Elek és a gyógyszer
Várnia kellett az újfajta gyógyszerre. Amíg ugyanis nem jelenik meg a kontrollon, addig a doktor nem írhatja fel az új orvosságot. Addig meg szenvedjek, mint a ló – gondolta Elek.
A nővérével élt együtt.
– Látod? Ilyen a magyar egészségügy!
– Nem kell szenvedned! Menj ki a friss levegőre! – mondta Olga.
– Olyan rosszul érzem magam, hogy még ahhoz sincs erőm! De persze, ha felírták volna a gyógyszert…
– Ne csináld ezt! – mondta Olga.
Elek fogta a dzsekijét s sétálni indult. Mogorva képet vágott.
– Jó napot, Elek bácsi! – köszönt rá a szomszéd Ignác bácsi az utcán.
– Nem olyan jó az! – válaszolt szomorúan Elek.
– Valami baj van? – kérdezte a szomszéd.
– Á… Nincs kedvem elmondani…
– Összeveszett a nővérével? – kérdezte Ignác.
– Nem, dehogyis, másról van szó…
– És miért nem mondja el? Jó barátok vagyunk!
– Hadd maradjon az én titkom!
– Na jól van! Jó sétálást!
Elek nézegette a kirakatokat. Közben rá is gyújtott, pedig kevesebbet kellett volna dohányoznia. Megnézte a hentesüzletet, a drogériát s aztán hazaballagott. Olga feldúlt állapotban volt. Aggódott az öccséért. De más gondjai is voltak. Ő már nyugdíjas volt. A nyugdíjából szűkösen élt. Elek kezébe vette az újságot, majd az ágy szélére dobta. Feldühítette a sok rossz hír. Bevett egy tablettát a régiek közül, és ettől mintha valahogy jobban érezte volna magát.
És lassan, ahogy teltek az ólomszürke napok a kontrollig, nővére a tanú rá, Elek állapota javult. A kontroll napja pedig eljött. Olga elkísérte Eleket. Megkapta az új gyógyszert. Ám ahogy szedni kezdte, mindig arról panaszkodott, hogy túlságosan elálmosítja. Harmadnapra betelt a pohár.
– Ezt nem szedem tovább! – mondta nővérének.
– De hát erre vártál!
– De hiszen elálmosít! – fakadt ki Elek.
Olga már nem bírta tovább idegekkel:
– Akkor ne szedd, de engem hagyj békén!
– Ezt megbeszéltük! – mondta Elek, és a kukába vágta az egész gyógyszeres dobozt.
Továbbra is a régi gyógyszert szedte. Állapota javult, bár a panasz természetesen nem szűnt meg, amire a gyógyszert felírta neki az orvos.
Egyik nap ismét találkozott Ignác bácsival.
– Most nem tűnik rosszkedvűnek! – mondta az.
– Hát pedig az egészségem…
– Tudom, hogy beteg, de most jobban van, mint amikor utoljára láttam!
– Felírt az orvosom egy gyógyszert, amitől azt reméltem, bizonyos panaszaim elmúlnak, de csak pokolian elálmosított, ennek ellenére mégis jobban érzem magam.
– Szegény! – csak ennyit mondott Ignác bácsi.
– Majd lesz valahogy! Tudja, hogy velem nem lehet a bolondját járatni!
– Igen. Hiszen épp ezt akartam mondani. Maga túlteszi magát minden gondon, még ha az netán az egészségével kapcsolatos is… Na viszlát, jó sétálást! – zárta a beszélgetést Ignác bácsi.
– Viszlát! – felelte megszeppenve Elek.
Majd egy fél óra múlva haza is tért, hiszen rettentő hideg volt, Olga teával várta.
– Köszönöm! – mondta Elek.
– Jól vagy? – kérdezte a nővére.
– Igen. Azt hiszem. Az új gyógyszer nem vált be, de sebaj!
– Azért kemény fából faragtak téged! Hiszen szenvedtél s mégis jobban vagy!
– De sajnos nem vagyok egészséges.
– Idővel az leszel! – nyugtatta meg Olga.
Elek végre elmosolyodott. Kényszeredett mosoly volt ez, de Olga nagyon örült neki.
– Emlékszel még, amikor gyerekkorunkban mindig kergetted a kismacskát?
Elek hahotázott.
– Azt nem lehet elfelejteni. Téged meg megharapott a kutya.
– Igen. Ki nem állhattam anya kutyáját.
– A régi idők… – tűnődött el Elek.
Olga látta, hogy öccse meghatódik. Átkarolta. Elek már sírt.
– Minden rendbe jön… – vigasztalta Olga.
–Anyám nem engedné, hogy beteg legyek – mondta Elek.
– Te buta! Hiszen én sem engedem. Amíg engem látsz, baj nem érhet.
Elek megitta a teát s kicsit leheveredett. Nem volt már húszéves, kívánta a pihenést, s álmában megjelent neki a falu, ahol felcseperedett, s szegény anyja mosolyog, miközben a tésztát dagasztja.