Egy testéből épphogy kiszabadult lélek monológja élete utolsó pszicho-tréningjével kapcsolatosan
Kétszer is belülről megbántódtam, nem mutatom, de azért szenzibile diktu (ezt úgy mondták nekem, tanult faszik, olyan rángatódzó idegzetű tréning-társak, amolyan egyemisták, valami üveges szeműek, valamiféle szemüveges fejűek), érzékeny csávó vagyok én. Mert aszongyák főleg a főnök, hogy egy használható gondolatom nem volt, meg az a meglátás is közszájon forog rólam, hogy mindent félreértelmezek, meg dilemmázok, pedig ez csak jópofizás részemről (jól átvertem őket a palánkon hhuhhuhhhuhhú…), most röhögök a markomba, meg untat is a sok genya sok dumája, nem is vagyok jelen köztük, egy idő után nem is hegyezem a fülem félérdekes locsogásukra… és amúgyis őket vitte el az a két szőrös, szárnyas bigyó vagy mi a lóhúgy, oda, le a csatornába.
Utóirat: egy tébolyult egyén megölte felettesét, aki személyiségfejlesztő tanfolyam elvégzésére kötelezte, majd lemészárolta a kurzust vele együtt végigszenvedő pácienseket, végül magával is végzett.