Kulturális folyóirat és portál

2011. július 18 | Katona Ágota | Irodalom

Darabok negyedes hegedűre

(Összejátszás) Hegedűk sorakoztak szögekre akasztva a falon, az ajtó mögé került a legkisebb, a tanári asztal mellé a legnagyobb, az egyetlen, érinthetetlen mélyhegedű pedig tokban feküdt a tanárnő zongorájának tetején. Kisdiákok kezébe sosem adták. Kellemes hangzavar szűrődött ki az egymás mellett lévő szobácskákból. Zongorán, fuvolán, gitáron játszott dallamok olvadtak össze egy mindig változó, komponálatlan darabbá. Akár egy isten is írhatta volna.

(Egy széknyi hely) Dzsesszikát kedden és csütörtökön hozta el az Apa a zeneiskolába, fél négykor kitette az épület előtt, bekísérte az aulába, aztán elment. Ilyenkor alig volt mozgás az emeleti folyosón, a legtöbb kisgyereket pontosan órakezdés előtt hozták el a szülei. Úgy tűnt, mintha senki nem várakozna a kislányon kívül, senki nem lapozgatná a kottákat, a sokszólamú, titokzatos zenét hallgatva a sötétedő folyosón. A szolfézsről szabaduló diákok hamar eltették a tankönyveiket, és szétrebbentek, vagy a lenti aulában beszélgettek a portás néni felügyelete alatt, várva az értük jövő szülőkre. A nagy diákokkal szóba sem állhatott volna – néhányan a hatalmasnak tűnő hangszereiket cipelve mentek el előtte, órakezdés előtt bekéredzkedtek a tanterembe, hogy a kicsik annál szégyenlősebben játsszák előttük a gyakorlódarabokat.

(Hangolás) Nem szerette, ha benn vannak a nagyok, sután kezelte a vonót, és még a kisebbek előtt is elpirult, ha elrontott egy hangot. Kizavarta volna őket, hogy kettesben lehessen a szép, kontyos hajú tanárnővel, aki előtt lehet hibázni. A hegedűszobában – vagy talán az összes többiben is – félelmetesen sötétre festették az ablakkeretet, a kilátás enyhített csak rajta, jobbról a játszótér színes fém mászókái, a folyton mozgásban lévő hinta, és a szemben lévő lakások erkélyein pirosló, sárgálló növények. A játszótér, a lakások tele lehettek anyákkal.

(Valami nőies) Az Apa szerint a hegedű fiatal nő, a brácsa asszony. A negyedes hegedű kislány lehet, gondolta Dzsesszika, de van lelke, mint az összes többinek. Kicsi lelke lehet.

(Anya helyett) A tanárnőnek szabad mesélni, egy apáról, akivel még nem találkozott, és aki miatt meg van szabva, mikor van gyakorlási idő, minden nap máskor, amikor nem zavarja őt. Tévénézés közben, és ha az Apa eszik, dolgozik, vagy jön hozzá Andi, a hegedűnek hallgatnia kell. Andi nem tűri a macskanyivákolást, el nem talált üveghangokkal jól meg lehetne kínozni. Csokit ad, gyerekcsatornára kapcsol, és kiutasít az Apa hálószobájából.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu