Beszéd a falhoz
Panaszkodik egyik ismerősöm, hogy nem jut elég ideje olvasásra. Egészen pontosan semmi ideje. Az úgy, persze nem igaz, hogy egyáltalán nem olvas, napi sajtót, nyomtatottat, interneteset is alighanem rendszeresen és alaposan, közösségi oldalakon is jelen van, ám folyóiratot, könyvet, ha olykor a kezébe vesz is, nemhogy a végére nem jut, de jó esetben is csak lapozgatásra futja. Mert nincs idő, nincs, rohanni kell. Közben kiszámolta, hogy igazából lenne akár napi egy-másfél óra is, amikor igazából nem tesz semmi egyéb hasznosat, mégis úgy érzi, ha akkor éppen egy regényt venne le a polcról, akkor valami hasznos, fontos, pótolhatatlan cselekvés elől venné el az időt. Sokan vannak így, a fiatalok, a gyerekek olvasáshiánya pedig egyenesen katasztrofális, kulturális értelemben szinte visszafordíthatatlan a leépülés. Pedig meggyőződésem, hogy az olvasásra való ránevelés, rászoktatás, rávezetés legalább olyan fontos tantárgy kellene legyen, mint azok, amelyekből mondjuk a nyolcadikosok a nyáron vizsgáznak. Sajnos, az iskola jelen állapotaink szerint tökéletesen alkalmatlan arra, hogy ilyen feladatot ellásson, a nagyon kevés üdítő pedagógus-kivételtől eltekintve. Pedig, pedig… Otthon, a családban mutatkozna némi esély, példamutatással, együttolvasással, csakhogy a gyerek a képernyőt bámuló szülő látványától aligha fog a polcon keresgélni olvasnivalót. (Milyen érdekes, pár esztendeje még a televíziózást ostorozuk a könyvtől való elfordulás miatt.)
Nem nyugtat meg az a hír sem, hogy a nyomtatott könyvek visszaszorulását az e-könyvek, az egyre népszerűbb könyvolvasó kütyük forgalmának előretörése okozza, hiszen arra nem sok jel mutat, hogy a kezébe hagyományos könyvet ritkán vevő ember csupán a korszerű technológia miatt válna rendszeres olvasóvá. Talán a hangoskönyvben lehet némi fantázia, magam is „kiolvastam” már egy, a szerző által felolvasott novellás CD-t Várad és Vásárhely között az autóban, s a történetek még a vezetésben sem zavartak.
Bevallom, tanácstalan vagyok, mit lehetne tenni. A kampányszerű akciók tartós sikerében nem igazán hiszek, talán érdemes körültekinteni a világban, hátha valahol, szerencsésebb viszonyok között sikerült eredményesen cselekedni ez ügyben, hiszen a jelenség, az igényes olvasmányoktól való elfordulás bizonyosan nem hungarikum. Ahogy az sem vigasz, ha a szomszéd nemzet fiai-lányai is félanalfabéták.