Kulturális folyóirat és portál

elovarad

2017. szeptember 12 | Hírek

Bemutató előtt az Aranyhal

Aranyhal – avagy nyolc jókedvű diákok históriája című előadását szeptember 15-én, pénteken 20 órától mutatja be az Oberon Kulturális Egyesület. A produkciót a Helyi dramaturgia támogatása című projekt keretében hozták létre. A premier a nagyváradi Szigligeti Színház Éjszaka a színházban eseménysorozatában kapott helyet, az esemény színhelye a teátrum nagyszínpada lesz.

A Várad kulturális folyóirattal partnerségben készült projekt az Élő Várad Mozgalom szerzőinek műveire, illetve fiatal, nagyváradi illetőségű előadóművész-hallgatók közreműködésére épít. Az öt szerző – Mihók Tamás, Ozsváth Zsuzsa, Kemenes Henriette, Jock Evelyn és Biró Árpád Levente – szövegei alapján készülő előadást Balogh Attila rendező viszi színre Duna Orsolya, Vári Vivien, Tóth Zsófia, Nagy Tímea, Benczi Tekla, Tőtős Ádám, Nagy Nándor, valamint Kiss Tamás diákokkal.

A produkció a vágyak és álmok természetéről beszél rendhagyó módon. Az esemény második előadására a HolnapFeszt keretében, szeptember 22-én kerül sor. A csaknem féléves projektet a Bihar Megyei Tanács támogatta.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu