Az ember és a madár (hommage a Brâncuşi)
1.
– Te tudsz repülni? – kérdezte a madár.
– Tudok – válaszolta az ember.
– S te hogy repülsz?
– Így – válaszolta az ember, s tovább faragta a szobrot.
– Érdekes – csodálkozott a madár, s elrepült.
2.
Másnap már beljebb merészkedett a kis szobába.
– A te eged is kék? – kérdezte az embert.
– Az én egem nem kék csak végtelen.
– A végtelen színe kék?
– A végtelennek nincs színe. A végtelen végtelen színű – mondta az ember. A szobor helyeslően hallgatott a keze alatt.
3.
A madár egyenesen az asztalra repült.
„Ez a szobor rám hasonlít” – döbbent rá.
Az ember megfogta, és gyöngéden beletette a szoborba.
„Ez a szobor én vagyok” – döbbent rá a madár.
4.
– Te tudsz repülni? – kérdezte az ember.
– Tudok – válaszolta a madár.
– Így? – kérdezte az ember.
– Így – mondta a madár és tovább állt a talapzaton.
– Érdekes – mondta az ember, és elrepült.
Megjelent a Gyakorlótér c. antológiában (Budapest, 1989).