Amire Miller is büszke volna
A házigazda Regina Maria Színház Oglinda Spartă (Üvegcserepek) című Arthur Miller adaptációjával rajtolt a X. Nagyváradi Nemzetközi Színházi Fesztivál (FITO) nagyszínpadi programja szeptember 10-én, csütörtökön. Az előző évad nagyágyújának számító produkció, amelyről a tavalyi bemutatója kapcsán már közöltünk egy részletesebb kritikát, ez alkalommal is nagyot szólt, legalábbis erről tanúskodott a lelátókról érkező hosszas állótaps az előadás végén.
A váradi román társulatnak újabb merész vállalása ez az produkció, mely bár távol marad bármiféle állásfoglalástól, fel meri vetni és nyíltan tárgyalni meri a Miller eredeti darabjának is központi témáját képező, egyre erősödő antiszemitizmus problematikáját és annak lehetséges következményeit, amelyeket a jelenkori művészvilág fővonala jellemzően figyelmen kívül hagy, vagy egyenesen a keblére ölel.
A Iosif Vulcan Társulat által színpadra vitt darabban Roman Dolzhansky dramaturg jó érzékkel áthelyezi a cselekményt a milleri ’30-as évekből a közelmúltba, így a mű társadalmi háttere is áttevődik a hitleri Németország kristályéjszakai pogromjáról a 2023. október 7-i atrocitások során gázai terroristák által foglyul ejtett izraeli túszok drámájára, illetve arra a módra, ahogyan az események hírei lecsapódnak a new york-i zsidóságban és az általános köztudatban. Ebben a feldolgozásban ugyanakkor jóval kisebb jelentőséget kapnak a történelmi események. Helyettük a megromlott házastársi viszonyok és elfojtott emberi aspirációk kerülnek előtérbe a fizikai leépülés kiváltó okaiként, melyeket csupán katalizálnak a világ történései.
A lélektani drámában egy a kihűlt házasságába és a közel-keleti hírek borzalmaiba érzelmileg beleroppant, s ettől részlegesen lebénult asszonyt az etikai kódexet majd’ minden ponton sértő metódussal állít talpra orvosa. A nem-konvencionális kezelésnek azonban járulékos áldozatául esik a fiatal nő férje, aki az események hatására a feleségénél is rosszabb állapotba kerül. Meddig szabályozhatóak az emberközti kapcsolatok? A nemek közti egyenlőséget központi értékként tekintő társadalomban szabad-e kizárólagosan az egyik fél érdekeit érvényesíteni egy kapcsolatban? Hol húzódik a határvonal az egyéni- és a társadalmi felelősség között? Hová vezethet az általánosuló antiszemitizmus? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vet fel ez a gondolatébresztő dráma, amely az ítélkezés terhét a nézőre hagyja.
Timofey Kulyabin rendező nagyhatású alkotásában a statikus képvilágtól, Timofei Pastukhov hátborzongató zenéjén át a néha lassítottnak tűnő színészi játékig minden a nyomasztó hangulat megteremtését szolgálja, amitől a néző maga is egy fojtogató kapcsolat csapdájában érzi magát. Az Oleg Golovko által tervezett moduláris díszlet, melyben markánsan elkülönülnek a protagonisták életterei, tökéletes megjelenítése korunk egyéni elszigeteltség által uralt társadalmának. Az egymásra helyezett négyszögletű szobákban úgy követheti nyomon a néző a karakterek legintimebb pillanatait, mintha csak egy nyitott oldalú babaházba tekintene, vagy a New York-i helyszínt idéző üvegfalú felhőkarcolóba látna.
Bár a súlyos témák által megteremtett lehetőséggel élve minden színész kibontakozik a darabban, a legkiemelkedőbb teljesítményt talán mégis a férjet játszó Eugen Neagtól láthatjuk, aki rendkívül sokkoló és hiteles alakítást nyújt, az életerős férfiúból tolószékes nyomorékká sorvadt, s beszédhibás Philip szerepében.
Mindent egybevéve elmondhatjuk, hogy bár az eredeti műtől jócskán eltérő, jelenkori világra alkalmazott darabról van szó, amelyben a kórházigazgató személyében egy teljesen új szereplő is megjelenik, a feldolgozás mégis hű marad a milleri szellemiséghez, megőrizve a házasság megcsömörléséhez vezető önvádat, bűntudatot és impotenciát mint a new york-i zsidóság tehetetlenségérzetének allegóriáját a világban történő atrocitások közepette, valamint továbbvíve azt a népszerűtlenséget is felvállaló, nyakas kiállást az antiszemitizmussal szemben, amelyet az eredeti szerző is folyamatosan gyakorolt életében, és amely érezhetően a mai napig jókora közönséggel rezonál.
Szombati-Gille Tamás
A felső kép a szerző felvétele, az alsó Sebi Tonț / Defoto.