Kulturális folyóirat és portál

szerda2

2019. március 27 | Hírek

Ady-különszámunk a Szerdatársaságban

Salgótarjánban is bemutattuk a Várad folyóirat január végén, a költő halálának centenáriumán megjelent Ady különszámát. A Szerdatársaság Irodalmi Kávéházban Sándor Zoltán szerkesztő üdvözölte a mintegy 30 érdeklődőt, ezt követően Szűcs Lászlóval, a Várad főszerkesztőjével Kőrössi P. József beszélgetett a folyóirat eddigi történetéről, a nagyváradi Ady-kultuszról, a különszám kiadásának előzményeiről, szerzőiről, fogadtatásáról. Szóba került a jelenkori nagyváradi könyvkiadás, továbbá a fiatal szerzők bevonása a lap életébe. Közben néhány szemelvény hangott el az Ady-számból, a vendég saját írását olvasta fel, míg P. Kerner Edit Lakatos-Fleisz Katalin Mitől felt Ady? című kisesszéjét, majd Markó Béla Haza a mélyben című versét adta elő.

Ady Endre költészetének román fogadtatása kapcsán elhangzott, hogy ideje lenne egy reprezentatív, modern román nyelven szóló újrafordításnak, aminek kiindulópontja lehetett az a fordítói kollokvium, s az annak eredményeként megjelent kétnyelvű antológia (Holnapról mára – De maine pe azi), amelyben klasszikus és kortárs váradi költők, többek között Ady költéményei kaptak helyet. Ugyancsak szóba kerültek a hamarosan megjelenő első teljes Ady-életrajz kiadási munkálatainak részletei.

A beszélgetést követően Ady verseiből, prózáiból hangzott el összeállítás P. Kerner Edit, Sándor Zoltán, továbbá Somogyi Katalin énekművész előadásában, akit zongorán Matúz Csilla kísért.

 

Fotó: P. Tóth László

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu