Kulturális folyóirat és portál

2012. október 21 | Kinde Annamária | Irodalom

A színház és a fontos üzenet

(az este)

Amint a várost az eső
megmosta már és felragyog,
miközben a nap nyugaton
eltűnik épp a föld alá,
megérkezik az éjszaka.
Színészbálba most nem megyek,
mert nem is hívott senki sem,
és én sem hívtam, és unom
erősen már a nem-igaz
időt mikor mutatkozunk,
mert kötelesség és való-
jában mi nem is akarunk
mondani valamit, csak báb,
bábok bábuja lehetünk.
Valami hatalomnak éppen
egyetlen igazság soha sincs.

(pillanat és múlandó)

A pillanat múlandó és törékeny,
és ugyanúgy nem ismételhető.
S ki magára marad a pillanattal,
gazdagként éli majd meg életét.

Nem is köszönhet őszintén barát
úgysem annak, akinek valamennyi
apróság túl sok információ,
mert az idő gyorsabban száll
és változik így, mint ahogyan
közléshez és fogalmazáshoz
elég volna embernek, nem múlandó.
(vágy játszótársra)

A nagy emberben ott az apró gyermek,
csak szeretetre s játszótársra vágyik,
feltétel nélküli szeretetre, amit nem
tudnak mások, csak az anyák s örömben
hempergő játszótársak; amit nem
tudhat más, csak felszabadult szerető.

Mert elmúlnak Dionüszosz napjai és Apolló
ha kegyetlenül bevilágít, minden
amit megéltünk elveszíti súlyos
hitelességét és más nem is marad
csak valami homályos érzék-lenyomat.

Mint amikor a negyven évvel ezelőtti történet
a jelen-valósággal összekapcsolódik,
meglepő, ijesztő és örömteli a város,
posztapokaliptikus városlakókkal
csendbe bújik, a felpörgött időtől
így védekezik. S akik nem értik lényegét
egyebet nem láthatnak, csak a tettetést
pedig mérhetetlenné tágulnak a percek
amikor minden él, minden átélhető,
mert az a rövid idő hatalmasra tágul,
amikor éppen a felismerésről
a hálás vendég őszintén beszél,
összefoglal: csak mutatni kívánt
mindannyiunk által megélhető
és elkerülhetetlen helyzetet.

(végül)

Gondoljuk immár át akkor magunk,
hogy mennyi kompromisszum
vállalható azért, hogy aztán végül
megmutatható legyen a lényeg,
megélhető és elkerülhetetlen.

S a gondolatból végül kicsirázik
egy feltevés, hogy végül is nem mindig
vezethet veszteséghez a megalkuvás,
amennyiben a lényeg megmaradhat:
élő, megélhető a fontos üzenet.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu