Kulturális folyóirat és portál

20240207_173759

2024. február 8 | Várad | Kultúra

A költészet zamata

Csávossy György István volt a Várad folyóirat februári író-olvasó találkozójának vendége, akivel Dénes László felelős szerkesztő beszélgetett. Az irodalmi délutánt az újonnan megnyílt nagyváradi Román–Magyar Kulturális Központban (ami a Kolozsvári úti, átalakított és felújított egykori váradvelencei római katolikus kultúrházban működik) tartották meg február 7-én.

A költő és borász, borbíráló mesélt életének különféle szakaszairól, arról, hogy miként vezetett útja a borászat felé, továbbá hogy miért kezdett verselni. Megható és vidám anekdoták, szomorkás és szívvidító versek egyaránt elhangzottak. A költészetnek megvan a maga mámora, másfelől egy érzékeny lelkületű, jó borász az istenadta nedűkben fölleli a líraiságot.

„A szőlő és a bor szeretete bele van kódolva az emberi génállományba” – mondta Csávossy György István. Arról is vallott,szeretett édesapja, Csávossy György költő, színműíró, mezőgazdasági szakíró, középiskolai és egyetemi oktató nem próbálta a borászat felé terelgetni őt mindenáron, ám mégis úgy alakult, hogy a növényvédelemtől eljutott a borászatig.

A szilágysomlyói pezsgőgyárban több mint tizenöt évig dolgozott mikrobiológusként, minőségellenőrként, sőt rövid ideig igazgató is volt. ’94-ben került Nagyváradra, jelenleg nyugdíjas, borbírálóként rendszeresen zsűriz különféle borversenyeken. Édesapja 2015-ben bekövetkezett halála rettenetesen megviselte, nagyon nehezen dolgozta fel az ő elvesztését. Ezután kezdett verseket írni valamiféle különleges sugallatra. Ezt afféle ezoterikus csodának tartja. „Első igazi könyvem az Apám könyve (2020). Nem is lehetett volna más a címe.” Az unokája megszületése után publikált gyermekverseket is, Maci mese címmel jelent meg gyermekverskötete (2022).

Csávossy György István jóvoltából a borversenyek hangulatába is bepillanthatott a közönség. Legutóbbi verseskötetéből, amely a múlt esztendő végén jelent meg, szintén ízelítőt kaptak a jelenlévők. A verseskönyv címe, témája mi más lehetne, mint az örök bor, a címe épp ezért Vinum aeternum. A kötetben található borverseket a budapesti Győrfi András kiváló rajzai illusztrálják, aki „remek festőművész, de még jobb grafikus”. Szélsebesen, igencsak rövid idő alatt nagyszerű illusztrációkat készített a tréfás és komolyabb hangulatú versekhez.

A beszélgetés vége felé a résztvevők megkóstolhatták a Csávossy György István által hozott kaliforniai chardonnay-t, hogy úgymond ne legyen elérhetetlen a múzsa. A jó hangulatú találkozó dedikálással fejeződött be. A beszélgetésről bővebben a Várad márciusi lapszámában olvashatnak majd az érdeklődők.

(A rendezvényt a Várad folyóirat és a Szent László Egyesület szervezte a házigazda Gheorghe Şincai Bihar Megyei Könyvtár partnerségével.)

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu