Kulturális folyóirat és portál

2011. augusztus 31 | Kozma Mária | Irodalom

A kerti törpe gyűrűje

Ahol a kertben és az udvaron kerti törpe él, ott a gazda olyan kerítést épít, hogy szépséges kerti törpéit minél többen megcsodálhassák, akik arra járnak. A kerti törpe fogalmát most egy kicsit összegezőként is használom, hiszen a Székelyföldön még nincs nagy divatja, de talán csak azon múlik, hogy valaki nem fogott hozzá sorozatban gyártani. Van azonban a kertekben autógumival övezett virágágyás, amikor is az autógumit minél harsányabb színre kell festeni, hogy kiríjon a halovány virágok közül. Az autógumi helyett – a tehetősök kertjében – mostanság egyre elterjedtebb lett a csóréra hántott törzsű és ágú fa, amelyet valahonnan, többnyire nagy költséggel, odatelepítenek, s persze élénksárgára politúroznak – lakkoznak –, hogy szegény fa „életét” holtában meghosszabbítsák. Mit mondhatnék? Egy ilyen messzire világító, levéltelen, s lehetőleg minél bizarrabb formákkal hivalkodó fa sokkal szomorúbb a korhadó, szürkén hámló, ráncos fatörzsnél, ami bár nem tart sem gerendát, sem fatornácot, sem vaslépcsőt, de természetes még abban is, hogy nem a giccsbe szoborított, mesterkélt élet, hanem a póztalanul nyilvánvaló halál hírmondója.

A divat hatalma, persze, nem sok gondolkodnivalót hagy az embernek!

Lám, a kerti törpe is tiszteletre méltó ősökkel büszkélkedhet: apró termetű, mitológiai lények ők, akik az egész világon ismertek. Egyik előkelő törzsüket gnómoknak nevezik, megnőhetnek akkorára, mint egy gyerek, de lehetnek ujjnyi magasságúak is. A föld mélyén ők őrzik a drágaköveket és nemesfémeket, kiváló mesteremberek, akik az embereknek kardot, varázsgyűrűt kovácsolnak.

Mivel az európai törpék jól értettek a kincsek őrzéséhez, utódaik képmásai – szobormásai – is ezzel a céllal kerültek a kertek bokrai közé. Főleg azokon a vidékeken, ahol az embereknek szoros kapcsolatuk volt a föld alatti világgal, mert bányák labirintusaiban próbálták elorozni az őrzött kincseket, s aztán saját – föld feletti – világukban cinkosságra kényszeríteni a szigorú felvigyázókat, vagy megengesztelni őket.

A skandináv mitológiában a törpék készítik a „költészet mézét”, amely egyszerre a költői ihlet és az emberi bölcsesség forrása. A „költészet méze” valódi méz, nem émelygősre cukrozott, előre gyártott hamisítvány, készen kapott közhelyekkel andalító ragacs, mellyel ékeskedni lehet ugyan bizonyos társaságokban, de a költő nevet csakis bitorolni. A valódi méz fáradságos és fáradhatatlan, hangyaszorgalmú munka eredménye – s ilyen a valódi költészet is: elkötelezettség, tudás, gyakorlat. A skandináv mitológiában a törpék tartják az eget az emberek feje fölött, egyenrangúak tehát a görög óriásokkal, akiknek szintén egyik feladatuk az ég alátámasztása.

Akárhogy is van, mifelénk nem nagyon dicsérő, ha valakit törpének neveznek. Mert amennyire hízelgő, ha valakire azt mondják, hogy költőóriás, éppen olyan mértékben lebecsülő, ha kicsinyítő, törpésítő képzővel költőcskének kezdik hívni, mint minden magyar költőcske ősét, az igen-igen érthetően és igen-igen egyszerűen író Szabolcska Mihályt, akire Ady Üzenet Költőcske Mihálynak című versével örök időkre ráragasztotta az egyáltalán nem hízelgő ragadványnevet. S aztán Karinthy is besegített Szabolcska törpeségének dicséretébe, amikor Egyszerűség című stílusparódiájában (Így írtok ti) megfogalmazta az amatőrök indulóját – amit, sajnos, sohasem az amatőrök énekelnek:

„Egyszerű és tiszta nóta,
Gólyafészek, háztető –
Nincsen benne semmi, ámde
Az legalább érthető.”

Talán nem is szükséges kimondani, hogy a kincsőrző, varázsgyűrűt készítő, költészet mézét gyártó törpe nem azonos a kerti törpével. Ám ezt hiába mondod egy kerti törpének, mert az megértő szerénység helyett azonnal nemes őseire kezd hivatkozni.

Az egészben az a legelbűvölőbb, hogy Karinthy „egyszerű” soraiba a szeszélyes törpék csöppentettek abból a mézből, amely aztán óriássá varázsolja a kiválasztottat. Talán irigyelt óriássá is – csakhogy az irigykedők és utánzók megfeledkeznek valamiről: a törpék nem ajándékot adnak, hanem fizetséget valamiért. A hitetlenek számára mindennapi megfogalmazásnak tűnik, de az igazság az, hogy az a „valami” sok meggürcölt napot, éjszakát, töprengést, kételyt és bizonyosságot magában rejt, és mindközönségesen munkának hívják.

Copyright © 2021 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu