A hiányzó láncszem…
A nagyváradi városháza 1903 végére elkészült közgyűlési termében helyezték el Bihari Sándornak a város számára festett millenniumi képét. A remek díszítésű teremben a milleniumi nagy festmény számára jut a legnagyobb hely. Ez a kép be lesz építve a falba úgy, hogy a mostani keret egészen elesik és a terem alapszínének és díszítésének megfelelő falkeretet kap. Ugyanígy helyezik el a király, Tisza Kálmán, Deák Ferenc, Kossuth Lajos arcképeit – adta hírül a Nagyvárad napilap 1903. október 13-i száma.
A millenniumi képet egy korabeli tudósítás szerint december 29-én helyezték el a díszterem – az ablak felől nézve – jobb oldali falára. Mellette és a szembeni falon nyertek elhelyezést a már említett, a város tulajdonát képező portrék. (Nagyváradi Napló, 1903. december 30.)
Az ünnepélyes megnyitó másnapján, 1904. január 11-én, a Nagyvárad napilap szemléletes leírást adott a díszteremről: A pompás, hatalmas terem igazi kis parlament. Közepén, az óriási festett ablakok alatt az elnöki szék, s jobbról-balról a szenátorok helye. Körül amfiteátrálisan emelkedő padsorok a városatyák számára. Mindenkinek külön bőrpárnás csapópadja van, vörösposztós asztalkával. A főbejárat fölött a karzat. Balra [a bejárattól számítva – a szerző megj.] a falon Bihari Sándor gyönyörű milleniumi képe: Zsigmond és Ulászló találkozása. A falakon Ferenc József, Deák Ferenc, Kossuth Lajos és Tisza Kálmán olajfestésű képe. A mennyezetről impozáns villamoscsillár függ alá, körös-körül a falakon apró villamoskörték százai…
A közgyűlési terem belső díszítése nem sokat változhatott az elkövetkező másfél évtized alatt.
Levéltári dokumentum szerint – Lakatos Balla Attila régész közlése alapján – 1920-ban, arra hivatkozva, hogy a rendkívüli téli hideg miatt a közgyűlési terembe két nagy kályhát állítanak be, Bihari Sándor nagyméretű képét – amelynek helyére éppen az egyik kályhát szánták – elvitték a múzeumba. Vélhetően ekkor akaszthatták le a falról a kisebb méretű portrékat is, vagy talán már előbb is.
A magyar adminisztráció bevezetése után ismét visszakerült Bihari Sándor képe a városháza dísztermének falára, ahogy arról beszámolt Papp Lajos is az 1943-ban kiadott városismertetésében: A gyönyörűen kiképzett, gazdag díszítésű közgyűlési teremben […] Bihari Sándornak színekben gazdag történelmi festménye: Zsigmond a király és császár [a várbeli székesegyházban] Szent László sírjánál fogadja az oda zarándokló Jagelló Ulászló lengyel királyt… (Papp Lajos: Nagyvárad. Városismertetés. 1943, 106–107.)
Így tudtuk ezt eddig, így írtam meg én is 2011-ben a Nagyvárad, városháza /Partiumi füzetek 67./ című ismertetőben.
A kérdés, amelyre akkor még nem találtam meg a választ, az volt: milyen körülmények között került vissza a kép a városháza dísztermébe. Vélhetően a múzeumból – írtam akkor. Ez valóban így is történt, de némi kitérővel, ahogy arra Papp Lajos városismertetésének a múzeumról szóló fejezetéből következtetni lehet: A múzeum egyik keleti termének nyugati falán Bihari Sándor alkotása: Zsigmond király találkozása Ulászló lengyel királlyal Szent László sírjánál 1412-ben. Ezt a képet József kir. [fő]herceg ajándékozta Nagyvárad városának. A múzeumban csak letétként van. (Papp i. m. 1943, 23.)
De hogyan kerülhetett a kép a királyi főherceghez? Erre a választ Mons. Fodor József A nagyváradi egyházmegye ideiglenes főpásztorai a XX. században című könyvéből kapjuk meg: 1942. május 9-én délután 5 órakor a Bihar Megyei és Nagyváradi Régészeti és Történelmi Egylet múzeumában József királyi főherceg, tábornagy őfelsége által Nagyvárad városának adományozott Bihari Sándor: Zsigmond király Szent László sírjánál fogadja II. Ulászló lengyel királyt című festményének ünnepélyes átvétele volt. Ez a találkozás 1412-ben volt a váradi várbeli székesegyházban. A múzeumban dr. Némethy Gyula prelátus-kanonok mint a váradi Numizmatikai Társaság elnöke és Rácz András nyug. városi főlevéltáros fogadta el a képet a királyi főhercegtől. Némethy meleg szavakkal üdvözölte a főherceget, majd dr. Soós István polgármester köszönte meg a muzeális értékű ajándékot. József főherceg ezeket mondta: Ezt a festményt édesapám vásárolta mint egy szép és értékes magyar szimbólumot. A festmény ebédlőnk falán függött… A királyi főherceg elmondta még, hogy már akkor gondolt arra, ha alkalom adódik rá, visszaadja a festményt Nagyváradnak. (Mons. Fodor i. m. 2008, 48–49.) A királyi főherceg, aki a nagyváradiaknak ajándékozta Bihari Sándor festményét, József Ferenc (1895–1957), míg az édesapja, aki a képet megvásárolta, Habsburg-Lotaringiai József Ágost főherceg (1872–1962) volt.
Most már csak arra kellett választ találnom, hogyan vásárolhatta meg József Ferenc főherceg édesapja az 1920 után a váradi múzeumba szállított képet. Ennek a hiányzó láncszemnek a megfejtésében a véletlen segített. Sárközi Zoltán helyhatósági képviselő a közelmúltban Gyergyószentmiklóson járt, ahol egy nosztalgiacukrászda falát bekeretezett régi újságcikkekkel dekorálták. Az egyik a Brassói Lapok 1927. február 11-i száma volt, amelyben a lap nagyváradi tudósítója azt jelentette, hogy: …elhatározta a bizottság, hogy Feszty Árpád hatalmas történelmi képét, mely Nagyvárad tanácsházának nagytermét díszítette, Románia vissza fogja adni Magyarországnak. A képet a napokban el is szállítják Biharkeresztesre… A cikkben szereplő történelmi kép Bihari Sándor alkotása lehetett, hiszen ezt annak idején Nagyváradon is „milleniumi nagy festmény”-nek nevezték, de a tudósítónak vélhetően nem sokat mondhatott Bihari neve, és így a millenniumi képet a közismert Feszty Árpádnak tulajdonította. A főherceg édesapja ez után vásárolhatta meg a képet, már Magyarországon.
1942-ben egy rövid múzeumi kitérő után Bihari Sándor képét visszahelyezték az eredeti helyére, a városháza dísztermének falára.
Amikor 1944. október 12-én kigyulladt a városháza utolsó szintje a díszteremmel együtt, Materny Imre evangélikus lelkipásztor feljegyzése szerint egyebek mellett elégett Bihari remek festménye is. (A nváradi ev. egyház beléletében előfordult nevezetesebb, az egyházat érintő mozzanatok 1896. évnek július hó 5-től. Vezetni kezdette Materny Imre ev. lelk. helyettes.) Sokáig így élt ez a köztudatban, bár volt, aki arra emlékezett, hogy az 1950-es években még látta a képet a régi múzeumban kiállítva.
Jakobovits Miklós festőművész – aki hosszú időn át a Körösvidéki Múzeum munkatársa volt – és Lakatos Balla Attila régész állítása szerint Bihari Sándor festménye nem pusztulhatott el, hiszen látták azt a múzeum raktárában. Tehát a képet még a tűz előtt kimenekíthették a városháza díszterméből, és az alkotás valamikor 1944. október 12. előtt – 1920 és 1942 után immár harmadik alkalommal – kerülhetett „letétként” a múzeumba.
Ezek után már csak egyetlen megválaszolatlan kérdés maradt: Mikor kerül vissza eredeti helyére, a városháza dísztermének falára Bihari Sándor sok viszontagságon átment értékes festménye?
Végezetül röviden idézzük fel Bihari Sándor festőművész (1855, Rézbánya – 1906, Budapest) életútját. Gyermekéveit Nagyváradon töltötte, 1874-től Pesten retusőr, s esténként Székely Bertalan mintarajziskolai tanfolyamának látogatója volt. 1876-tól Bécsben dolgozott, s közben a Képzőművészeti Akadémián képezte tovább magát, majd 1878–79-ben rendes növendéke lett. 1883-ban Párizsba ment. J. P. Laurens-nál folytatott tanulmányai mellett a Louvre-ban másolatokat készített műkereskedők számára. A Párizsban megismert impresszionizmus és plein air irányzat erős hatással volt festészetére. Kereszttűzben c. képét 1885-ben a budapesti őszi kiállításon Ferenc József megvásárolta. Ez évtől 1886 őszéig Deák-Ébnernél Szolnokon dolgozott. 1886-ban Bíró előtt c. festményével elnyerte a Képzőművészeti Társaság díját. E műve a leghíresebb magyar életképfestővé avatta.
1887-es velencei, 1888-as hollandiai és belgiumi utazásai után 1890–91-ben Karlovszky Bertalannal Budapesten festőiskolát alapított. 1900-ban részt vett a szolnoki művésztelep megalakításában, s annak egyik legjellegzetesebb képviselője lett nemcsak életképeiben, de tájképeiben is. 1896-ban Ferenc József-díjat, 1898-ban pedig Vaszary-díjat nyert Zsigmond király és Ulászló találkozása Szent László sírjánál c. képével. Számos külföldi kitüntetést is kapott. Halálának évében a Képzőművészeti Társaságban, 1911-ben a Szent György Céhben, 1919-ben a Nemzeti Szalonban, 1950-ben pedig a Fényes Adolf Teremben rendeztek műveiből emlékkiállítást. (http://www.hung-art.hu Képzőművészet Magyarországon)