Megosztom
A „Hableányban”…
nincs más csak a süket téli vihar riadt üvöltözése
mely lecsutakolja a pőre, esti tájat
miként egy hatalmas kopár színpadot
úgy mossa át, sepri szét a szél ezt az elhagyott planétát
ahol többé semmi csoda meg nem eshet már
csak a fák sötét csont-lombozatán akad fenn a hófergeteg
részeg kurjongatása, és a kitárt kocsmaajtókon túl
a koncra ugrasztott kutyák dühöngő marakodása
dulakodása töri darabjaira, szilánkjaira a csendet
ahol lovak alszanak el örökre, letakarva a világ
kifogott szekér rettenetes árnya nyikordul, sullied
reccsen a hóban, egy pojáca öklendez, bámul
hogy tegnapjaink mily ragyogó fény lámpási
és kihunyt elmék szótagjai voltak