a Dalí objektív
A meggyújtott zsiráf végigsétál
a tükörben, majd patájával átszakítja
az angyalok ecetes énekét. A dallamból
szivárogni kezd a tenger, sziklákat
hasítva az angyalok torkából, a part
először összerándul, mint egy szerv,
aztán lüktetni kezd, keresztülpulzál a
hallhatóságon túli mezőkön is, a légüres
valóság feltelik, mint egy véredény.
Az angyalok szózata mint meglékelt
vezeték. A dallam mögötti lüktetések
nyomán kiserkenő tengerfolt tovább
hatol a kiterjedés nélküli mezőkön,
az idő rácsszerkezetét ellepi a moha és
a gomba, minden atom belsejében egyszerre
kezdődik el a rothadás és a növények szárba
szökkenése. A fák koronáját majd benövi
a hús, virágok és fügék kezdenek növekedni
a bőr alatt. A háttérben valaki szegekkel
kifeszíti az utolsó vacsorát, serpenyős omlett,
a sárga lélek és a fehér test, összekeverve
egy végső egyveleggé.
Jéghideg fényképezőgép,
több ezer éve exponál.