A beteg
Szörnyű kínokkal küszködve feküdt az ágyon. Anyja ügyet sem vetett rá. A beteg kiment a konyhába rágyújtani, de Judit rászólt:
– Ez már a hányadik?
– Hagyj engem békén – lihegte, mint a ló.
Fújta a cigarettafüstöt a konyhaablak felé, mely azt kettéválasztotta, külön füsthalmazzá. Mikor elnyomta a csikket, visszabújt az ágyba. Már lényegesen jobban volt, mint tegnap vagy azelőtt. Akkor még 38 felett volt a láza, most már éppen csak 37 felett. Itta a meleg teát s gondolatban imafélét mondott az Úrnak.
– Ez majd megsegít – gondolta.
S valóban, percről percre jobban érezte magát.
Író volt s ideglázban szenvedett. A kis iskolafüzetét a kezébe vette, s tollal írt most, nem az írógéppel. Történetek tömkelege járt a fejében, az agyában, mely kicsit azért kimerült, fáradt volt. De nála az önkifejezés ereje hatalmas erővel bírt, a világért se tette le addig a tollat, míg nem aludt el.
Anyja betér a szobába felpuffadt arccal, mondván:
– Hányszor mondjam, hogy cigarettázás után nyisd ki az ablakot!
– Hagyj már engem békén! – válaszolt dühösen az író – Mikor pszichiátrián voltam, akkor is csak okoskodtál velem!
– Neked semmi se jó!
– Semmi? Igazán? A nővérem most terhes, egy napot volt kórházban, s te máris úgy sajnáltad őt mintha a világ összedőlt volna. Én meg hónapokig kórházban voltam, pszichiátrián, s nem valami jól éreztem magam azok után, amit bent mondtál néha nekem! Hogy lehet egy embert így megalázni?
– Mit mondtam én?
– Mondani sincs kedvem, mert kifordul a gyomrom!
– Hát akkor ne mondd! – s visszatért a kisszobába.
S a beteg folytatta tovább az írást. Már egyre gördülékenyebbek voltak a gondolatok.
– Ennek sikere lesz! – gondolta magában.
Majd hirtelen elaludt. Álmában megjelent a folyóiratban a novellája, s sikert sikerre halmozott. Azt képzelte, hogy díjat kap. Így a honoráriumból volt annyi pénze, hogy meg tudjon válni az anyjától. Mikor felébredt, azt látta, amint a földön kapálódzik, s anyja beszél hozzá. Most már sokkal kedvesebb volt.
– Fiam, Bandi, nagyon rosszat álmodhattál…
S András felevickélt az ágyra. Kifújta magát, s hangosan mondta:
– De hiszen nem igaz, hogy ez álom volt!
– Mit álmodtál? – kérdezte az anyja elsápadva.
András a helyzethez illően arckifejezést váltott gondterhelten, s annyit mondott:
– Sikerem volt, anya, sikerem!
– Örülök neki!
András azonban valós sikernek örült volna, hisz író, aki, amúgy is, ébren is szokott álmodni.
– Majd a valós életben is sikered lesz, nekem elhiheted.
András szó nélkül fogta a tollat s írt tovább. Judit meg kiment a konyhába mosogatni. Mikor András befejezte a novelláját, ő is kiment a konyhába.
– Jobban érzed már magad? – kérdezte Judit.
– Már meggyógyultam, az írás meggyógyított.
– Publikálni fogod?
– Természetesen – válaszolt András sápatag arccal.
Miközben beszélgettek, anyja tejeskávét főzött neki. Miután megitta, visszament a nagyszobába s elaludt. A kézirat meg a földön hevert. Anyja betakarta vállig, s azután megleste a kéziratot. Az anyja a kéziraton igen csak meglepődött. Úgy olvasta, mint Vermeer képén a „levelet olvasó lány”. Falfehér lett. Feltette a kérdést olyan hangszínben, mint Hamlet:
– Hát ilyeneket ír az én fiam?
S csendben kiment a szobából. Estefelé, mikor vacsoráztak, a lábadozó író így szólt:
– Biztos sikere lesz az új írásomnak!
Judit meg csendben, síri csendben falatozgatott, egy szót sem szólt.
– Mi baj van, anya?
– Beleolvastam a füzetbe.
András először meghökkent arcot vágott, majd így szólt:
– Na és?
– Csak ennyivel rendezed le, hogy na és?
– Mit kéne mondanom?
– A családodat, azon belül engem is leégetsz.
– Nézd, anya, nagyon jól tudod, hogy engem rengeteg sérelem ért az életben.
– De a családodat nem kéne belevonni!
– Dehogy vonom!
– Idézzek belőle? Megjegyeztem!
– Nem kell!
S ekkor András is mérges lett már. Nagyon jól tudja ő, mint minden író, hogy nem írhat semmit a maga örömére, de hogy az anyja is így, ilyen módon beleszóljon, azt már sokallta. Hiszen nem ért ő az irodalomhoz. S úgy érezte, hogy különben sem írt semmi bántót. De ha az anyja így látta, már meggondolta András, hogy publikálja-e.
Vacsora után csendben visszament a betegágyához, s a füzetet mérgében kettészakította.
– Próbálok olyat írni akkor, hogy megfelelő legyen!
S azzal az ágynak fordulva elaludt.