Kulturális folyóirat és portál

Lélek Sándor Tibor, Szabó Enikő Ágnes, Czvikker Katalin és Novák Eszter az augusztus 9-i évadhirdető sajtótájékoztatón   Fotó: Fried Noémi Lujza

2018. augusztus 9 | Tóth Hajnal | Művészet

220 éves a váradi magyar hivatásos színjátszás

Készül az új évadra a nagyváradi Szigligeti Színház mindhárom társulata. Tizennyolc tervezett premierrel (közöttük két ősbemutatóval), három fesztivállal és rendhagyó eseményekkel várják a közönséget a 2018/2019-es évadban, amely az első nagyváradi magyar hivatásos színielőadás 220. évfordulójának megünneplése jegyében telik. A jubileum alkalmából háromnapos rendevénysorozatot tartanak augusztus közepén – tudtuk meg az évadhirdető sajtótájékoztatón.

 

A nagyváradi magyar hivatásos színjátszás jubileumával (220. évforduló) indítja a Szigligeti Színház 2018/2019-es évadát: az eseménysor keretében két szabadtéri premier, könyvbemutató, illetve Örökös Tagság-címek átadása is helyet kapott – múlt, jelen és jövő összefonódásaként, – fogalmazott Biró Árpád Levente PR-felelős.

Augusztus 21-én, kedden 20 órától az Utcakölykök című zenés improvizációs játékot mutatják be a vár amfiteátrumában. A produkció rendezője Tóth Tünde, aki már sok szép előadással megörvendeztette a váradi nézőket. A zenés előadásban a Szigligeti Társulat művészei és csaknem negyven gyermekszereplő játszik. Az eseményt a Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel közösen szervezik.

Az évfordulós ünnepség augusztus 25-én, szombaton folytatódik: 16 órától Nagy Béla, a teátrum egykori irodalmi titkára könyvét mutatják be (helyszín a színház páholyelőcsarnoka), szó lesz a színház történetéről, múltjáról; ezután Ács Tibor színművész síremlékének felavatása következik a Rulikowksi temetőben. A jubileum záróeseményére augusztus 26-án, vasárnap kerül sor: 16.30-tól a színház páholyelőcsarnokában díszünnepség során adják át a Szigligeti Társulat Örökös Tag-címeit, 18.30-tól pedig koszorúzásra várják az érdeklődőket a Fekete Sas-palota Kossuth (mai nevén Independenței) utcai épületszárnyához, ahol hajdanán volt az a bizonyos első előadás. Ugyanaznap 20 órától a vár nyári színházában mutatják be Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának második részét, a Bányavakságot: a képzeletbeli székely kisfalu tragédiáját a humor nyelvén elbeszélő drámasorozat ezen része a korrupció, illetve a román-magyar együttélés égető kérdéseit tárja a közönség elé. Az előadás stúdiótermi bemutatóját szeptember 21-én, a magyar dráma napján tartja a Szigligeti Társulat.

 

Czvikker Katalin főigazgató néhány fontos tény ismertetésével kezdte mondandóját: a színház látogatottsága az előző, 2016/2017-es évadhoz képest 11,1 százalékkal növekedett (54810-ről 60824-re), a bérletesek száma pedig 4781-ről 5104-re nőtt (ez 10,7 százalékos növekedés). A saját bevétel 902.923 lejről 1.095.000 lejre nőtt, ez 12,1 százalékos növekedést jelent. A szakmai fejlődést mutatja, hogy rangos eseményeken, fesztiválokon vett részt a színház mindhárom társulata. Fontos a terek bővítése, új terek kialakítása. A Szigligeti Stúdió emeleti részén hoznak létre új tereket, ezek ünnepélyes átadása október 10-re várható.

A Szigligeti Színház folytatja a Hubay Miklós drámaíró születése századik évfordulója alkalmából szervezett eseményeket: szeptember közepén emléktáblát avatnak az író szülőházánál.

Október 22-28. között harmadik alkalommal szervezik meg az Infinite Dance Festival elnevezésű tánc- és összművészeti eseménysorozatot, amelyre többek között a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programjának résztvevői is meghívást kaptak. Jövő májusban tartják meg a HolnapUtán Fesztivál hetedik kiadását, ugyanakkor a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) fesztiváljának is Nagyvárad fog otthont adni 2019 tavaszán.

 

A Szigligeti Színház folytatja együttműködéseit magyarországi és romániai partnerintézeteivel, ennek jóvoltából bérletcsere lesz a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával, illetve a dunaújvárosi Bartók Színházzal is, ugyanakkor a Szigligeti Színház előadásai meghívást kaptak a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, illetve a debreceni Csokonai Színház által szervezett őszi fesztiválokra is. A kulturális intézetek mellett az OTP Bankkal is partnerségi kapcsolatba léptek, együttműködnek egész évadban.

 

A Túl a Maszat-hegyen című nagysikerű zenés produkciót (szöveg: Varró Dániel; zene: Presser Gábor) szeptember 8-án mutatja be a Lilliput Társulat. A lilliputosok évadnyitó előadását Bartal Kiss Rita rendezi; a Lilliput Társulat bábszínészei mellett tucatnyi gyermekszereplő is részt vesz a játékban.

Lélek Sándor Tibor, a Lilliput Társulat művészeti vezetője elmondta: ez az előadás is része a Szigligeti Színház iskolaprogramjának. Júliusban volt a felkészítő tábor. Több táborban is tevékenykednek egyébként a bábosok. A lilliputos bábművészek 18. éve tartanak bábos tábort Esztergomban. Ennek mintájára harmadik éve Váradon is szerveznek ilyesféle tábort, amely augusztus 9-én kezdődött. A gyerkőcök ismerkedhetnek a bábkészítés fortélyaival, vannak népi és drámajátékok, színjátszó kör, a tábor utolsó napján pedig bemutatják a Három nyulak előadást.

Az évad következő bemutatóját Hajdu Géza, a Szigligeti Társulat színművésze viszi színre. Szekernyés László Trón alatt a király című, a barátság és az önzetlen szeretet erejéről szóló produkció alkotói stábjában és a színpadon is különböző generációk találkoznak majd. A színiévad hátralevő részében Mátyás király egy képzeletbeli gyermekkori történetével ismerkedhetnek meg a legkisebbek, amelynek címe Hollós Mátyás, írója és rendezője Dió Zoltán. Az évad utolsó bemutatójaként Frank L. Baum klasszikusát, az Óz, a nagy varázslót viszi színre Lélek Sándor Tibor.

 

A Nagyvárad Táncegyüttes (NTE) éléről ugyan távozott Dimény Levente, de művészként ezután is segíti az együttes munkáját, s ugyanő maradt az Infinite Dance fesztivál irányítója, művészeti igazgatója. Az Iskola a színházban – színház az iskolában programba az NTE is aktívan bekapcsolódott a múlt évadban, mondta el Szabó Enikő Ágnes, a tánckar vezetője. A Hídavatás projektben mintegy 570-en vettek részt, ezért hat helyszínen hat különálló előadás volt. augusztus 2-án Gyulán vendégszerepeltek a VanMese és Barbárok című előadásokkal. Az elkövetkezendő időszakban is több vendégszereplés vár rájuk, többek között a debreceni Virágkarneválon és Marosvásárhelyen, a magyar néptáncegyüttesek találkozóján.

A Nagyvárad Táncegyüttes négy bemutatóval készül a következő évadra. Szeptemberben várható Szerefi Ilona énekes-szólista egyéni estje, az Aranyos szegelet, amelynek alapját csángó eredetmondák, a magyar folklór édenkert-szimbólumát feldolgozó népdalok, ráolvasások, rigmusok és mesék adják.

Népek tengere címmel nagyszabású folklórműsort rendez a Fölszállott a páva sztárja, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (korábbi Honvéd Együttes) táncos-szólistája, Sántha Gergő. A különböző együtt élő népcsoportok népdal- és néptánc-kincséből összeállított produkció színrevitelében a magyar folklór jelentős személyiségei közreműködnek.

Jorge Luis Borges Márk evangéliumának táncszínházi átiratát Györfi Csaba rendező-koreográfus viszi színre Idegen címmel a 2018/2019-es évad első felében. A Szigligeti Stúdióban műsorra kerülő előadás a mester-tanítvány viszonyt dolgozza fel kortárs tánctechnikák segítségével.

2019 tavaszán Bardo címmel Fodor Zoltán rendez stúdiótermi táncelőadást. A táncegyüttes kortárs programját gazdagító produkció homlokterébe egy váróterem sorsközösségét foglalkoztató létkérdések kerülnek.

 

„Színházba járni jó! Továbbra sem változott ez a színházmániám. Mindenkinek joga van színházba járni. Igyekeztünk úgy összeállítani a repertoárt, hogy minden műfaj, mindenféle színházi stílus kedvelője találjon ízléséhez illő előadást az évadban” – mondta Novák Eszter, a Szígligeti Társulat művészeti vezetője. Hozzáfűzte: az idei nyári szünet egy szerdai napra esett… S bár nem sok szabadidejük maradt nyárra sem, és sokszor nehéz, emberpróbáló a színházcsinálás, szeretnek színházat csinálni. Fontos, hogy elgondolkodtassanak, és hassanak az érzelmekre, ezért a színháznak lényeges része a nevetés és a sírás. Ebben az évadban is törekednek arra, hogy minél több fiatal művésznek adjanak lehetőséget a megmutatkozásra.

Öt nagyszínpadi és négy stúdiótermi előadással készül a Szigligeti Társulat a 2018/2019-es évadban. A kínálatban a magyar és világirodalom klasszikus és kortárs alkotásai kaptak helyet.

A nagytermi előadások sorát William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka nyitja, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős rendezőhallgatója, Tarnóczi Jakab rendezésében. A rendező ifjú kora ellenére már a Magyar Állami Operaházban is dolgozott, ebben az évadban pedig meghívást kapott a budapesti Katona József Színházba is.

Októberben kerül színpadra Charles Dickens Twist Olivér című világhírű regényének zenés színpadi adaptációja, az Olivér! Az élőzenével játszott musicalt Tóth Tünde rendezi, aki a szeretetreméltó utcakölyök történetét a Szigligeti Társulat művészeivel, illetve számos gyerekszereplővel viszi színre.

Heltai Jenő Naftalin című klasszikus vígjátékával köszöntheti az újévet a nagyváradi publikum: a szilveszter estéjére időzített komédiát Novák Eszter művészeti vezető, Jászai Mari-díjas rendező viszi színre.

Matei Vișniec világhírű román drámaíró Nyugat Expressz című előadását 2019 márciusában mutatja be a Szigligeti Társulat. A magyar nyelvű ősbemutatót Zakariás Zalán rendezi, aki a korábbi években olyan produkciókban dolgozott már együtt a társulattal, mint A sevillai borbély, illetve a Hat szereplő szerzőt keres.

Már zajlanak az Y munkacímű zenés ősbemutató előkészületei: Balogh Attila és fiatal alkotótársai ezúttal a virtualitás és a valóság kérdését feszegetik a rájuk jellemző dinamikus, kísérletező hangvétellel. Az előadás a színház egyik idei legnagyobb vállalkozása, hiszen ritka alkalom, hogy egy kőszínház eredeti magyar musical megírására és bemutatására vállalkozzon.

A stúdiótermi előadások sorát a már említett Bányavakság nyitja, ezt követően az ősz folyamán lesz Csehov Apátlanul című előadásának premierje (rendező: Botos Bálint), illetve a páratlan örömjátékra lehetőséget adó kétszereplős Marie Jones-előadás, a Kövekkel a zsebében bemutatója. Ez utóbbi előadásban a társulat két rangos színésze, ifj. Kovács Levente és Kardos M. Róbert Jászai-díjas színművész játszik, az előadást Balogh Attila rendezi. Hargitai Iván, a székesfehérvári Vörösmarty Színház vezető rendezője Füst Milán világhírű regényének színpadi adaptációjával, a Feleségem történetével érkezik Nagyváradra, Harsányi Sulyom László pedig Ady Endre halálának cenyenáriumán rendez Ady-emlékelőadást, Ady 100 címmel.

 

A 2018/2019-es évadban tizenhat nagyváradi és három vándorbérlet közül választhatnak az érdeklődők. A bérletházak árait a régió kulturális intézményeinek jegyáraihoz igazították, hiszen a színházcsinálás költséges, és ennek megfelelően az egyes bérletházak árai hozzávetőleg 10 százalékkal növekedtek. A színház felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy a bérletházak keretében jelentős árkedvezménnyel tekinthetők meg továbbra is az előadások.

A hagyományos bérletházak mellett idén hét szabadbérletet kínál a színház, köztük kifejezetten pedagógusoknak szánt bérlettel és zenés előadásokra érvényesíthető csomaggal. Újdonság, hogy ettől az évadtól két típusú táncbérlet váltható: a Kortárs táncbérlet a Nagyvárad Táncegyüttes három kortárs táncelőadására (Idegen, Bardo, Kármen – ez utóbbi a dunaújvárosi Bartók Táncszínház vendégelőadása), a Nagyvárad táncbérlet pedig a társulat három folklórelőadására (Népek tengere, Aranyos szegelet, Ütközések) érvényesíthető.

A három vándorbérletre vonatkozó információk (Arany János-bérlet: Nagyszalonta és Nagykároly; Harag György-bérlet: Margitta) hamarosan elérhetők lesznek a színház csatornáin, illetve a szervező partnerintézményekben.

A Szigligeti Színház 2018/2019-es évadának bérletkínálatáról, illetve tervezett előadásairól bővebb tájékoztatást a Szigligeti Színház honlapján (www.szigligeti.ro), Facebook-csatornáján (www.facebook.com/NagyvaradiSzigligetiSzinhaz), illetve a színház jegypénztárában és partnerintézményeiben terjeszett évadhirdető füzetben kaphatnak az érdeklődők. Az előadásokra bérletek augusztus 10-től válthatók. A tavalyi bérletek meghosszabbítására augusztus 30-ig van lehetőség, a bérlethirdetési időszak október 19-ig tart.

 

Címlapkép: Fried Noémi Lujza

(A Várad szeptemberi lapszámában olvashatnak majd interjúkkal fűszerezett részletes előzetest az új évadról.)

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu