Kulturális folyóirat és portál

2014. június 2 | Szűcs László | Irodalom

Zudor, aki ugyanaz

Hatvanéves a jelenkor egyik legsajátosabb költői világát és nyelvét teremtő alkotónk, Zudor János, akinek életműve egyszerre ismeretlen és áttekinthetetlen gazdagságú. Pezsgő és láthatatlan, oly zavarba ejtően egyedi, mint ő maga. Aki senkit nem hagy közömbösen, érdekes, provokáló, némelykor derűs. Mint a Zudor-jelenség, aminek a titka talán az, hogy – miközben a világ körülöttünk annyit változott egy negyedszázad alatt, hogy néha beleszédülünk – ő pontosan olyan, mint mondjuk nyolcvannégyben, amikor a rettenetes észak-ősi paneldzsungel mélyén először olvastam a verseit. Ugyanazok a gesztusok, ugyanazok a röhögések, ugyanazok a betűk a kopott írógépen, ugyanaz a cigarettakérés. S ugyanazok az idegesítő, kótogó szomszédok, akikről egy idő után már én is hittem, hogy a szekusok megbízásából ütögetik a csövet. És ugyanazok az esték az Ady körben. Persze, a régi panellakások ma is megvannak, Ady-kör már nincs. Azok a kör utáni beszélgetések, kocsmázások sincsenek már, ugye barátocskáim?

Az édes-bús vagy fájdalmas régi történeteknél érdekesebb és fontosabb, hogy Zudor költői világa is a megszólalásig, sőt azután is ugyanolyan, mint harminc-harmincöt esztendeje, mégis szinte folyton meglepetésekkel szolgál, meghökkent, miközben folyamatosan hatott sokakra, sokunkra. Ugyanaz a forma, ugyanaz a nyelv, ugyanaz az őrültség és formakultúra. Nem sok könnyebben felismerhető szöveg van egy-egy jó Zudor-versnél. E változatlanság kuriózuma, hogy ma éppen annyira korszerű, ha úgy tetszik, avantgárd, mint akkor, hetven- vagy nyolcvanvalahányban. Az egyik legőszintébb költészet, amit megismerni lehetett szerencsénk. Olykor brutálisan az. Még akkor is, amikor valami alkalmi szövegről van szó. Apró, pénzért születő sorokról.

Zudorunk, aki látszólag, meg többnyire valóságosan is, a maga furcsa, zárt világában él, divatos szóval élve unortodox módon szerezve tapasztalatait, tájékozódva lényeges és lényegtelen dolgokról, mindig a maga jelenére reflektál, jó érzékkel tapint rá a maga valóságára. Pedig aligha bújja a napilapokat, nem szörföl a neten, nem blogol, csetel, nem néz tévéhíradót, nem követ senkit a twitteren, s még csak nem is lájkol soha, nem kedveli senki hivatkozását, senki állapotát. Ha így tenne, már nem volna ugyanaz.

Azt sem szabad elhallgatnunk, hogy volt idő, voltak hosszú évek, amikor ama személyes valóságot a majdnem feledettség, kitaszítottság, peremre kerültség, cserbenhagyottság jelentette. Míg meg nem lelte, ha nem is a hazáját, de azt a szigetet, ahol emberségre találva újra írhat, újra élhet. Újraindult az utazása.

Hatvanéves Zudor János, aki mintha ismét eszébe jutott volna kortársainak, s akit Budapesttől Kolozsvárig újra és újra felfedeznek maguknak a fiatalok is, hogy aztán lassan, újra és újra hozzáidősödjenek. Aki kortalan, furcsa, megfejthetetlen váradi klasszikusunk. Költő.

Éltessen isten és a tehetséged, kedves Z!

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu