Kulturális folyóirat és portál

kpj1

2020. október 15 | Tóth Hajnal | Kultúra

Zsákutcáktól a Majomszigetig

Kőrössi P. József legújabb, Zsákutca két irányból – Köszönjük neked, Kondukátor! című könyvéből kaptak ízelítőt mindazok, akik részt vettek a Várad folyóirat szerkesztőségében október 14-én megtartott kötetbemutatón. Az eseményt online módon, akár otthonról is meg lehetett tekinteni, s aki regisztrált, hozzászólást írhatott, bekapcsolódhatott a beszélgetésbe. Szó volt naplóírásról, zsákutcákról és diktatúrákról, a mostanság lerombolt kultikus váradi találkozóhelyről, a Majomszigetről, legendás tanárokról, a határátlépés motívumáról, vicces és tragikus történetekről.

 

A teljes beszélgetés megtekinthető a Várad folyóirat You tube csatornáján ITT.

 

Az író, Kőrössi P. József a Nógrád megyei Márkházán lévő házából jelentkezett be. A beszélgetés idején mindvégig ott volt mellette Ajuszi, azaz 86 éves édesanyja, aki március óta ott él vele. A járvány kezdetén voltak kritikus hónapok, de már jól vannak. A szerző Ajuszi tanácsára a háta mögé tett egy példányt a könyvből, hogy „lássák, hogy író”.

Kőrössi P. Józseffel az est házigazdája, a Várad főszerkesztője, Szűcs László, valamint Kemenes Henriette költő, a folyóirat munkatársa beszégetett.

Elsőként a naplóírás fontossága került szóba. Szűcs László fölvetette: a szerző két utóbbi könyve (Naplóromok – Ücsörgünk a kávéházban Réz Palinál; Zsákutca két irányból – Köszönjük neked, Kondukátor; mindkettő a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg) pótolja az elmaradt, elmulasztott naplóírást. Kőrössi P. József elmondta: egy-két évtizeden át rendszeresen írt naplót, miután áttelepült Magyarországra. Napi dolgok lejegyzése mellett gondolatait is rögzítette az úgymond szellemi naplóban. Egyébként nem könnyű műfaj a naplóírás. A Réz Pál irodalomtörténésszel, műfordítóval, szerkesztővel való beszélgetéseit fölelevenítő, tavaly megjelent könyve kapcsán megemlítette: havonta egyszer-kétszer járt Réz Palinál, s a találkozások után azonnal leírta a beszélgetéseket. Nehezen szánta rá magát e könyv elkészítésére. Réz Pál egyébiránt fantasztikus egyénisége volt a korszaknak. A Zsákutcában nincsenek naplók. Megtalálhatók benne saját gyermek- és ifjúkori élmények leírása és olyan történések, történetek, amelyeket másoktól hallott. Mintegy nyolc-tíz évig készült a könyv, de nem napi rendszerességgel írta. Az utóbbi két, két és fél évben viszont tudatosan készítette a kötet anyagát. Kőrössi P. József hangsúlyozta: a kötetben lévő írásai nem dokumentumok, és nem is emlékek, inkább elegyedik bennük a valóság és a fikció, történetek az ő interpretálásában.

A könyv szól a diktatúráról és a szerzőről a diktatúrában. „Bizonyos vonatkozásban minden diktatúra egyforma” – jegyezte meg KPJ. Elárulta: ő a Nyomornegyedóra címet szánta a kötetnek. A kiadónak viszont ez nem tetszett. Barna Imre (először úgy volt, hogy ő lesz a könyv szerkesztője) pedig egyszavas címet akart. Aztán vetődött fel a két cím ötlete, a zsákutcás és a kondukátoros. Először megszokta, majd találónak érezte az új címet. Zsákutcából zsákutcába – ez jellemzi is az életünket.  A könyvet Gondos Mária Magdolna (Tücsök) szerkesztette. Tücsi nagyszerű szerkesztő, szigorú és körültekintő, és nem mellesleg jó ember – hangzott el a szerző jellemzése. Hozzáfűzte: a jó szerkesztőnek, ha szükséges, a tartalmi ügyekben is befolyásoló szerepe kell hogy legyen.

Hogy az irónia, a humor megszépíti-e a diktatúrát? Nos, a válasz így hangzott: vannak olyan életfolyamatok, élethelyzetek, amiket nem lehet humor nélkül átélni.

A következő téma egy kultikus váradi helyszín, találkozóhely volt: a Majomsziget. A Zsákutcában található egy fotográfia, melyet a hetvenes évek végén készített a Szeku egyik ismeretlen „mestere”. A fénykép megörökítette, amint Ara-Kovács Attila, Kőrössi P. József és Ferenczy Béla (Citromka) ücsörög a Majomsziget zöld korlátján. Jó helyen volt ez a kis liget, szemben az iskolával, a mai Ady Endre Gimnáziummal. Itt várhattak a fiúk a lányokra, itt lehetett fontos dolgokat megbeszélni. A hetvenes években például egy alkalommal jó néhány ember sorsát éppen egy ottani találkozó döntötte el, a Zsákutcában erről is lehet olvasi. Szomorú, hogy épp e napokban tüntetik el teljesen a Majomszigetet. Szűcs László megjegyezte: a váradiság lakmuszpapírja, hogy valakit bosszant ez vagy sem, szót emel-e érte, aki tehetné vagy sem. És idő kérdése csak, mikor vágják ki az ott még álló alighanem százéves akácfát… Kőrössi P. József megállapítása szerint a rendszerek lényege ez a felszámolás, eltüntetés, megcsonkítás. A rendszernek most épp kőlapokra van szüksége. A Majomsziget (mely címmel ifjúsági lap is volt a kilencvenes évek elején Váradon) is megérdemelne egy emlékkőlapot…

Ezután a kötet második részére terelődött a beszélgetés. Ez az ún. Omagiu, amelyben vendégszövegek kaptak helyet. Kőrössi P. József kíváncsi volt arra, mások hogyan élték meg ezt az időszakot. Sajnos néhány vendégszöveg szerzője nem érhette meg a könyv megjelenését. Sokan ígértek írást, de nem mindenki küldte el az ígért szöveget. Volt, akire sokat kellett várni. Ezért csúszott félévet a megjelenés. KPJ megjegyezte: mindmáig szörnyű dolgokat hurcolunk magunkkal a diktatúrából. Neki is vannak efféle hurcolt terhei, hiába, hogy még 1982-ben egy névházasság révén települt át Magyarországra. „Ugyanazon a kultúrán belül emigráltam. Soha nem volt honvágyam Várad iránt. Szeretem, tisztelem, de nincs bennem megbánás, nincs meg az a vágy, hogy vissza kellett volna térni.”

A határátkelés motívumával kapcsolatban az író mesélt arról, hogy ’89 után egy darabig a „felszabadult” Romániában még mindig nehézkes volt a határátlépés. Ajuszinak is mindig gyomorgörcse volt határátkelés előtt. Konkrétan is, jelképesen is óriási szerepe van a határátkelésnek.

KPJ könyvében az iskola fontos színhely. Izgalmas miniportrék olvashatók tanárokról, osztálytársakról. Jóska az akkori 2-es, majd a 3-as számú iskolába járt, a mai Adyba. Színes társaság gyűlt össze ezekben a sulikban. Sokszor törtek borsot a tanárok orra alá. Diákélete során mindenkinek kijár legalább egy rendkívüli tanár. Jóskának megadatott az a szerencse, hogy több nagyszerű tanár is oktatta, olyanok, akik emberként is, pedagógusként is zseniálisak voltak. Beszélt Demkó bácsiról, a magyartanárról, a latint tanító Vonház tanár úrról, vagy Sziszi néniről, aki sokat mesélt nekik az utazásairól. A gimnáziumi osztályban heten voltak fiúk, s közülük négyen írtak, Ara-Kovács vált a legismertebbé. Persze, változnak az idők, a mai Demkó tanár urak sem ihatnak meg már egy fél rumot a Gongban, hiszen Gong sincs már…

És hogy a hajdani diktatúra miként határozza meg a mostani életét?

„Diktatúrából kiszabadulni óriási öröm. Ha nem éltél diktatúrában, nem tudsz úgy örülni a szabadságnak, mint aki benne élt”.

És hogy mostanság mivel foglalatoskodik Kőrössi P. József? Írja az Ajuszi-történeteket. „Itt vagyunk együtt március óta. Időnként kitörnek belőle a történetek. Nagyon jópofán mondja el. Nagy mesemondó. Megtartom a stílusát, a nyelvét. Ezekben a történetekben is benne van Várad. Döbbenetes dolgokról is szót ejt ezekben a történetekben. Már van belőle egy könyvnyi anyag. Plusz két novella, amit én írtam róla.”

Végül még elhangzott: a Zsákutcában szinte mindenki a saját nevén szerepel. „Aki megszületett, nem ússza meg a nyilvánosságot. Az én hőseim pedig megérdemlik a nagy nyilvánosságot.”

Nem volt más hátra, mint az, hogy KPJ felolvasson néhány történetet az új könyvből. A mihamarabbi személyes találkozás reményében búcsúzott el a váradi irodalombarátoktól.

A könyvbemutató élő közvetítését 56-an tekintették meg.

 

Fotó: Kemenes Henriette és Szűcs László a Várad folyóirat szerkesztőségében rendezett bemutatón

Fotó: Fried Noémi Lujza

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu