Kulturális folyóirat és portál

2013. február 28 | Vörös István | Irodalom

XXXIII. ZSOLTÁR

1 Amikor a feledés kiharap
valamit a múltunkból,
akkor a jelent is kikezdi,
és a jövőből is elmúlik valami
az emlékezettel. A halál minden
percben itt van. Előbb halunk meg,
mint látszik, mint megtörténik,
mint tudomásul venni szokás.
2 Rágalmazzátok az Urat
gitárral és dobbal, vonjátok
kétségbe a létezését autózajjal
és -dudával, vitázzatok vele
fékcsikorgással.
3 Túlélünk, mennyi mindent
túlélünk, mert megment minket az Úr.
4 Neki csak szórakozás volt
a világ teremtése, ám nagy
fáradtságába kerül fönntartása,
és elpusztítására nem tudja
rászánni magát.
5 A világ talán már nem is létezik,
csak egy egykori kozmosz árnyéka
vetül rá a valóság kifehérült
lapjára, ami most olyannak
tűnik, mint a papír. De volt már
barlangfal, és lesz még talán
vízfelszín is, melyre sose szabad
szöges cipővel rálépni.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu