Kulturális folyóirat és portál

2013. február 28 | Vörös István | Irodalom

XXV. ZSOLTÁR

1 Hozzád emelem a lelkemet,
hozzád eresztem le a kútba
egy üres vödörben, Uram,
hozzád viszem barlangba,
hozzád tartva ültetem
repülőre, csempészem
föl egy műholdra, hozzád
igyekezve ültetem vonatra,
mely északra robog, feléd
száguld egy sivatagi
terepjárón, és miattad ül
még villamosra is, érted bliccel
a metrón, Uram.
2 Útjaid, Uram, ismertesd
velem, a légifolyosókat,
és azt, hogyan szlalomozol
a kisbolygók között.
3 Ugye arra volt egy másik
föld is valamikor,
amit haragodban szétharaptál,
és bajszodon még most is
ott billeg a kozmikus morzsa.
4 Mutasd meg melyik turistaúton
jársz! Hadd utazzam kedvenc
villamosvonaladon!
Melyik metróállomáson
szoktál üldögélni egy
utcalakó maszkjában?
5 Vagy mindegyik ember
a te maszkod? Nem is tudom,
akkor inkább az igazi arcodat
meg se mutasd nekem, félek.
6 Töröld el kegyesen a rosszat
a világból, és mi hálából elfelejtünk
téged, nem kell már bizonyíts
a hasonmásaidnak.
7 Ifjúságomnak vétkeiről
és bűneiről ne emlékezzél meg,
de nézd el azt, amit később
tettem: mértéktelenségem,
bujaságom, hivalkodásom
és ostobaságom.
8 Előbb próbáltalak
elfelejteni, mintsem
okot adtál rá.
9 És hadd bocsássak meg
neked én is mindent,
nagymamám halálát
és a világháborút,
gyöngeségemet
és a halandóságot,
tudom, másként nem
lehetett volna, mert a rossz
helyet csinál a jónak.
Téríteni mindig az ördögöket
küldöd, csatornát ásnak, gátat
építenek. A rossz tevékenyebb,
és te tudod is használni,
mi csak nézzük a kezedet,
mint egy bűvészét.
10 A te nevedért, Uram,
bocsásd meg bűnömet,
láss meg kicsiségemben
és nagyságomban,
11 És én is fölfedezem a nagy
Isten után a kicsit.
Mint páncélos bogárka,
a kezemre ül.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu