Kulturális folyóirat és portál

2014. július 10 | Tóth Hajnal | Kultúra

Világcirkusz – világháború

Közös produkciót hozott létre a Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Társulat. A Világcirkusz című új előadás alapja Nagy Dániel Cirkusz című kisregénye. A művet Bodolay Géza Jászai Mari-díjas színházi rendező, egyetemi oktató dramatizálta (lásd számunk drámamellékletét). A produkció rendezője-koreográfusa Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész és koreográfus, színházi rendező, a Szegedi Kortárs Balett művészeti igazgatója. A regény és a darab az I. világháború allegóriája. A művészek A világcirkusz című előadással a háború áldozataira emlékeznek és emlékeztetnek. A premier május 16-án, pénteken 19 órakor volt a nagyváradi Szigligeti Színházban. Az előadásról Juronics Tamással beszélgettünk.
Sok fura szerzet tűnik föl a porondon. A történet szereplői között megtalálható az Isten és Belzebub, angyal és ördög, frenetikus bohóc és medvetáncoltató, artista és díjbirkózó, továbbá orvos, főügyész, sorozótiszt, sekrestyés, lakáj, rab és bíró.
A kulcsfigura Remike, a csodanő, aki elképesztő mutatványokkal kápráztatja el a közönséget, és azon tulajdonságáról vált híressé, hogy egyáltalán nincsen szíve. Merthogy ő a cirkusz egyetlen női tagja, nem meglepő, hogy a társulatból az összes férfi szerelmes belé, és bármit megtennének, hogy kegyeibe férkőzhessenek…
*
A tánc világnapjának (április 29.) apropóján a Nagyvárad Táncegyüttes nyílt próbát tartott a Szigligeti Színházban. A kulisszatitkokra kíváncsi nézők, érdeklődők és színész kollégák A világcirkusz című előadás előkészületeibe nyerhettek bepillantást. Voltak az érdeklődők között idősebbek és fiatalok, volt olyan szülő, aki apró gyermekét is elvitte az eseményre.
A próba előtt Juronics, a produkció rendezője és koreográfusa köszöntötte az érdeklődőket. Elmondta: a próbafolyamat közepén járnak, s reméli, hamarosan értékes előadással örvendeztetik meg a közönséget. Ezután kezdődhetett a tánc, azaz a próba. Juronics különféle instrukciókkal, tanácsokkal látta el a táncosokat, akik a Mozart Requiemjének néhány tételére készült koreográfiákat gyakorolták. Persze a táncosok számára minden nap a táncról szól, a táncolás bűvkörében telik. A mostani próbán is láthattuk, érzékelhettük, mennyi érzelem, öröm, küszködés, verejtékes munka és könnyed fantázia lelhető föl akár egyetlen mozdulatban vagy mozdulatsorban is.
*
Nagy Dániel (1886. augusztus 11., Battonya – 1944. március 14., Budapest) íróról, szerkesztőről, a Cirkusz című regény szerzőjéről a következő olvasható a Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent Romániai magyar irodalmi lexikonban: „Parasztcsaládból származott. Apja kétszer is szerencsét próbált Amerikában, édesanyja korán meghalt, ezért nagyanyja vette gondjaiba. Öt gimnáziumi osztályt végez, majd autodidaktaként képezi magát. Szépen hegedül és énekel, fiatalon vándorszínészekhez csatlakozik. A 20. század elején Rudi Rudolf művésznéven az Aradi Nemzeti Színházban karénekes és segédszínész. Sorsa jobbra fordulását házasságának köszönheti. 1912-ben miniszteri engedéllyel feleségül veszi egy jómódú újaradi kereskedő tizenöt éves leányát, Dengl Bertát. Az I. világháború kitörésekor a katonai szolgálat alól felmentik, miután néhány lábujját összeroncsolta és szimulánsként elmegyógyintézetbe záratta magát. Írói tűzkeresztségének éve 1915. Megpályázza az Érdekes Újság »háborús novella«-pályázatát, s elbeszélésével elnyeri az első díjat. Sokat köszönhet a zsűri elnöke, Osvát Ernő »tehetség-felfedező lázának«. Most már saját nevén közli a Nyugat 1918-as évfolyamában folytatásokban a Börtönök bús lakója c. regényét, s ugyanitt megjelenik Pistike c. dramolettje, majd Sárika c. novellája is. Regénye könyv alakban is megjelent (1919).
A háború után Aradon nyomdára tesz szert, Főbusz, majd Fórum néven kiadóvállalatot alapít; újságot is szerkeszt 1924–27 között, a Magyar Újságot, 1928–29-ben a Reggeli Újságot. Írókat, műfordítókat bocsát szárnyra, megjelenteti könyveiket és saját munkáit. Írásaival jelentkezik a kolozsvári Napkeletben s a korszak minden jelentős magyar lapjában. Hősei az élet áldozatai, a társadalom perifériájára szorultak, nyomorgó kisemberek, a város veszedelmeinek csapdáiba eső falusiak, a felnőttek gonoszsága miatt tragikus sorsú kisgyerekek, árvák, megesett lányok, prostituáltak, a háború borzalmaitól testi és lelki sebekből vérző szenvedők. A gonosz megtestesítői a hatalmasok, gazdagok, katonatisztek, romlott nők. Naiv társadalomszemlélete és filozófiája olykor mosolyra késztet. A kor megkésett avantgárd-sugárzása őt is megérinti, írói szemléletén mély nyomot hagy a modern európai irodalom háború- és romantikaellenessége, ugyanakkor a népies elbeszélés rég elfelejtett hagyománya és modora is. Írói fejlődésének csúcsára akkor ér, amikor a bécsi emigrációból érkező Franyó Zoltán Genius című lapjának felelős szerkesztője lesz. A Kölcsey Egyesület támogatásával megjelenő szemlében közölt könyvismertetőit mérséklet és józan ítélet jellemzi. Hat szám megjelenése után viszont az anyagi nehézségek és a széthúzás miatt kilép ebből a kötelékből, de ezeknek az időknek a terméke 1926-ban az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában megjelent főműve, a Cirkusz is, ez a kritikusai szerint »szabálytalan és egyenlőtlen remekmű«. Modernségével egyedülálló a kor háborúellenes alkotásai sorában. Allegóriái könnyen megfejthetők: az áldozattá váló publikum vérében fürdő »Rémike« például a tömeggyilkos hatalomvágy. A cselekmény »haláltáncában« földi szerepet kap az Isten, aki a pusztulás ellen egyezségre lép a Halállal. A vér égig csap, az emberi testek roncsait sodorva magával. A szerző csak egyetlen értéket ismer, az Életet.
Pályája nem emelkedett tovább. Könyv- és lapkiadó vállalkozásai a tőkeerős, szervezett részvénytársaságokkal nem voltak képesek felvenni a versenyt. Az író magánélete is zátonyra futott: felesége elvált tőle. 1929 végén Magyarországra megy: Budapesten ideiglenes állásokat vállal, cikkdíjakból próbál megélni. Egy-egy írását a Tolnai Világlapja, Színházi Élet, Délibáb közli, olykor felolvas a rádióban. Nyomorog, mert szerkesztőségben nem talál helyet, nincs állandó munkahelye, sokszor sorbaáll levesért az ingyenkonyhán… 1934-ben bemutatják Ady c. darabját, az előadás azonban nem jó, leveszik a műsorról. Átírja, és újra szeretné bemutatni Pesten, anyagi támogatás híján azonban a terv megbukik. A kényszerűség ráviszi, hogy angol csengésű álnevek alatt kalandregényeket írjon. Több mint 40 ponyvája jelenik meg.
A 40-es években újra felragyog szerencsecsillaga. Régebbi elbeszéléseit (Száz novella címmel) és néhány új kisregényét is megjelentetik, de a sok nélkülözés, éhezés, mértéktelen dohányzás aláássa egészségét. A budapesti Herczeg-klinikán szívinfarktus végez vele.
Kötetei: Börtönök bús lakója (regény, Bp. 1919); Novellák (Arad 1922); Piros frakk (regény, Arad 1922); Hogyan kopaszodott meg Grün Bernát (elbeszélés, Arad é. n.); Egy úriasszony kalandjai (kisregény, Arad é. n.); Árvák (elbeszélések, Arad 1924); Egy szegény kisfiú élettörténete (elbeszélések, Mv. 1925); Cirkusz (regény, Kv. 1926; második kiadás, válogatott novelláival együtt, Csehi Gyula bevezető tanulmányával, 1967); Májusi szerenád (kisregény, Arad 1928); Édes kisfiam (elbeszélések, Bp. 1940); Száz novella (Bp. 1943); Egy szív megszakad (regény, Bp. 1944). Számos regénye és színdarabja kéziratban maradt.”
*
Meglehetősen nehéz beszerezni a Cirkuszt, Nagy Dániel regényét. Kutakodásunk során sikerült rábukkannunk a műre a Nagyvárad-olaszi Református Könyvtárban. Úgy tudtuk, az 1926-os kiadás az első és egyetlen. Ám kiderült: az általunk talált kötet 1967-ben jelent meg a bukaresti Irodalmi Könyvkiadó gondozásában, s a regény mellett az író néhány novelláját is tartalmazza. A kötet a váradi színészházaspár, F. Bathó Ida és néhai Földes László könyvadományából származik (a református bibliotékának több száz kötetet ajándékoztak a művészek).
Az 1967-es kiadás előszavát Csehi Gyula írta. A bevezető tanulmányban egyebek mellett ekként fogalmazott: „(…) a Cirkusz, akár az Erdélyi Szépmíves Céh első sorozatában megjelent eredeti kiadásában olvassuk (Kós Károly illusztrációival), akár ebben az új kiadásban ismerkedik vele az új olvasó, újból és újból pokoli erővel lángol, füstöl, rombol – és épít. (…)
A Cirkusz születésénél az első világháború szörnyű élményei bábáskodtak. Mi még egy világháború még szörnyűbb élményeivel és emlékeivel olvassuk. Innen kap a szöveg, amely közvetlenül az 1914–18-as háború után keletkezett és jó néhány évvel születése után látott napvilágot, valamilyen kísérteties és nem pusztuló, nem halványuló, el nem mosódó, éppenséggel hatványozódó időszerűséget. Nemcsak lázadó, groteszken tragikus tartalma teszi ezt. Hanem a művészi látás és nyelvi megformálás meghökkentően tegnapisága, vagy éppenséggel maisága is. Talán legelsősorban ez. (…)
A cirkuszi játék – a vérfolyam forrása. (…)
A szerző filozófiáját, amely egyszerű és világos, könnyen megérthetjük. Egyetlen értéket ismer: az Életet. Egyetlen remény táplálja: a kulmináció. Mindannak, ami rettenetes és tűrhetetlen, önmagától véget kell érnie, amikor túlléphetetlen csúcspontját eléri. Éppen olyan értelmetlenül és váratlanul, ahogy megkezdődött.”
*
Az egyik próba után beszélgettünk a Szigligeti Színházban Juronics Tamással az új produkcióról és a további tervekről, táncról és muzsikáról.
Miként lényegül át a regény (tánc)színházi előadássá?
A világcirkusz tulajdonképpen prózai előadás, amelyben sok-sok tánc található, új síkot nyitva ezáltal. Mindezt erősíti a zene, Mozart Requiemje, amely végigvonul a darabon. Az előadás emlékeztet a száz évvel ezelőtt kezdődött I. világháború szörnyűségeire, halottaira. Másfelől a tragikum, a komorság mellett néha vicces, könnyed, játékosan moralizáló a történet, amely egy másféle szintre emeli a színdarabot. A produkcióban egyenrangú a prozódia a tánccal. A prózai jelenetek is alaposan konstruáltak, ritmizáltak. Sokszor inkább formai megoldásokat keresünk egy-egy jelenetben.
A történetben furcsa figurák tűnnek föl, s eszerint az erősen groteszk motívumok sem hiányoznak.
Hasznos, ha egyszerre van jelen a humor, a groteszkség és az érzelmes, filozofikus helyzet. Ettől válik színessé és elgondolkodtatóvá a darab. Remike (a Rém becézése), a csodanő kulcsfigura. Az ő kegyeiért folyik a háború. Ugyebár, világcirkusz – világháború. Két pártra szakad a cirkuszi társulat, és mindenki Remikéért küzd, akinek van egy igencsak furcsa hobbija: szeret vérben fürdeni. Remike kedvteléséért föláldoznak mindent. A háború értelmetlenségére, ostobaságára és kegyetlenségére világít rá az előadás. A művet egyébként Szabó K. István, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója és Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője javasolta színrevitelre egy évvel ezelőtt. Az ő felkérésüknek igyekszünk eleget tenni.
Mennyire alakította át a regényt Bodolay Géza?
Ötleteiben, hangulatában, vízióiban érdekes a mű, ám irodalmi mélysége nem a legjelentősebb. Persze mi a regény erényeit próbáljuk feldolgozni, hangsúlyozni. Bodolay Géza meghagyta a mű alapvető szerkezetét, szereplőit, nem tett bele új figurákat. A lényegbe kapaszkodott, hogy gördülékenyebb legyen az előadás. Erősíti az alapműben meglévő sajátos humort a színdarabban. Sok idézet is található a szövegkönyvben. A legtöbb idézet Ady Endrétől származik, gondolva a költő Váradhoz való kötődésére is. Ady szeretett városában legyen minél több Ady-idézet. Emellett található rengeteg töredék más szerzőktől is, Babits Mihálytól, Petőfi Sándortól. Vannak idézetek zsoltárokból is, hiszen a mű főszereplője maga az Isten, akit Dobos Imre, a Szigligeti Társulat színművésze alakít remekül. Bodolay Gézával kapcsolatban elmondhatom: tizenöt éve dolgozunk együtt. ’99-ben volt az első komoly közös munkánk: a Próbababák bálja a Szegedi Nemzeti Színházban, a lengyel Bruno Jasienski komédiája, amelyet Bodolay fordított és rendezett, jómagam pedig az előadás koreográfusa voltam. Azóta folyamatos a munkakapcsolatunk. Amikor ő a kecskeméti színház igazgatója volt, sokszor meghívott, koreografáltam az ő rendezéseiben, voltak saját rendezéseim. Jöttek sorra az előadások, táncjátékok. Amikor én a Szegedi Nemzeti Színház művészeti igazgatója lettem, meghívtam Bodolayt főrendezőnek. S most a nagyváradi előadás a legújabb közös munkánk.
Miért épp Mozart Requiemjét választotta az előadáshoz?
Nagy kedvencem ez a zene. Szinte adta magát: ha ennyire sok vicces, groteszk rész van a produkcióban, a mű komolyságát, elevenségét, mélységét és magasságát, emberi vetületét Mozart tudja erősíteni, hangsúlyozni.
Hogy érzi magát Váradon? Volt-e már alkalma megismerni a várost?
Meglehetősen kicsi, mintegy százméteres sugarú körben élek Váradon. A sok próba miatt nem tudtam kószálni. Most minden energiámat, figyelmemet az előadásra fordítom, a munkára koncentrálok. Minden itt található a színházban vagy a színház közelében, a próbaterem, a szolgálati színészlakás, a bolt, ahol kiflit vásárolok, a Moszkva Kávézó, ahová néha betérünk a táncosokkal, színészekkel egy-egy próba után. A legtávolabbi kitekintésem az Árkádia bábszínház volt, ott is próbáltunk. Amint lesz időm, megnézem a várost. Tudom, hogy okvetlenül látnom kell a Kanonok sort és környékét, kötelező lesz megtekintenem a várat. A belváros mindenesetre csodálatos, a megmaradt építészeti látnivalók gyönyörűek. Mind közül a legszebb a színház. A kecskeméti színház szinte azonos a váradival. A budapesti Vígszínház is ugyanezen stílusjegyeket hordozza magán, a szegedi teátrum is hasonló, bár nagyobb, és más a szerkezete.
Milyen a próbafolyamat, és milyen az együttműködés a táncosokkal, színészekkel?
Meglehetősen intenzív, hiszen kevés idő áll rendelkezésünkre. S egy ötvenperces zeneművet megkoreografálni nem egyszerű dolog. A szövegmondás is koreografikus. Feszített menetben dolgozunk. A táncegyüttes tagjai lelkesek, és profi a színészgárda is, az élen a fantasztikus Dobos Imrével. Az is jó, hogy sok fiatal, kreatív színész tevékenykedik a társulatnál. Feldobok gondolatokat, témákat, megoldási lehetőségeket, a színészek is sokat ötletelnek, persze jó néhány vicces helyzet is kialakul.
A váradi után mi lesz a következő munkája?
A Szegedi Kortárs Balettel és a Nemzeti Filharmonikusokkal, Kocsis Zoltán vezényletével mutatják be május 15-én Maurice Ravel Daphnis és Chloé című balettjét a budapesti Művészetek Palotájában (MÜPA). Nem lehetek jelen a budapesti premieren a váradi teendők miatt, május 12-én tartunk majd a Müpában egy főpróbát, aztán jövök vissza Nagyváradra. A tavaszi program elég mozgalmasra sikeredett. Áprilisban volt a Szegedi Nemzeti Színházban a Hoffmann meséi című Offenbach-opera bemutatója az én rendezésemben. Márciusban a Tavaszi áldozat, a Szegedi Kortárs Balett és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös produkciója, melynek én voltam a koreográfusa. Kell egy kis szusszanás, úgyhogy A világcirkusz után az évad végéig nem végzek alkotómunkát. Június 25-én kezdek egy új produkciót, a Szegedi Szabadtéri Játékokon: Kodály Zoltán Háry János című daljátékát koreografálom, a rendező Béres Attila. Augusztus végén a Richard Strauss-emlékév alkalmából (júniusban lesz a zeneszerző születésének 150. évfordulója) a József legendája című balettet kezdem próbálni, ezt novemberben adjuk elő szintén a Nemzeti Filharmonikusokkal, Kocsis Zoltán vezényletével, ugyancsak a Művészetek Palotájában. Közben egy mexikói turné is jön a társulattal.
Mit jelent az ön számára a tánc?
Teljesen része az életemnek. Önkifejezésem eszköze. Persze a tánc és a muzsika összefonódik. Zenefüggő vagyok. Az alkotás folyamata során a zene hangulatára támaszkodom.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu