Kulturális folyóirat és portál

2017. április 5 | Vancu, Radu | Irodalom

VII. ének

Ingerülten porolom
a szőnyeget. Olyan mint amikor
ő porszívózik: egy nap úgyis

 

meghalunk mindannyian, s akkor
minek. Indulatosan lendítem
a prakkert és halkan szitkozódok

 

„A mellkasodra kellett
volna hajtanom a fejem,
oly végzetesen

 

ahogy a kötél tekeredett
a nyakadon
öt perccel korábban

 

és kész. Mily
ostobaság azt hinni,
hogy túl lehet ezt

 

élni. Hogy mágia
ha egy látvány
szépségével

 

kilazítja a kötelet
nyakad és szíved
körül. Hogy má-

 

gia, mikor egy gyermek
úgy néz rád akár egy
valós képre. Nagy

 

mágiám az, hogy még
itt vagyok. És a
te nagy mágiád is az.”

 

Felcsavarom a szőnyeget,
vállamra veszem és felcipelem
az ötödikre. Életem feltétlenül
mágikus.

 

fordította: Mihók Tamás

Copyright © 2017 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu