Kulturális folyóirat és portál

2013. február 11 | Szűcs László | Kultúra

Váradon Ady hívei voltak többségben

Ady Endre születésének 135. évfordulója az apropója az alábbi beszélgetésnek, melyben Tóth János, az Ady Endre Emlékmúzeum vezetője arra vállalkozik, hogy a váradi Ady-kultusz néhány érdekes részletére világítson rá.

Kultuszról a leginkább akkor, olyanok esetében beszélünk, akik már eltávoztak az élők sorából, vagy mondjuk inkább, immár halhatatlanok lettek. Ady esetében viszont ez jóval korábbra datálható.

Így van, már váradi éveiben bizonyos nimbusz vette körül, ami magyarázható a város és a költő különös kapcsolatával. Amikor 1903-ban kilép a szerkesztőségből, egy cikkben elbúcsúzik a Nagyváradi Napló olvasóitól; ebben kijelenti, hogy: „Megtart magáénak, ha akar, ha nem, ez a csodálatosan ható, intelligens, modern Nagyvárad. Haza, vágyódva és hálásan fogok gondolni mindig ide.” S ez történt. Sosem szakadt meg a kapcsolata a várossal. Olyan ünneplésekben volt része később is, például 1908 szeptemberében, amikor bemutatták az antológiát, több száz váradi előtt ünnepelték Lédával.

Sokkal többen ünnepelték, mint ahány példányban megjelent maga A Holnap.

Így van. Még a karzat is tele volt. Van, aki szerint 6-700 ember zsúfolódott be a városháza dísztermébe. Persze, klasszikus értelemben a halála napjától számítjuk az ő váradi kultuszát. Amikor megjött a híre január 27-én, hogy meghalt, a városházára és a vármegyeházra kitűzték a gyászlobogót. Fekete zászló a megyeházán címmel számol be erről az egyik napilap. „A gyász bús madara repült a vén ház ereszére, nem azért, hogy a bihari nemesurak kúriáján valahol ravatalt ácsolnak, nem azért, hogy a kaszinó kártyaszobájából elment valaki az ősök kriptájába. Ez a fekete zászló több mint a gyász szimbóluma. Ez a fekete zászló ma több mint a gyász szimbóluma. A maga vigasztalan színével szíveket dobogtató híradás, harsogó jele az új időknek. Jelenti azt, hogy a vármegye megbecsülése ezen túl nem csak az urambátyámokat, a földesurakat és a szolgabírákat fogja illetni.”

Ennek azért volt már egy erős forradalmi íze, túl is mutat magán a gyászon.

Igen. Azt is hírül adja, hogy „Dr. Katz Béla kormánybiztos ma reggel intézkedett, hogy Ady Endre halála alkalmával tűzzék ki a vármegyeházára a gyász jelét.” Egyébként a váradi sajtó mindegyik lapja megírta január 28-i számában a hírt. A Szabadság egész oldalt szentelt a gyásznak. Ezekből az anyagokból az is kiderül, hogy Nagyvárad város tanácsa rendkívüli ülést hívott össze. Rimler Károly tartotta a gyászbeszédet. Még ugyanaznap délután a nagyváradi Újságírók Egyesülete rendkívüli közgyűlést hívott össze, ahol hiánytalanul megjelentek a tagok. Fehér Dezső vezette a rendkívüli ülést, beszédéből idéznék egy részt. „A magunkénak, Váradnak vallottuk büszkén, kérkedve Ady Endrét, amíg élt. A gyászból, a fájdalomból is a magunknak kérjük a legnagyobb részt. És hogy soha el ne veszítsük azt a varázst, mely tettre, hitre buzdított valamennyiünket, őrizzük meg emlékét ebben a városban, mely maradjon minden időkön át Ady Endre városa. Tegyünk esküvést, hogy Ady Endre emlékét egy itt, Váradon emelendő szoborral örökítjük meg. Vigyázni fogunk a strázsán. Az ő váradi szobrának fényével, melyet besugaraz az ő haló porából is mindig megelevenedő emléke.”

Ugyanezen a gyűlésen többek között megfogalmaztak a kor szokásai szerint egy gyásztáviratot. „A Vér és Arany városa, mely korán magához emelte a költőt és nem csak hatalmas érvényesülési kört biztosított neki, de ihlettel, hangulattal, hatalmas impressziókkal segítette szárnybontogatásánál, (…) ma lesújtó gyászban áll a ravatal mögött.” Ugyanezen a gyűlésen határozták el, hogy küldöttség megy Budapestre a temetésre. Ebben Fehér Dezső, Pap Jenő és Nagy Mihály vett részt. Azt a javaslatot is megfogalmazták, hogy a Szent János utca ezentúl Ady Endre nevét viselje. Ezzel ugye 1990-ig kellett várni… A szoborra 1957-ig.

Már helyben, az újságíró-egyesület gyűlésén megkezdték a gyűjtést az Ady-szobor javára. Meg is maradt, hogy aznap ki mennyit adományozott a Magyar Általános Hitelbankban elhelyezett alap számára. Vertheimstein Viktor 1000 korona, Nagyváradi Újságírók Otthona 1000 korona, Fehér Dezső 50, Nagy Mihály 200, Hegedüs Nándor 200, Katona Béla 200, Pásztor Ede 200, Zsolt Béla 150, Marót Sándor 100, Pap Jenő 100, Ötvös Béla 100, Tabéry Géza 100, Tibor Ernő 100, s így tovább. Összesen 5150 korona gyűlt össze.
Később, már 1920-ban, amikor Octavian Goga választási körúton megfordult Váradon, a sajtó megírta, hogy jelentős összeggel támogatta a szoboralapítványt. Csakhogy az impériumváltás, az infláció miatt a szoboralapban gyűlő pénz értéke annyira lecsökkent, hogy amikor 1924-ben volt az érmindszenti és a zilahi aranylakodalom, s az első országos Ady-ünnepség, akkor a váradiak – Fehér Dezső és Tabéry Géza volt jelen – a megmaradt pénzből egy pár míves karikagyűrűt ajándékoztak az Ady-szülőknek. Miután átadták a gyűrűket, s leleplezték a ház falán az emléktáblát, elsőként Tabéry mondott A Holnap városa nevében üdvözlőbeszédet, melyben „a magyar Betlehemnek” nevezi Érmindszentet.

Addig 1919-ben el sem jutottak, hogy a szobrot ki tervezze, hogy nézzen ki, hol állítsák fel?

Nem, csak a pénzgyűjtés stádiumáig. Az viszont érdekes, hogy az első romániai Ady-szobor szintén váradi kezdeményezés. Tabéry jó viszonyban volt Színi Sebő Zoltán váradi születésű szobrásszal, akivel már valamikor a harmincas évek elején el is mentek Csucsára Gogához. Az volt a szándék, hogy a csucsai sziklába faragjanak egy Ady-arcot, amely a vonatból is látható.

Beszélj, kérlek, az Ady Társaság megalakulásának fejleményeiről is.

Már 1919. február 15-én megjelenik a helyi sajtóban, hogy egy új irodalmi társaság, az Ady Társaság alakul. Huszadikán már az előző napi megalakulásról adnak hírt a lapok. „A városháza dísztermében összegyűlt közönség előtt Nagy Mihály nyitotta meg az alakuló ülést.” Zsolt Béla szerint „Ady neve fogalom nekünk: a haladás, az újat akarás, a forradalom, a tiszta művészet fogalma. Ady a magyar kultúrprogram.”
Nadányi javaslatára közfelkiáltással Antal Sándort választották elnöknek, „az utolsó bölényt a dicső Holnap gárdájából a Körös-parton”. Ügyvezető elnöknek Tabéryt választották.
Az egyesület céljaiként egyebek mellett ezt fogalmazták meg: a magyar irodalmi, művészeti és kulturális élet fejlesztése és az európai kultúrszolidaritás ápolása. Nemzeti különbség nélkül mindenki beléphet, aki hajlandóságot érez az egyetemes emberkultúra érdekében tevékenységet kifejteni.

Ez 1919 februárja. A Szigligeti Társaság ekkor még működött?

Igen, 1920 végéig.

Az Ady Társaság viszont nem kapott zöld utat a hatóságoktól.

Igen, itt van a városházi átirat. „Primăria Municipiului Oradea Mare” – s innen már magyarul folytatódik „Tekintetes Tabéry Géza úrnak, mint az Ady Endre Társaság elnökének, helyben. Értesítem, hogy a Vadász Hadtest parancsnokságának átirata szerint az Ady Endre Társaság működése ez idő szerint nem engedélyezhető. Oradea Mare, 29 decembrie 1920. Primar.” Gyakorlatilag ekkor szüntettek be minden magyar kulturális egyesületet.
Közben megindult egy hatalmas polémia a Társaság körül. Ebbe bekapcsolódott nemcsak a sajtó, hanem a két rövid életű folyóirat, a Magyar Szó és a Tavasz is. Ebben a két lapban is polémiák folytak az Ady-kultusz mikéntjéről. Tabéry a Magyar Szónál a lokálpatriotizmust hangsúlyozta, míg Zsolt Béla a Tavasznál inkább az egyetemességet. Persze ők sem voltak következetesek, hiszen a Tavaszban megengedték, hogy Szűts Dezső folytatásokban közölhesse a visszaemlékezéseit. Ez nem egy forrásmunka a megbízhatóság tekintetében. Emőd Tamás és Zsolt Béla között történtek már-már személyeskedő üzenetváltások.

A Vadászhadtest betiltó határozatáig adott-e a Társaság életjeleket?

Voltak a megszokott matinék, ennek a sajtóban is vannak nyomai már 1919 tavaszán, 1920-ban is rendezni akartak a színházban, ahová maga Octavian Goga is elígérkezett, hogy mond beszédet. Sajnos, ez elmaradt.
Egy adott pillanatban úgy nézett ki, hogy konszolidálódik a Társaság, a Napló 1920. december 23-án közli Goga leiratát a Nagyváradi Ady Társasághoz. „A magyar irodalmi társaságok régóta vajúdó ügye már-már úgy látszik, elintéződik. Ismét Goga Octavian miniszter az, aki megértője és fenntartója a minden kultúremberre kötelező szolidaritásnak. Az Ady Társasághoz meleg hangú leiratot intézett a kultuszminiszter. Elmondja ebben, hogy egyedül a szellemi mozgató erő, a művészek hivatása a háború után zülleni készülő kultúra fölfelé lendítése. Fölszólítja a Társaságot, hogy mutassa be jóváhagyás végett az alapszabályzatát a legrövidebb idő alatt, mert annak áttekintése és jóváhagyása után kívánja megadni az engedélyt a társaság működéséhez.”
El is készült az Alapszabály. „Az egyesület célja a magyar irodalmi, művészeti élet fejlesztése minden politikától mentesen, és az európai kultúrszolidaritás ápolása. Kizárja a napi politika minden kérdését s tisztán azon kultúrértékek oltalmazása és továbbfejlesztésére szorítkozik, melyek az egyetemes emberi kultúrával függenek össze. Ezt a célt tudományos, művészeti előadások rendezésével, továbbá szépirodalmi kiadványok közrebocsátásával óhajtja elérni, az arra érdemes művek kiadását támogatni.
Az egyesület tiszti kara az alábbi: egy elnök, egy ügyvezető elnök, két alelnök, egy főtitkár, két jegyző, egy háznagy, egy pénztáros, két számvizsgáló, két könyvtáros. Az igazgatótanács 15 tagú. Működik irodalmi, képzőművészeti, zenei, tudományos szakosztály, illetve Ady-emlékbizottság.” Ez utóbbinak a legfőbb célja a költő kultuszának az ápolása, dokumentumok, relikviák gyűjtése volt. (Ebben csírájában egy jövendőbeli Ady-múzeum létesítésének a gondolata is belefér.) Van könyvkiadó bizottság is. Az Igazgatótanács kétharmados szótöbbséggel dönt. Vannak alapító, rendes, pártoló és örökös tagok. Ezt szépen leadták, majd jött a Vadászhadtest tiltó határozata.

Ezzel meg is szakadt a tevékenység?

1922-re valamelyest konszolidálódott a helyzet, s a nagyváradi sajtó is beszámol róla, hogy „felélednek a magyar kulturális egyletek”. Ez vonatkozott a Szigligeti Társaságra s az Ady Társaságra is. Akkor megint elkezdtek szervezkedni, de közben megint egy szinte tettlegességig fajuló polémia alakult ki, ezúttal Tabéry és Fehér Dezső között. Tabéry kiadott egy röpiratot, Tiltakozom – üzlet Ady Endre sírja fölött címmel. Tudniillik Fehér tartotta a kapcsolatot Gogával az Ady családon keresztül. Akkor volt napirenden a földreform, s felmerült, hogy kisajátítják az Ady család 150 holdas területét. Goga Fehér Dezsőék házában találkozott a költő édesanyjával, több órán keresztül tárgyaltak, s ennek eredményeként meg is mentette a birtokot. S ne tagadjuk, Fehér Dezső ezt a kapcsolatot a maga javára is igyekezett felhasználni, hogy az Ady család révén ilyen közel kerülhet a miniszter Gogához, nyilván ez bőszíthette fel Tabéryt.
Amikor megjelent Tabéry röpirata, Goga Kolozsváron jutott hozzá. S erre válaszul küldött egy nagyon érdekes levelet. „Kötelességemnek tartom minden alkalmat megragadni, hogy tiszteletemet lerójam Ady iránt és csupán ez az oka, hogy ezen az alapon mindenkivel szóba állok. Hogy egy kicsit visszaélnek vele, lehetséges. Mert az Ady-parolával nálam mindig megnyílik az ajtó. Az Ady-kultuszt jogosultnak találom, mert az ő szikrázó poéta-lelkéből csupán fényáradat sugárzik felénk, ami jótétemény manapság. Másodszor, a román és magyar nép természetes közeledésére nem tudok alkalmasabb összekötő kapcsot elképzelni, mint egy fényes költői címert. Azért kérem Önöket, magyar írókat, méltóztassanak valóságos Ady-propagandát űzni, és higyjék el, ebben én is mindig szolgálatukra állok. Hogy ebben a nemes tevékenységben bizonyos lukratív temperamentumok is jelentkeznek, ez ne zavarjon senkit, mindig így volt ez.” Goga még arra is céloz, hogy előzőleg nem volt tisztában azzal, hogy milyen viszonyban volt Ady az egykori főszerkesztőjével, Fehér Dezsővel.

Végül elcsitultak ezek a viták?

1925–26-ban Franyó Zoltán karolta fel az Ady Társaságot, egész Erdélyre kiterjesztve. Később viszont megjelenik egy cikk egy olyan kérdéssel, hogy „miért lépnek ki az erdélyi írók az Ady Társaságból?” A válasz egyszerű, amit Fehér esetében említettem az anyagiasság kapcsán, az Franyónál hatványozottabban szerepelt. Felment Bukarestbe, egy román író temetésén beszédet is mondott, kereste a kapcsolatokat, ez sokaknak nem tetszett, ezért sorra kiléptek, s a Társaság lassan megszűnt. 1925–26-ban még találtam olyan cikkeket, hogy munkában az Ady Társaság, illetve hogy Kolozsváron vagy Váradon újra szeretnék alakítani. A témához tartozik, hogy közben Debrecenben 1925-ben megalakul a mai napig létező magyarországi Ady Társaság.

Ady közel négy évig élt Váradon, ami azért nem olyan nagy idő. Mi az oka annak, hogy igazán mégis itt alakult ki a kultusza?

A városban elsősorban a publicistai tevékenysége tette ismertté, a nimbusza újságíróként teremtődött meg, ami nem véletlen, hiszen a Nagyváradi Naplónál a legtöbb vezércikket ő írta. 1903 februárjában egyhangúlag Adyt választotta egy bíráló bizottság a legjobb újságírónak. Ez az egyhangú döntés azért is érdekes, mert a bíráló bizottságban benne volt Hegyesi Márton, a Szabadság főszerkesztője, amely lapot 1901-ben Ady elhagyta, nem a legszebb szavakkal távozva: „meguntam a másfél éves iskoláját a megalkuvásnak”.
Ha ehhez hozzágondoljuk A Holnap dicsőséges korszakát, ami Ady nélkül elképzelhetetlen lett volna, nincs miért csodálkozni a kultuszán. Ekkor már túl vagyunk az Új versek és a Vér és Arany irodalomtörténeti jelentőségű köteteken. Tény, és ezt megérezték a hívek és ellenfelek egyaránt, hogy az új és modern magyar irodalmi törekvések központja, ha rövid ideig is, Várad volt, megelőzve Budapestet is. S Váradon bizonyosan a hívei voltak többségben.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu