Kulturális folyóirat és portál

2014. január 15 | Czirják Árpád | Irodalom

Üdlak (második felvonás)

Komédia vagy sem, de 3 felvonásban

Történik napjainkban, a (fő)városban

MÁSODIK FELVONÁS

SZEMÉLYEK

TÖRITANÁR, 20 éve a Szent István Gimnázium tanára, polgári neve: Perectkeres

A Töritanár FELESÉGe, középkorú nő, valaha volt szépségét csodás módon konzerválta

A Töritanár ANYÓSa, azaz a Töritanár Feleségének az édesanyja, nyűgös, felesleges konc, megtűrt „kotty-belé”

CSAJSZI, a Töritanár lánya és kegyeltje, huszonéves, I. éves egyetemista az ELTE BTK történelem szakán, a Srácnál értelmileg-érzelmileg kicsit érettebb, ahogy a lányokra ez általában érvényes szokott lenni, szőke, érzelgős

SRÁC, a Töritanár fia, a Feleség és az Anyós kegyeltje, a Csajszinál néhány évvel fiatalabb, érettségi előtt áll, kissé zöldfülű, beceneve: Dzsigu

DOKTOR, az ideggyógyászati klinika igazgató-főorvosa, harmincas

ROCKEFELLER,

NAPÓLEON,

Egy GENERÁLIS,

PAGANINI,

Egy KÖLTŐ, ők mind az ideggyógyászati klinika kezeltjei

Egy NŐVÉR, épp, mint Kelemen Anna a magyar Playboy 2007 februári számának címlapján, az első, ill. harmadik felvonás tizenéves Cseléd-cigánylányát is ő játssza

ANGÉLA, a Csajszi egyik legjobb barátnője, azzal azonos korú

A titokzatos rózsaszínű PÁRDUC, a (fő)város egyik nagyon magas pozíciójú, és éppen ezért nagyon dögösen (tízcentis tűsarkú, testhezálló nadrág, nagyon szoros derékfűző, testhezálló felső, tíz centi széles karimájú kalap, arcát csipkés fátyol fedi, könyökig érő kesztyűk, minden rózsaszínben, a kiegészítők természetesen feketék) is öltöző nője, harmincas

CSELÉD a Töritanárnál, tizenéves cigánylány, valami utcáról felszedett hajléktalan, titokban állandóan uborkát ropogtat, a második felvonás Nővérét is ő játssza

 

Az ideggyógyászati klinika kertje. Az első felvonás után fél évvel, tehát nyár közepén, úgy június vége fele.

NŐVÉR Na mi lesz már, Págányinyi úr?

PAGANINI Hát mit csináljak? Idegeskedem emiatt a filharmónia miatt. Holnap este van koncertem fönn a nagy díszes palothábann, és még sehol semmi…

NŐVÉR És mégis mit fogsz majd játszani?

PAGANINI Hát a kisasszonyka nem hallja? A Traviatkát és a Motoszkált.

NŐVÉR Ma mi szépet tetszett írni, ó, mester?

KÖLTŐ A Bolondok hajóját.

NŐVÉR Jobb tennéd, ha szépen megszabadulnál minden fölös bundádtól, hamarosan látogatóid lesznek…

KÖLTŐ Az én szőrszálaim az én férfiasságom meghosszabbítását képezik, kisasszonyka, míg magácska, azon kívül, hogy szinte naponta epiláltat a doktor úrnál, túl sokat nem érthet a költészet költői… koltói… kotlói…

NŐVÉR Ha a te pojézisedből állandóan csak ki-kiállnak fel-felálló nyúlványaid, akkor az én nőiességem szükségszerűen csak befele szűkülő lukakból állna???

KÖLTŐ Egy férfi szemében bizonyára, hogy… inkább a kifele táguló…

NŐVÉR Pfúúúj, te perverz disznó! – Hogy neked még mindig van valami bajod velem. Macerálj csak, nyugisan, nekem akkor is paraszimpatetikus maradsz. (el)

PAGANINI Na ezt jól megmondtad neki. De ő is neked…

KÖLTŐ Há’ nem? Még álmában is csak szőrszálakat tépeget. Sajátján kívül még a máséit is. ’zért állnak úgy sorba nála. De ha kicsit figyelmesebben megnézed a fejét…

PAGANINI Zacskót rá! Ilyen jó lábakhoz nem is kell már semmi fej. És mondd csak: ma mi szépet írtál, óbester?

KÖLTŐ (lekezelőn) Nagyon kíváncsi vagyok: hogy tudtál te megőrülni? A bolondok soha nem őrülnek meg!

PAGANINI Nahja. Mintha választhattam volna…

KÖLTŐ (szavalásra készülődik, épp a megfelelő pózt keresi, a megfelelő hangot, ezért torkát reszeli) Áldjon vagy verjen sors keze…

PAGANINI No-no! Csak lassan a testtel! Ha már egy ilyen kisasszonyka előtt sem volt kurázsid…

KÖLTŐ Tisztelt Uram! Nehéz helyzetét megértjük. Ám meg kell mondanunk, sajnos nem áll módunkban az ön helyzetén segítni. Kérjük szíves megértését és fentiek tudomásulvételét. (elfordul)

PAGANINI Mi kell neked, teee… Há’ te mit keresel akkor itt? Mér’ nem engednek tégedet akkó’ má’ ki innét, mi? Mit csüngsz itt az állam nyakán, mint egy ingyenélő gorilla? (felbömböl, harsányan, mint egy csecsemő)

NŐVÉR (be) Mi a gond, Págányinyi úr? Ki bántotta hát úgy meg?

PAGANINI (szipog, szemeit törölgeti) Az a bolond, ott ni! Megmondom a doktor úrnak! Csak ne vegyüljünk mi itten össze, ez nem egy hajó! Ki-ki a maga saját őrületével…

NŐVÉR (erősen magához öleli) Kész! Vége! Elmúlt! Most már jobban vagy!

PAGANINI Nem vagyok jobban! Jobban van ő!

KÖLTŐ (lekezelőn, el)

NŐVÉR Mindjárt itt az ideje, menjünk be a rendelőbe…

PAGANINI Ma hol tetszik engemet megszúrni? A karom vagy a farom nyújtsam?

NŐVÉR Még nem tudom. Majd megnézzük a lapját. A doktor úr majd pontosan megmondja…

PAGANINI Hát már bent van ő is?

NŐVÉR Igen.

PAGANINI Ahaaaj, azért tetszett azt a szép nagy piros rózsacsokorbimbót a mellei közé biggyeszteni, ah, micsoda Rózsadomb van itt! Mit nem tennék én is oda magácskának…

NŐVÉR Na pont az hiányzik még neked! (el)

PAGANINI Ismertem Óbudán egy cigánylányt, aki… (nyafogva) Nyehhhhh… Kit érdekel… (elvánszorog)

 

NAPÓLEON, ROCKEFELLER, GENERÁLIS (hevesen vitatkozva, be)

NAPÓLEON Hát az azért nem éppen úgy volt.

ROCKEFELLER Persze hogy nem.

NAPÓLEON Ha én 1870-ben Sedan-nál nem kapitulálok, akkor az… egy nagyon nagy tévedés lett volna. Így is, és úgy is. Militáris, politikai, és nemzeti is.

ROCKEFELLER És még mindenféle tévedés is.

GENERÁLIS Estig nyomhatod nekem ezt a süket dumát akár 1870-szer is, mer’ én akkor is amondó vagyok, hogy nem kellett volna kapitulálnod.

ROCKEFELLER Igaza van. Nem kellett volna kapitulálnod. Semmiért a világon.

NAPÓLEON Ön, igen mélyen tisztelt Rockefeller uram, kérem, ne avatkozzék ebbe bele. Ez történelem, nem tőzsde.

ROCKEFELLER Ha te akkor tőlem pénzt kértél volna, akkor bizonyára minden kétséget felülmúlóan igencsak sokáig kibírtad volna.

NAPÓLEON Ülj le magadra, akkoriban még nem is ismertem uraságod.

ROCKEFELLER (a Generálisnak) Na hallj oda! Ez meg milyen érv szeretne lenni?

GENERÁLIS Talán sertés-sérv, így a sértett fél.

NAPÓLEON Tisztelt Kedves Uram! Elég kevéssé ismerjük mi egymást ahhoz, hogy ilyen mélységes sérvüléseket okozhassunk egymásnak… Ne feledjék, önök előtt mégis egy Napóleon áll! Egy igazi, eredeti Bonaparte!

ROCKEFELLER A harmadik! A család hátsó farka!…

NAPÓLEON Harmadik az Isten igaza!!!

ROCKEFELLER Isten!!! Nahhhjaaa…

GENERÁLIS Elnézést, de bátorkodom egy egyéni megjegyzést tenni. Bonaparte Napóleon úrnak itt most igaza van. Túl kevéssé ismerjük mi egymást ahhoz, hogy… De attól mégsem kellett volna kapitulálnia! Mert hát minek kapitulálni erejének tejes tejében?

NAPÓLEON (gyerekesre veszi) Csak! Mert! Azért! Miért? Mit gondoltál volna? Akkor nekem ahhoz volt kedvem, és kész!

GENERÁLIS Persze-persze, na ja, mer’ neked ahhoz vóuth kedved! Mer’ a történelmet csak úgy… csak úgy, kedvtelésből űzted…

NAPÓLEON Te Generális, ide figyelj már! Ha én aznap véletlenül éppen szalmakrumplit ebédeltem volna sült csirkehússal, akkor talán más kedvem kerekedett volna, akkor talán kicsit másként alakult volna Európa, sőt kissé könnyen meglehet, hogy akár a fél világ sorsa is…

GENERÁLIS Jaaaj, hogy a szalmakrumpli… meg a sült csirkehús… Hát az akkor egészen más! Úgy már más! Hát akkor úgy most már mindent értek: mert ezek a te kedved fő-fő meghatározó,… nahhhja, hát az akkor úgy már egészen más! Mert az ember étrendje és kedve… Ami bemegy a bendőbe és gőzölögve felfortyog az okos nagy fejekbe…

ROCKEFELLER Nézd! Tudod mit? Hogy ne tarts engem gazfickónak, kész vagyok pénzügyileg is támogatni téged, hogy újra király lehessél…

NAPÓLEON Bocsánat, de én császár voltam. Már mér’ adnám alább?

ROCKEFELLER Jól van, na, akkor legyen császár. Király… császár… Hát nem mindegy?

NAPÓLEON Nem!

ROCKEFELLER Na? Mit szólsz? Mennyire lenne szükséged?

NAPÓLEON És miben fizetnél?… ööö… Milyen pénznemben méltóztatna az imént felajánlott támogatási lehetőség esedékes kifizetését ön irányomban majdan eszközölni?

ROCKEFELLER Eu… róban?

NAPÓLEON És a zálog?

ROCKEFELLER Egész… Brüsszel!

NAPÓLEON Hát sajnálom, de mindez nem lehetséges. Az én időmben még nem volt euró, és Brüsszel sem volt az, ami ma…

ROCKEFELLER Hát mit csináljak… Én legalább megpróbáltam… De ha nem lehet, akkor nem lehet…

NAPÓLEON Uraim, az audiencia bezárult. Ami pedig Rockefeller ajánlatát illeti, majd reflektálok még fölötte, és még ma éjfél előtt bizonyára szóbeli választ is adok, de előbb be kell lövetnem magam a nővérkénél… Most pedig szabadok vagytok. (el)

GENERÁLIS Ennek még kölcsönbe se adj pénzt, jó?!…

ROCKEFELLER No fene, mindjárt te mondod meg nekem, hogy… No… Dehát… Miért, mi történt?

GENERÁLIS Rockefeller úr, őszintén mondom: ez a Napóleon egy bolond! Te tényleg azt képzeled, hogy ő III. Napóleon?

ROCKEFELLER Tényleg?… Na de…

GENERÁLIS Maga a doktor úr mondta nekem. Megkérdheted te magad is…

ROCKEFELLER Akkor még jó, hogy előre szóltál. Köszönöm szépen. Ki tudja mi lett volna, ha tényleg odaadtam volna az Európai Központi Bank minden euróját, meg hozzá még Brüsszelt is a tökéletes bürokráciájával… A kettő együtt, úgy gondolom, hogy az ő kezeiben meghozta volna eredményét: szép új világ…

GENERÁLIS De apropó! Mégis mit akarsz te csinálni az Európai Központi Bank összes eurójával?

ROCKEFELLER Én? Mind ledarálnám a laskavágóval. Tudod, a huszonévesek buliján, az első ajánlatok elhangzásakor, mindig hiánycikk az effajta vékony buli-öröm papírcsík-eső… De téged ez miért érdekel annyira?

GENERÁLIS Engem? Hááát… Te csak nagyon ne izgasd magad, mer’ én úgyis már Mohácsnál elestem. Azóta halott vagyok. Csak Trianonhoz szoktak néha hasonlítani a történészek…

ROCKEFELLER Ó, bocsánat. Akkor hát: őszinte részvétem…

GENERÁLIS Köszönöm. Na látod, ez jobban esett, mint a nővér tűszúrása. Annyira nem bírom azt. Ha faromba nyomja, mindig szellentenem kell, s az olyan kellemetlen… Reng a belem…

ROCKEFELLER Nyugodj meg, békében! De ha már olyan régóta halott vagy, miért nem temettetted el magad?

GENERÁLIS Hát tudod, Mohács és Trianon olyan mélységes sérülést okozott a magyar történelemben, hogy ezt a két sebet sajnos soha nem lehet már eltemetni…

ROCKEFELLER Hát ez nagyon szomorú. Minél kisebb egy nép, annál nagyobb a tragédiája! Minél kisebb a seb, annál mélyebb! S ha hozzányúlsz, bármilyen jó szándékod is legyen, csak újra felserken a vére… Na, megyek is, vissza Amerikába! Helló!… (el)

 

NAPÓLEON (jön, kedélyesebben, mint aki három korsó sört bevágott) Uraim, csak semmi pánik! Mit ügyeskednek itt újfent az én hátam mögött?

GENERÁLIS Napóleon! Gyere csak egy kicsit közelebb! Úgy! Te… figyusz csak egy kicsikét… Azt akarom mondani… csak neked… hogy ez a Rockefeller… ez tulajdonképpen nem is Rockefeller!

NAPÓLEON Hát az meg hogyhogy?
GENERÁLIS Hát azt úgy, hogy csak annak képzeli magát, holott egy nagy őrült: az APEH legnagyobb adócsalója volt a tavaly…

NAPÓLEON Mér’? Mit csinált? ÁFÁ-t emelt?

ROCKEFELLER Frászt!… Te, ez…

NAPÓLEON Tudod, az igazság az, engedd meg, hogy bevalljam, kicsit én is úgy éreztem magam a közelébe, kicsit úgy… mintha ő nem is ő lenne, ő igazán ő magában ő…

GENERÁLIS Csak csendben, mer’ látom már jön is vissza. Na de most hagylak, vakarnom kell kicsit a valagom, annyi tűszúrás után… (el)

 

ROCKEFELLER (jön) Hallod, Napóleon? Én eddig úgy néztem a mi kis Generálisunkra, mint egy méltóságteljes, komoly emberre. Felnéztem rá. Bár nálunk sokkal alacsonyabb, mondom testileg. De lelki nagysága beárnyékol minket. Azonban egyszer csak: hát mit látok? – Hát: látom ám, hogy ez sem totál, s ver, de át, és minket.

NAPÓLEON És ver és át, de minket?… Átverne hát ő minket? Dehát ő nem is Verne, nem is Zsűl…

ROCKEFELLER Te, Napóleon, Generális az előbb a saját becsületszavát adta nekem, s folyton csak esküdözött az imént itt az égre, s még mindenre… hogy ő ezernemistudomhányszázban már rég meghalt Mohácson.

NAPÓLEON Mohács? Hát az meg hol van?

ROCKEFELLER Valahol a Duna mentén a Balkánon…

NAPÓLEON Ja, akkor a törökök lehettek…

ROCKEFELLER Törökök törtek be… Pannón földre…

NAPÓLEON Jut eszembe… Valahol ősöm is betört ama ősi földre, Pannónt mondasz?… Bécstől mentek ők úgy kissé keletebbre… Győrött, és még lejjebb, na valahol arrafele… (elgondolkodva) Na de bocs, hogy félbeszakítottalak. Folytasd csak…

ROCKEFELLER …És amikor elmentem a doktor úrhoz, hogy megkérjem, temettesse már el innen ezt az úgyis halott Generálist, azt mondta, hogy hülye vagyok. Hogy én: őrült! Hogy: bolond! Én!… Hát ilyet én! Na ehhez szólj hozzá…

NAPÓLEON ’Sssssssze én Napóleon vagyok, nem az ideggyógyászati klinika doktora… Na! De nézd csak! Amott ballag ám már mifelénk a mi régi jó barátunk, Szent István… Megy hogy verje ki az országból a… tudod… Konrád császár hűbéri jogokat akart gyakorolni felette, most meg fegyverrel megy kiűzni hadait az országból…

ROCKEFELLER Hogy tudod te ilyen pontosan a múltat? Hisz akkoriban te még nem is éltél…

NAPÓLEON Én ugyan nem éltem, de a múlt élt bennem…

TÖRITANÁR (énekelve érkezik, trappolva egy seprűnyél-lovon, de köntöse – koronázási palástja – az őrültek zubbonya) Hajazájádnajak rehendühülehetlenühül léhéhéhéjjééjéjéééégy… (fején a szent korona – csörgősipka, gyerek-újságpapír-csákó, jobbjában a koronázási jogar, alma, ezüstkereszt, kard, stb… – minden gyerekjáték-szerűen) Prrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr… Ppppppppppppprrrrrrrrrr… Nyihahahaha, nyihahahaha… Ppppppppppppppprrrrrrrrr… Hóóóóóhhhóóóooouuuuúúúúúúúúú… Na végre. (leszáll lováról) Isten áldd meg a magyart!

NAPÓLEON (tréfára veszi) Jókedvvel, bő seggel… (de nevetni nem mer senki)

TÖRITANÁR Sziasztok!

A HÁTTÉR HALK VISSZHANGI (Paganini, Költő, Generális hangjai) Sziasztok!… Szieszták!… Szépiák!… Szép Lillák!

ROCKEFELLER Merre? Merre? Fennséges felség? Ebben az órában? Éppen emésztési időben?

TÖRITANÁR (megborzong) Követet küldtem volt Rómába, izé, az már meg is hozta pápámtól az olyan igen nagyon… izé… várva várt méltó választ, így hát most Esztergomba ügetek, koronáztassam meg magam… aztán majd szentté avattassam magam… Írjam meg Intelmeim az utókornak… Majd pediglen…

NAPÓLEON De nekem úgy tűnik… Mintha tegnap is ez ügyben igyekeztél volna épp ez időben a… Még a MÁV is utánad igazíthatná az óráit, annyira pontosan sikátákálsz… (lovak trappolását utánozva) tákátákk, tákátákk… izé… sétafikálsz… izé…

TÖRITANÁR A máv, a vám? A vámot ne is emlegesd most, mert mindjárt sitten fikálni fogsz… Koppány, Ajtony, Konrád… Suttogjatok csak, szövetkezzetek csak, dugeszben mögöttem és énellenem!… Koppány, Ajtony, Konrád… Mert mi az a tegnap? Hát nem tudjátok, hogy nincs már tegnap, csak holnap lesz a jövő? Mi az, hogy múlt? Semmi sem múlik el! Minden csak jelen van! S a történelem? Mi az? Minden csak történik, a jelenben!

NAPÓLEON Jól van, fennséges felség! És mi az az alma ott a kezedben? Miért szorongatod úgy? Tán félsz, hogy elesszük előled?

TÖRITANÁR Ez az alma? Ez itt a kezemben? Ez maga az országalma. Nagy a hatalma!

NAPÓLEON Hát az meg mi a csuda?

ROCKEFELLER (titokban kuncog) „Országalma”… „Nagy a hatalma”… Azt mondják a hatalmasok, hogy akinek hat alma sok, az elég hatalmas ok, hogy ne legyen hatalma sok!

NAPÓLEON Ssssssttt!…

TÖRITANÁR És hogyhogy nem vagytok ti még megkoronázásomnak szent színhelyén?

ROCKEFELLER (ironikusan) Éppen arra igyekeztünk, fennséges felség! Már úton is voltunk! Csak épp itt most… kicsit elakadtunk, mer’… várjuk a villamost, mely a Nyugatiból indult most… Úgy Bécs fele csilingelget valahol… de úgy látszik, kicsit késik… Pályafelújítási munkálatokat végeznek valahol Tatabánya közelében… (sóhajt) Haj! Már csak a mi Szent Istvánunkban bízhatunk igazándiból meg! Bizony, bizony! Minden múlandó ezen a világon… De ő mindvégig: jelenvaló!

NAPÓLEON Na ezt szépen megmondtad neki. Hol tanultál te? Kinél érettségiztél történelemből?

TÖRITANÁR Úgy tűnik nekem, vagy tényleg jól hallom, hogy pénzed csörgeted? Ha minden igaz, holnap keress fel, megteszlek kincstárnokomnak. Nagy szüksége van az országnak ezekben a válságos időkben egy igen jó, hozzáértő szakemberre, egy pontos matematikusra, aki a pénzekhez értsen, és még számolni is tudjon… Na, gyerünk, Ugidzs lovam, menjünk már, ne vesztegessük sokat ezekkel a semmirekellőkkel a mi drága időnket… Majd adok cukorrépát is. De előbb zabot… (el, seprűnyelén trappolva)

 

NAPÓLEON és ROCKEFELLER, de a háttérben felsejlő GENERÁLIS, PAGANINI, KÖLTŐ is (előbb harsányan, graciőzen, elismerően tapsolnak, majd ez fokozatosan alakul át az ellenkezőjévé: majd pfújolnak is jó szaftosan hurrogva a Töritanár után, végül pedig nagyon harsányan, nagyon jóizűen, hatalmas szájjal röhögnek rajta) Hahahahahaha… – Zabot, papot, sörhabot és nagy zacct, ó!!!

ROCKEFELLER Hát én mindjárt el is dobom az agyam! Hát ez egy újabb Mohács!… Mohácsból, ezek szerint úgy látszik, sosem fogyunk hát már ki, hogy a hideg frász rázna már engemet ki! Legalább ő is ért valamihez! Mohácskodni…

NAPÓLEON Jaj, kedves barátom, én most úgy kissé már el is fáradtam… Nehéz dolog ez a történelem, egy nagy tehertétel, mely csak nyomni tud…

 

TÖRITANÁR (visszajön, egyre nehezebben vonszolgatja kellékeit)

NAPÓLEON (nehezére esik ez a játék) Mi történt hát, felséges fennség?

TÖRITANÁR (nehezen vonszolja magát)

ROCKEFELLER Úgy tűnik, máris… Szentté avattak?!… És ilyen búúúsan?…

NAPÓLEON A pórnép már ilyen! Szentekre van szüksége! Ha nincsenek, majd avat ő!

TÖRITANÁR (hirtelen összeroggyan) Szent Istvánom: szent isten… Nagyon megfájdult fejem.

KÖLTŐ (átvonul a színen, újabb szavaló pózait keresve) „Fáradt vagyok, ringass el ó, halál…”

ROCKEFELLER Biztos a koronája… Túl szoros lehet…

NAPÓLEON Túl nagy a feje hozzá! Vagy a korona lenne túl kicsi a fejéhez képest?… (eltűnődve) Mindenesetre én ilyen gondokkal nem kellett küzdjek. Az én fejem és koronám mérete tökéletesen megegyeztek. De nem úgy, mint ennek…

 

NŐVÉR (be) Napóleon király úr!

NAPÓLEON …császár…

NŐVÉR Hát már!… Akkor legyen csáplár, zsákszám, vagy mit tudom én… A doktor úr audienciára vár!… Ha öt percet késel, tudod, hogy megharagszik rád, és nem kapsz vacsi után semmi desszertet! Márpedig elő van már most készítve csokitorta-szeleted!

ROCKEFELLER (undorodva) Már megint csak csokitorta-szeletekkel kecsegtetnek? Semmi más receptjük nincs már ezeknek?

NAPÓLEON (felvillanyozva) Azt mondod, csokitorta-szelet lesz?

NŐVÉR Igen, jó zwacki rumosan!

NAPÓLEON Akkor üzenem, hogy mindjárt ott leszek az audiencián. (az összeroggyant Töritanárt fürkészi)

NŐVÉR (karját nyújtva) Én váááááááááárok… (Napóleon a Nővér fele indul, a Nővér még Rockefellernek mondja) És Szent Péter esernyőit is jó lesz már előkeríteni, most hogy három napja elállt az eső, és úgysincs olyan nagy keletje azoknak a nyomorult esernyőknek… (Napóleonnal karöltve el)

 

ROCKEFELLER (inkább a Töritanár látványától ijedt meg, mintsem a Nővérke játékos fenyegetőzéseitől, tehát  ijedten kifut)

 

TÖRITANÁR (mindez idő alatt guggolva ült, fejét két karja közé rejtve, mint nyuszi lapult, észrevétlen-görnyedten. Miután a szín kitisztul, ő is kezd feleszmélni: amilyen lassan emelkedik fel, lábra állván, úgy józanodik ki elborult eszmélete is. Félénken néz szét, mint aki hosszú és mély alvás után kezd ébredezni. Csodálkozik. Egészségesen felmosolyog. Közben leveti magáról történelmi jelmezét, annak kiegészítőit. Elszomorodik. Felveszi a lóként használt seprűnyelet, forgatja, simogatja annak borzos haját, majd ismét elveti. Majd leül, és sírógörcsbe rándulva hahotázik. Őszintén hahotázik, és ugyanakkor fokozatosan elkeseredve)

 

DOKTOR (jön a Nővérrel) Másegyéb?

NŐVÉR Szent Péter esernyőjén kívül, semmi, doktor úr.

DOKTOR Hát akkor Rockefeller ma nem kap vacsorát, míg az esernyőket elő nem keríti. Ja’, és vigyázz kicsit, mert az enyim is köztük leendene…

NŐVÉR Igenis, doktor úr…

DOKTOR Ja’, és vigyázzanak: fél óra múlva érkeznek a családtagok látogatóba. A látogatók, ki-ki csak a látogatott célszeméllyel kerülhet kapcsolatba, és ádáz pontossággal figyeljék a dumájukat is: mindegyik találka mellett legyen a közelben egy-egy hallgatózó nővér is…

NŐVÉR Igenis, megértettem, doktor úr… (el)

 

DOKTOR (cigire szeretne gyújtani, de amint ellazulna, máris észreveszi a Töritanárt, és éppen ezért lemond a cigiről. Látván a Töritanár körül a széjjelhajigált jelmezeket, kapcsol. Barátiasan közeledik, vállon veregeti, megjátssza a meglepetettségét) Professzor úr! Professzor úr! Mi van magával?

TÖRITANÁR (a Doktor felé fordul, hosszasan nézi, majd könnyeit törli) Doktor úr, ha nem tévedek?

DOKTOR Igen, én… De hát mi történt?

TÖRITANÁR Mindent megértettem.

DOKTOR Mit is, egészen pontosan, professzor úr?

TÖRITANÁR Mindent!

DOKTOR Mindent, tehát! Ez nagyon sokat jelenthet, és ugyanakkor semmit sem.

TÖRITANÁR Megértettem, doktor úr, azt, hogy hol is vagyok, és – természetesen azt is – hogy miért vagyok itt…

DOKTOR Nincs ebben semmi misztikus. Ön most egy mentálhigiéniai szanatóriumban méltóztatik tartózkodni.

TÖRITANÁR Csak nyugisan, mondja csak ki, minden kertelés és köntörfalazás nélkül: a diliházban…

DOKTOR Így is mondhatjuk. Annyi különbséggel, hogy ön már nem nevezheti itt magát kezeltnek.

TÖRITANÁR Gondolja, hogy meggyógyultam?

DOKTOR Az ön gyógyulása már első naptól fogva tiszta ügy volt számomra. Hogy úgy mondjam, már vártam is, hogy bármelyik nap bekövetkezzen.

TÖRITANÁR És… Mióta vagyok itt?

DOKTOR Úgy gondolom, hogy ezt a kérdést már egyedül is meg tudja válaszolni… Emlékszik-e még az utolsó kinti napjára, amit a saját lakásán töltött?

TÖRITANÁR Igen-igen, persze-persze… Másnap lett volna december 20. A téli szünidő és az óévbúcsúztató karácsonyi buli előtt konferenciát kellett volna tartanom az iskolában…

DOKTOR Na látja?

TÖRITANÁR Igen, igen! Nagyonis jól emlékszem… Ama ominózus napon hirtelen nagyon sokminden gyűlt fel bennem… Mindenfelől hirtelen csak kibírhatatlanul nagy csapások értek!… (vigyorog) Valószínűleg mások is elvesztették volna az eszüket! Ha az én helyemben lettek volna!

DOKTOR Ezt mondtam én is. Ön viszont csupán egyetlen idegi alapú sokkhatás folyományaként sérült meg…

TÖRITANÁR Csak most ne játsszuk meg magunkat, doktor úr. Ha ön valóban egészségesnek minősít engem, akkor miért kezel úgy, mint egy beteget?

DOKTOR Mert az előttem lévő egészséges ember még morális konvaleszcenciában szenved.

TÖRITANÁR A természetet fürkészve gondolom június vége fele lehetünk…

DOKTOR Június 20. van…

TÖRITANÁR Szóval fél éve vagyok itt!… „Június volt, s ujjongtunk…” Sokan most állnak érettségi elé. (bepánikol) Hííííííííííj, az iskolám, a tanítványaim, a diákjajim, a tanár-kollégák!… Soha nem mehetek már vissza közéjük…

DOKTOR A valóságot csak én és a családja tudja.

TÖRITANÁR Nem értem.

DOKTOR Mindenki úgy tudja, hogy ön most óceániai szigeteken folytat történészi továbbképző-tanulmányokat… Maga az oktatási államtitkár adta önnek ezt a féléves szabadságot, sőt, a financiális hátteret is ők biztosítják…

TÖRITANÁR Nekem? Kutatói ösztöndíjat? – Lehetetlen!

DOKTOR Az ön sógorát időközben kinevezték… egészségügyi miniszternek.

TÖRITANÁR Ahhha! Vagyis az álmai valóra váltak!…

DOKTOR Az ön polgári nevét itt, e zárt osztályon, csak én ismerhetem.

TÖRITANÁR Tudom. Itt én Szent István vagyok.

DOKTOR Szellemiségének szabad megnyilvánulási óráiban, igen, természetesen. Viszont amíg önt itt kezeltük, addig ön két kötetet is befejezett „A magyarok történelmé”-ből.

TÖRITANÁR Valóban, magam is úgy emlékszem… Dolgoztam valami ilyesmiken… Az első kötet mintha már meg is jelent volna. Valahol ott kell legyen az íróasztalomon.

DOKTOR Kiadója alig várja már, hogy hazatérhessen… erről az óceániai tanulmányútról… hogy megkezdhesse a régóta tervezgetett „Világ történelmé”-t is…

TÖRITANÁR Milyen érdekes betegség ez az őrület, doktor úr! Annyi hónapon át kétéltűként éltem, kettős életvitellel, még ha nem is tudatosodott ez bennem… És mégis tökéletes teljességgel hiánytalanul meg is éltem mindkét életem… külön-külön, párhuzamosan, együttesen… Nézze, hirtelen csak most sajog fel bennem ez a nagyszerű, csodálatos matematikai felfedezés, a Bolyaiaké, miszerint két párhuzamos mégiscsak találkozik egyszer, valahol, a végtelenben… Az egyik ilyen találkozási pont volt Szent István-i létem, amikor saját magamat kellett megírnom. Nem is gondolod, milyen feszélyezve éreztem magam, amikor saját magamról kellett írjak!… De hogy én miért lettem pont Szent István? Történelemtanárként választhattam volna elég sok példakép közül…

DOKTOR Mert… mivelhogy minden egyes esetben kimutatható: az őrületnek a saját logikája. Nézze: ahogy az álmaink is saját valóságunk meghosszabbítását képezik, tehát gyökerük a valóságban van, ugyanúgy az őrületnek is megvan a maga valós talaja, ami, az abszurdumban elterebélyesedve egy tökéletes logika szerint jön létre.

TÖRITANÁR Érdekes.

DOKTOR Valóságnak és őrületnek ez a közelsége… nos… ez egy olyan terület, ami engem évek óta foglalkoztat… Szerény véleményem szerint az őrület is csupán egy álom, de egy olyan ébrenléti álom, mely…

TÖRITANÁR Igen, de az álmodó nem tudatosítja magában azt az álmot, amelyet éppen álmodik.

DOKTOR Téved. (figyelemmel fürkészi kezeltje minden egyes apró reakcióját, rezdülését) Csak a rajta kívül eső személyek képzelik el őt… hogy is mondjam… „önkívületi” állapotban. Miközben maga az álmodó személy a saját álmát a maga teljességében… – álmodja. Világosan, szervezetten, és a legtöbbször még boldogan is.

TÖRITANÁR Hát lehet, doktor úr, önnek csak igaza kell legyen. Épp ebben a pillanatban eszmélek világosan rá, hogy én most ébredtem fel egy hosszú és mély álomból. Egy élő, eleven álomból, ahogy igen pontosan fogalmazott. Egy olyan létállapotból érkezem tehát, melyben boldog voltam. Tökéletesen boldog. Ez a hat hónap, amit itt töltöttem,… ez a hat hónap képezi világosan életemnek azt az egyetlen létszakaszát – és ezt őszintén mondom, és teljes meggyőződéssel –, amelyben tökéletesen boldog lehettem. Pihentem… Híztam… Alkottam… Megfiatalodtam… Feltöltődtem… Helyrejöttem… Visszataláltam önmagamhoz, belső énem régi fényéhez…

DOKTOR Buddha… Távol-Kelet… Volt egy betegem, aki Kőrösinek képzelte magát, és tervezte is, hogy nyomdokain egyszer elindul Tibetbe… Aztán…

TÖRITANÁR Hát engem itt… Teljes megelégedettség vette körül testem, lelkem, és melegen át is ölelt… De végül ez az őrület változtatott ugyanakkor engem igazi férfi-emberré is. (nevet) Igen, igen, bizony így van ez… Emberré tett! (lép egyet) Pontosan emlékszem, ahogy Ugidzs lovamon ügettem… (lekezelő legyintés a seprű-lovára) az ősi pannon földön, az én képzelt haderőm élén…

DOKTOR Pontosan…

TÖRITANÁR …a jogar, az országalma, a palást, a korona… Lehet-e nagyobb elégtétel annál, minthogy valaki tudja saját magáról, hogy nemzedékek fognak az általa létrehozott alapokra építkezni???… Én tényleg meg voltam győződve arról, hogy a jövő nemzedékek alapjait én… (kezébe veszi a „lovat”) Már hogy ne lennék hálás? Annyi lovaglás alatt…

DOKTOR Hat hónap…

TÖRITANÁR …én bizony mozogtam, sportoltam! Tehát testemnek a legegészségesebb igényeit elégítettem ki, tudja, egy tanár sokat üldögél az iskolában…

DOKTOR Mens sana in corpore sano. Latin. – Ép testben ép lélek. (jóízűen felnevet)

TÖRITANÁR Mikor ettem én életemben annyi almát, mint itt?… Mikor és hol is aludtam én olyan jó nagyokat, mint itt?… Itt mindenki békén hagyott engem, senki sem zavart, nyugodtan élhettem az életemet, csak magamban, csak magamnak, és az írásaim… Tulajdonképpen semmi más nem létezett itt körülem, mint ezek… a körülmények, amelyeket otthon annyira nélkülöznöm kellett… És ráadásul itt még boldog is voltam. Otthon 20 év alatt tudtam megírni „A magyarok történelmé”-t, itt meg 20 hét alatt hozzáfogtam „A világ történelmé”-nek is… Itt én: én voltam. Itt én: én lehettem. Igen… Igen… Ezalatt a hat hónap alatt én itt boldog voltam. Tökéletesen boldog!… (visszafordul a Doktorhoz, keserűen) Tudja ön, doktor úr, hogy mit tett velem?

DOKTOR Én csak a kötelességemet végeztem, professzor úr!

TÖRITANÁR Milyen kötelességed? – Te meggyógyítottál, te őrült! Kilábaltattál engem a boldogságból, a boldogságomból, az én drága kicsi kis Üdlakomból!!!

DOKTOR Kötelességem, sőt felelősségem van… az orvostudomány, a hippokrátészi esküm… a társadalom… az ön családtagjai iránt… Nem olyan egyszerű ám az…

TÖRITANÁR Vagyis ön, az orvostudomány eszközeivel, a társadalom nevében egy embertől most megvonta a saját boldogságát, elvette az egyetlen lehetséges drága kicsi kis üdlakát!!! Vagyis mindazt, amiért az ember küzd, amiért az ember él!

 

KÖLTŐ (átsétál a háttérben, meg-megállva szavaló pózait keresi) „…Mert mi dolgunk a világon? – Küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért… előttünk egy nemzet sorsa áll… S ha azt kivíttuk a mély sülyedésből, s a szellemharcok tiszta sugaránál oly magasra tettük, mint lehet… akkor… akkor…” (természetesen közben mindezeket gyorsan le is írja a noteszébe, nehogy elfelejtse az épp most költött verssorokat) Akkor… akkor… na, megint elakadtam. Ah, az ihlet, az ihlet! (el)

 

(kis szünet, csönd, mely idő alatt mindketten kissé el-eltűnődnek, majd)

TÖRITANÁR Egyáltalán milyen alapon ítélhet meg ön valakit őrültnek nyilvánítva és ide bezárva? Egyáltalán mi az őrület? És mi a normalitás?

DOKTOR Tudja, professzor úr, ezek már olyan kérdések, amelyek… Nézze! A világon minden negyedik emberre simán felírható az őrület klinikai kórismérve… Persze ez nem jelenti azt, hogy mindjárt gyógyszerezni is kellene, de jó lenne valahogy mégis tudatosítani ezt a célszemélyekkel, s esetleg kezeltetni is, mondjuk kezdetnek egy kis pszichológiai beszélgetés meg is tenné… De így, csak félvállról legyintenek, és egy idő után sokkal súlyosabb állapotba kerülnek…

TÖRITANÁR Doktor úr, ön figyeli-e egyáltalán felvetett gondolatmenetem?

DOKTOR Hát persze. Épp azt próbálom kifejteni, hogy a filozófia nem tartózkodik az orvostudomány hatáskörében.

TÖRTANÁR Az élet egy kézzelfogható realitás, az élet, amit megélünk. Nem lehet az orvostudomány absztrakt teóriáiba erőszakolni… Az életnek tehát célja is kell legyen. Mert ha van kezdet, akkor van vég is. És ha ez a két végpont zárja be, úgy értem a bölcső és a koporsó, akkor mindenkinek joga kellene legyen a boldogságra. Egy kis üdlakra…

DOKTOR Bizonyára hogy így van. De az ember nem lehet boldog a mások kárára!

TÖRITANÁR Akkor itt most kész. Vége. Jól elbeszélgettünk…

DOKTOR Tudja, professzor úr, hogy az új Nemzeti Alaptanterv szerint ősztől állampolgári nevelés-órák is kötelezők lesznek a gimiben? A tankönyvet már meg is írták…

TÖRITANÁR (magában motyog) Újabb őrült, hát nem vagyok egyedül! (majd) Ha én visszatérek oda, ahonnan jöttem, vagyis ha hazamegyek… Akkor… Mások szemében csak egy hülye őrült leszek… Egy buzeráns bolond…

DOKTOR Az előbb mondottam volt, hogy senki sem tudja, hogy ön most hol tartózkodik.

TÖRITANÁR Bőven elég lesz az, hogy én tudok róla.

DOKTOR Na… Az idő nem állt meg örökre! Fel a fejjel! Élni kell tovább! Hát Óceánia… Már nem is emlékszik az elmúlt 5 percre?

TÖRITANÁR Az igazságot nem lehet sokáig takargatni, mer’ előbb-utóbb előkéredzkedik, s napfényre bukkan. És ha ez igaz, attól a pillanattól fogva én már csak egy… „na né, most jött ki a bolondok házából”-fazon leszek… Mer’ valaki csak egy napra legyen miniszter, mer’ azt egész hátralevő életében már csak annak fogják szólítani, hiába is erőlködnék…

DOKTOR (tréfára veszi) Node ez nem az ön esete. Önt sosem hívták meg a kormányba. Na… Ma éjjel már otthon fog aludni, professzor úr.

TÖRITANÁR Én?… És ilyen hamar?… Hát hogyhogy?… És ha nem akarok? És ha itt akarok maradni?

DOKTOR Én többet nem tartom önt fenn, professzor úr. Ön most már egy szabad ember. Igen. Szabad. Ember…

TÖRITANÁR De nincs joga…

DOKTOR Professzor úr, én szépen beszélek, mint ember az emberhez. Ha ön így meggyógyulva még egy napot itt marad ezek között a betegek között… Teljesen megváltoztatná a világképét. Egy őrült boldogsága az őrülettel együtt tűnik el.

TÖRITANÁR (torkaszakadtából felordít) Nem! Ez nem lehet igaz!!!

DOKTOR Sajnálom, professzor úr. Nem szeretnék erőszakot alkalmazni.

TÖRITANÁR Én nem félek az őrültektől… Hadd maradjak… Már úgy megszerettem őket…

DOKTOR (teljesen felidegeskedve) Én félek. Egy egészséges ember a betegek között…

TÖRITANÁR Szóval ősztől akkor az állampolgári nevelést is én tanítom…

DOKTOR Majd segít a nővér összepakolni a cuccait, professzor úr…

TÖRITANÁR Igazán köszönöm, de inkább egyedül… (a kényszerzubbonyt kézbe veszi) Remélem ezt az egy tárgyszerűséget, mint emlék, elvihetem…

DOKTOR (határozottan kitépi a kezeiből) Nem, professzor úr. Ez a ruha az ideggyógyászati klinika tulajdonát képezi, és ezekben a válságos időkben, amikor az országnak olyan nagy szüksége lenne egy igen jó, hozzáértő szakemberre, egy pontos matematikusra, aki a pénzekhez értsen, és számolni is pontosan tudjon… én, mint ezen államilag fenntartott intézmény vezetője, nem engedhetem meg, hogy…

TÖRITANÁR Ha becsomagoltam, mit kell még tennem?

DOKTOR Majd még jól átölelheti a nővért, s kimegy, szép észrevétlen… a kapun…

TÖRITANÁR (indul) Doktor úr, nem is tudja elképzelni, milyen szomorú az egészség. Viszontlátásra. (el)

 

DOKTOR (cinkos mosollyal) Mindenkiben van egy kis őrület… (majd felszusszanva kissé meggémberedett tagjait lazítja) Huhhh! Ezek az értelmiségiek! Mindjárt leülünk éjfélig sörözgetni, s elemezzük életrajzunk eleitől végéig, és visszafele is… Huhhh… És főleg nyugdíjazás előtt… Sikátáká, húúúúú, húúúúú… Hát ez valami Mohács! Hát ez valami Mohács!

 

NŐVÉR (be) Doktor úr, nem tudom mitévő legyek. Szent Péter a Pokolba akar indulni…

DOKTOR Mi? Mi? Micsuda?

NŐVÉR Mer’ aszongya, hogy az esernyőit állandóan…

DOKTOR Jó-jó, már megint kezdjük, majd én beszélek vele… Majd én meggyőzöm, hogy még ne induljon el… a Pokolba… Egyelőre mész Szent Istvánhoz, segítsz neki bepakolni a cuccait, aztán meg…

NŐVÉR Mi a csuda? Csak nem meggyógyult? Hát ilyet én…

DOKTOR Ritka eset, de még előfordul ilyen is… Na, akkor megyek a drogterápiára, kérlek, hozd majd be utánam a vödör hideg vizet, a tábla pralinét és az ostort is… (el)

 

NŐVÉR Igenis, doktor úr, máris megyek. Hidegvíz, ostor, praliné… De melyikből hozzak, a piros vagy a zöld fedelűből???… Nahhh, már elment. (el, ellenkező irányba)

 

TÖRITANÁR (visszajön, s mint egy rosszalkodó gyerek, a színen felejtett Szent István-i kellékeket mind összeszedi, s kimegy velük) Hihihihihihi…

 

FELESÉG, ANYÓS, NŐVÉR (be)

 

FELESÉG Dehát valóban igaz lehet ez?

NŐVÉR Bizony, naccsága! Maga a doktor úr mondta nekem ezelőtt 5 perce. Szent István tehát bizony-bizony 5 perce már szabad, és el kell hagynia ezt az épületet. Éppen most indultam, segítsek neki a cuccait összepakolni, no meg természetesen kitölteni a búcsúcéduláját is…

ANYÓS (hajlong) Hála a jóságos fennvalónak, hála, hála, hála… Már előre éreztem is…

FELESÉG Köszönjük, nővér, ezt a… számunkra igazán nagy örömhírt…

NŐVÉR Számunkra is nagy ez az örömhír… Na, megyek, mindjárt hívom is a doktor urat, addig várjanak csak itt… (indul)

FELESÉG (boldogan utánakiált) És Szent Istvánt nem láthatjuk?…

NŐVÉR (visszafordulva) Előbb talán mégiscsak a doktor úrral kéne beszélni… (el)

 

FELESÉG Anyám! Nem is hiszem el! Olyan boldog vagyok!

ANYÓS (szokásos iróniájával) Van is miér’!… De most az a legfontosabb gondom, hogy mi a francot csináljak ezzel a buzogánnyal (a buzogányt kelletlenül forgatja a kezeiben), amit frissibe hoztam neki?

FELESÉG Semmi gond, anyám, majd jó lesz vele otthon zöldpadlizsán-krémet vagdalni…

ANYÓS Na arra aztán jó is lesz…

FELESÉG Tudok egy erdélyi menekült-családról, akik a Nagykörúton… Ó, anyám, annyira izgatott vagyok… Alig várom, hogy láthassam őt…

ANYÓS (a buzogánnyal játszadozik) Én is kezdek már kissé igencsak türelmetlen lenni…

 

KÖLTŐ (átvonul a színen, újabb pózokat – ihletforrást – keresve újabb verseinek) …akkor… akkor… (nagyot dobbant, mert megbotlik valamibe, estében majdnem a két hölgynek esik) „akkor térhetünk őseink porához… ez jó mulatság: férfimunka volt…” (ahogy szétterült a földön, furcsán tekeri visszafele a nyakát, nem a botlás helyétől, mint inkább a két hölgytől ijedve meg) Kezeit csókolom, hölgyeim… (valahogy feltápászkodik, és el)

 

ANYÓS (a buzogánnyal játszadozik) Vigyázz, lányom, mer’ ez mégiscsak egy… bolondok háza…

 

DOKTOR (jön) Kezeit csókolom, hölgyeim!

FELESÉG Hát igaz ez, doktor úr?

DOKTOR Igen, asszonyom… Igaz. Egyébként meg már várható is volt…

ANYÓS És biztos benne, hogy teljesen felépült? Úgy értem, hogy tökéletesen meggyógyult?

DOKTOR Tökéletesen biztos.

FELESÉG Huhhh, nem is tudom, hogy köszönjem… (dagadt borítékot vesz elő a táskájából)

ANYÓS (letácsolja) Ne nyúlj a nagy címletekhez, s főleg ne az eurókhoz! Bízd csak rám! – Majd adok én… az apróból… (kisebb borítékot nyújt át a Doktornak) Doktor úr, majd lesz a napokban egy-két jó szavam önről is a frissen kinevezett egészségügyi miniszternél…

DOKTOR (megjátssza az álszerényt) Ááááá, nem igazán szükséges, asszonyom. A mi igazi fizetségünk maga a végeredmény: a felgyógyult beteg. Főleg, mikor egy ilyen kiváló történészről lenne szó, akinek a tankönyveiből érettségizik le, ugyebár, a fél ország…

FELESÉG Hát ez igaz!

ANYÓS (a buzogánnyal játszadozik) És most, doktor úr, otthon… valami utókezelésben… kell-e részesítsük, és egészen pontosan miben…???

DOKTOR Ááááá, nem igazán lesz szükség semmilyen különösebb otthoni gondozásra. Annyi az egész, hogy mivel még lábadozik, egyszerűen csak… nem kell felidegesíteni, nem kell neki ellentmondani…

ANYÓS Szóval stresszmentesíccsük az otthonunk!!!

FELESÉG Dehát eddig sem idegesítette fel senki, hisz ő mindig saját magától idegeskedett fel!… Mindenesetre majd igyekezni fogunk, hogy ne zavarjuk meg semmivel.

DOKTOR Igen, igen, magam is éppen ezt akartam mondani. Egy új ember egy új életet kell kezdjen.

FELESÉG Hát akkor…

DOKTOR Hát akkor…

ANYÓS (a buzogányával játszadozik, keserű iróniával) Hát akkor…

DOKTOR Jah, hogy úgy… Erre tessék csak… A szobájában pakolja a cuccait… (elvezeti a Feleséget)

ANYÓS (marad, és továbbra is keserűen játszadozik kezeiben a buzogánnyal) Én inkább megvárlak itt…

 

TÖRITANÁR (jön, harsányan énekel) „Hazajajazádnahahak rehehendüdhühülehehtlehenühühüjüjüjül… ljéjéjégy hííííí-hi-hi-hi-hi-ve óóóóóóóóóóóóuuóóóóóóuuuuuuuuóóóóóóóóóuóuóóóóóóóó…” (át van öltözve Szent Istvánnak, úgy érkezik)

ANYÓS (meglepődve) Rendületlenül meg vagyok én ím lám rendülve… rendülve és rökönyödve… Nahhhhhháááááááááááááát… (kiabál) Doktor úr! Doktor úr!

 

DOKTOR (visszafut a Feleséggel, meglepődik: nem lép be a színre, csak távolról fürkészi a Töritanárt)

FELESÉG Hát nem ismersz meg?

TÖRITANÁR Kit ismerjek?

FELESÉG Hát a feleséged!

TÖRITANÁR A feleségem?… Gizella! Hát te lennél az?… Nem úgy nézel ki…

FELESÉG Miféle Gizelláról háborogsz te itt nekem össze-vissza???

TÖRITANÁR Ó, te nem is vagy hát Gizella!… Akkor meg… Szent István király nem ismer csak egyetlen megszólítási formulát: „felséges fennség, fennséges felség”… A „felesleges eleség” ellenséges sereg-lét!!!

ANYÓS (már támad is a buzogánnyal) Hogy mersz te így beszélni velünk?… Neveltetés! Apád, anyád… A család és az iskola!… Te… Te… Mintha nem is Szent István lennél, hanem egy hülye kis bolond… És én, aki egy igazi, eredeti buzogányt loptam neked el a Magyar Nemzeti Múzeumból…

TÖRITANÁR (elfogadja a buzogányt) Buzogányt? Nekem? Alighanem a Mátyás királyé lehetett… De hogy Szent Istvánhoz semmi köze, már az is tutti bisszti, bár meglehet… (a buzogányt visszaadja az Anyósnak)

DOKTOR (közbelép) Menjünk, hölgyeim…

TÖRITANÁR Vidd csak őket… Koppány, Ajtony, Konrád, megint csak ellenem mesterkedtek?…

ANYÓS Istenem, védj meg engemet, ártatlan lelkemet, doktor úr, kényszerzubbonyt rá!

DOKTOR Nem, asszonyom, kényszerzubbonyt,… azt ő már nem fog kapni.

TÖRITANÁR Milyen kényszerzubbonyt, ha? Palástot nekem, és méghozzá a boldogság palástját, ide, rám, azt vessétek, Üdlakban én lakozom! Egyedül!… (el)

DOKTOR (kissé félrevonulva, halkan beszél, meghitten) Nem kell kétségbeesni, hölgyeim. Ez csak egy véletlen… közbeesés,…

ANYÓS Esés, esés, mer’ assztatatatajajajaj látom én ám!…

DOKTOR …egy kis előre nem látott közjáték, melynek semmi jelentősége… (el Feleséggel, Anyóssal, aki kiejti kezéből a buzogányt)

 

TÖRITANÁR (visszajön, idegesen elveti magától a jelmezeit) A francba már ezzel a Szent Istvánosdival! Hát nem vagyok én színikritikus-díjas profi színész, csak egy hülye kis pojáca, egy cirkuszi bohóc, senki nem ad már nekem hitelt!!! (a földről felveszi az Anyós által épp az imént elejtett buzogányt)

 

ROCKEFELLER, NAPÓLEON, GENERÁLIS, PAGANINI, KÖLTŐ (mind be, együtt, halk és kedves, bájos uniszónóban, természetesen Paganini vezényel a hegedű vonójával) Na mi az, felséges fennség? Mi történt?

TÖRITANÁR (hirtelen összeroggyan) Szent Istvánom??? – Szent Isten!!!… Nagyon megfájdult fejem.

NAPÓLEON (meghajol a Töritanár előtt, mint aki bemutatkozik, a jelenet játéka nagyon bájos, költői, graciőz, kedves, nyájas) Napóleon…

ROCKEFELLER (szintén) Rockefeller…

PAGANINI (szitén) Págányinyi…

GENERÁLIS (szintén) Generális… A mohácsi Generális… (előlépve, mint valami játékmester) Egy kis csöndet kérek! (csönd van, Rockefellernek) Hallod te, Rockefellerem? Tudd meg, hogy ez már nem is bolond! Csak megjátssza a bolondot!… Teljesen felgyógyult már! A nővér mondta nekem az előbb, személyesen… Már kész is a csomagja. Itt van a családja is.

ROCKEFELLER Ez mind szép és jó, gyerekek. Csakhogy ez akkor itt most egy naaaaaaaaaagy átverés!!!

TÖRITANÁR (mindezeket hallván, a hátuk mögött sunyin felkel, összeszedi magát, és gyorsan, csendben, észrevétlenül meghúzódik a háttérben, és figyelmesen leskelődik) És most: Esztergomba. Megkoronáztatom magam.

NAPÓLEON (a Költőnek) Ó, mester,…

PAGANINI Ó, bester…

NAPÓLEON Mitévők legyünk lám ím most?

KÖLTŐ (vállat von) Lángost! És máris fingok, jó túróst! (kis szünet, majd) Nahhh! Milyen jól kijött most belőlem ez a kín-rím. Fel is jegyzem magamnak, ki tudja, majd még jó lesz valamire… (noteszébe írja) Lángost… – túróst… Hahaha… Lám ím most… – máris fingok: lángost… Hahaha…

ROCKEFELLER Szent Péter esernyőire mondom…

ROCKEFELLER, NAPÓLEON, GENERÁLIS, KÖLTŐ, PAGANINI (mind a háttérben meghúzódó Töritanárra törnek, de előtte, ahogy hozzáfordulnak, nyájas uniszónóban) Íme köztünk van egy egészséges ember! Mit keres hát miköztünk? (és rárontanak)

 

DOKTOR és NŐVÉR (érkezik, mindkettő loholva, utóbbi cipekedi a vödör hideg vizet, ostort, ill. praliné-táblát)

DOKTOR Mi történik itt? (kis szünet, nagy csönd, majd) Azt kérdeztem: mi történik itt? (az ostort átveszi a Nővértől) Hát ti mind megőrültetek? (csattog az ostorával) Senki meg nem moccan! (egy lépést tesz feléjük)

GENERÁLIS (a legnagyobb ijedtséggel rimánkodik) Doktor úr, engem személy szerint testi fenyítések már nem érhetnek… Én már Mohács óta halott vagyok, úgyhogy nem is érzem.

DOKTOR Megállunk egy percre?

GENERÁLIS Percre… Purcra… Nekem szellentenem kell!!! Nagyon reng ám már a belem!

DOKTOR Jól van, most az egyszer még megbocsátok. Osztály, vigyázz! (mind vigyázz-állásba, feszülten várakoznak, a Doktor a vödör hideg vizet átveszi a Nővértől, és egy mozdulattal mind leönti az előtte álló Rockefellert, Napóleont, Generálist, Költőt, Paganinit) Hümmm, úgy látszik, hirtelen mégiscsak meggondoltam magam. Nahát!!!… Következő alkalomkor sokkal szigorúbb leszek! Megértettem?

ROCKEFELLER, NAPÓLEON, GENERÁLIS, KÖLTŐ, PAGANINI (uniszónó, édeskésen lágy, bájosan halk dallam) Igenis, doktor úr! – Megértettük!

DOKTOR Rendben van. Akkor mindenki kap most a nővérkétől egy szép szem… finom kicsi kis pralinét. (a Nővér fele) Nővérke, ossza ki a pralinékat. Mindenkinek egyet. Egyet, nem kettőt!!! Megértettem?

NŐVÉR Igenis, doktor úr, megértettem.

DOKTOR Most nem önt kérdeztem, nővér. Na!… A többit… a maradékot majd tessék mind behozni a rendelőmbe.

NŐVÉR Igenis, doktor úr. (a Doktor hátramegy a Töritanárhoz) Most akkor melyikből adjak? A piros fedelűből, vagy a zöld fedelűből?… (hátrakiált) Doktor úr!… Doktor úr!… Nem hallja…

DOKTOR Osszad már azokat a pralinékat, most ne zavarj, foglalt vagyok: nem látod, hogy Szent Istvánnal beszélgetek???!

NŐVÉR Igenis, doktor úr, csak annyi az egész, hogy…

DOKTOR Majd később, a rendelőmbe…

NŐVÉR Igenis doktor úr!… Most akkor melyikből adjak? A piros fedelűből, vagy a zöld fedelűből?…Hümmm, inkább a zöld fedelűből, a zöld fedelű az mégiscsak… zöld… fedelű… (a Nővér mindenkinek szétoszt egy-egy szem pralinét, amikor Paganini elé ér)

PAGANINI Ahaaaj, az a szép nagy piros rózsacsokor-bimbó a mellei közé biggyesztve, ah, micsoda Rózsadomb van itt! Mit nem tennék én is oda magácskának…

NŐVÉR Na pont az hiányzik még neked! (el)

 

PAGANINI Ismertem Óbudán egy cigánylányt, aki… (nyafogva) Nyehhhhh… Kit érdekel… (elvánszorog, utána a többi kezelt is)

 

(távozóban)

NAPÓLEON (a pralinét rágicsálva) Hát az azért nem éppen úgy volt.

ROCKEFELLER (szintén) Persze hogy nem.

NAPÓLEON Ha én 1870-ben Sedan-nál nem kapitulálok, az… nagyon nagy tévedés lett volna. Így is, és úgy is. Militáris, politikai, és nemzeti is.

ROCKEFELLER És még mindenféle tévedés is.

GENERÁLIS (szintén) Estig nyomhatod nekem ezt a süket dumát akár 1870-szer is, mer’ én akkor is amondó vagyok, hogy nem kellett volna kapitulálnod.

ROCKEFELLER Igaza van. Nem kellett volna kapitulálnod. Semmiért a világon.

NAPÓLEON Ön, igen mélyen tisztelt Rockefeller uram, kérem, ne avatkozzék ebbe bele. Ez történelem, nem tőzsde.

ROCKEFELLER Ha te akkor tőlem pénzt kértél volna, akkor…

KÖLTŐ (pózait keresi, szavalni, alkotni – ihletforrását) „Mert mi dolgunk a világon?”… Na… A többit mind elmosta a rám öntött hidegvíz… Vízhatlan notesz kéne… Vízhatlan költészettel… Amit ne lehessen csak úgy, jó nagy nyálasan… leköpni!… Hahaha… Most költhetem újra… Mert mi dolgunk a világon?… Lángost enni hagymázon… Nem, ez nem lesz jó: mégis, a kín-rím: világon – hagymázon… Nem igazán passzol… Főleg nem pralinéval a számban… Nem lesz túl hiteles sem…

(a kezeltek mind kivonulnak)

 

DOKTOR és TÖRITANÁR (a háttérből előresétálnak)

 

DOKTOR Sajnálom, hogy nem hitt szavaimnak, professzor úr…

TÖRITANÁR Én is sajnálom, doktor úr…

DOKTOR Most már ön is világosan láthatja, hisz az imént épp a saját bőrén is érezhette, hogy az őrületnek, minden inkoherencia ellenére is, az őrületnek tehát egészen pontos matematikai szabályszerűségei vannak. Mindenekelőtt azonban kizárja köréből az egészséges személyeket. És az imposztorokat is…

TÖRITANÁR Őszintén be kell vallanom, doktor úr, hogy az iménti kis incidens csak még inkább meggyőzött az ön kétségbevonhatatlan szakértelme felől: minden kétséget kizáróan én bizony… meggyógyultam. Egészséges lettem.

DOKTOR Sajnos a családtagjai már elmentek. Nagyon megijedtek… szegények. Az ön hozzáállásától… Semmi változást nem véltek önben felfedezni…

TÖRITANÁR Pedig a látszat csal. Tudja, doktor úr, minden botnak két vége van: minden rosszban van valami jó. Így legalább egyedül battyoghatok haza… Végtére is nem tesz jót nekem ez a nagy hacacárés csinnadratta…

DOKTOR Igen Mélyen Tisztelt Kedves professzor úr! Az iménti incidens miatt sajnos egy teljesen új helyzet állt elő.

TÖRITANÁR Hogy micsoda?

DOKTOR Nézze… Az ön családtagjai – teljesen jogosan – nyomatékosan megkértek, és én ezzel teljesen egyet is értettem, mivel indokoltnak látom… Az ön szabadlábra helyezése előtt mindenképp ki kell kérnem felettesem véleményét is, az ön frissen kinevezett egészségügyi miniszter-sógora személyes véleményét is…

TÖRITANÁR Mi a csuda? Hát azt meg hogy a fenébe? Már megbocsásson, doktor úr, de mióta lett maga az egészségügyi miniszter-sógorom az én kezelőorvosom?

DOKTOR Egészen pontosan hat hónapja, professzor úr, amióta ön óceániai szigeteken folytat történészi továbbképző-tanulmányokat… Maga az oktatási államtitkár adta önnek ezt a féléves szabadságot, sőt, a financiális hátteret is ők biztosították… Ezt mintha már mondtam volna önnek…

TÖRITANÁR Ahhha! És a kezeltetésem költségeit akkor ki állta?

DOKTOR Az ön hat hónapos kezeltetési költségeit teljes egészében az ön lánya fizette ki. Készpénzzel, és egy részletben. Személyesen.

TÖRITANÁR (elérzékenyülve) Az én lányom? ’pukám… Én egyetlen kicsi kis szemem drága fényecskéje…

DOKTOR Igen, az ön lánya.

TÖRITANÁR De azt a pénzt valószínűleg frissen kinevezett egészségügy-miniszter sógorom adta neki?…

DOKTOR Dehogyis. Az ön lányának nincs szüksége semmilyen financiális háttér-erősítésre!!!…

TÖRITANÁR Dehát honnan a fészkes fenéből lett hirtelen annyi pénze az én lányomnak? (hirtelen megrökönyödve) Csak nem fogadta el az a rohadék annak a rothadék rózsaszínű Párducnak a fírges ajánlatát???…

DOKTOR Dehogyis. Az ön lánya semmiféle maffiózus ügyletekbe nem keveredett bele. Az ön lánya olyan tiszta, mint egy pohár forrásvíz!

TÖRITANÁR (furcsán néz a Doktorra) Hogy a fészkes fenébe tud ön ilyesmikről ilyen pontosan, tisztán, és biztosan beszélni???…

DOKTOR Természetesen csakis az eredeti forrásból: az ön saját lányától. Amióta ön idekerült, az ön lánya az én legbensőségesebb barátommá avanzsáltatta magát. Az ő pontos leírásainak köszönhetem az ön felgyógyíttatásának még számomra is hihetetlen sikertörténetét. Az ön lánya nélkül mindezt nem tehettem volna meg… Ő eddig a legjobb asszisztensem, aki valaha is volt nekem…

TÖRITANÁR Doktor úr, annyira meg vagyok lepődve, szóhoz sem tudok jutni. Annyira szeretnék ezekről egy kicsit részletesebben és pontosabban beszélni…

DOKTOR Nem tesz semmit, professzor úr. Én önt tökéletesen megértem. Éppen ezért én már most meg is hívnám önt, még ma estére egy kis finom vacsorára. Tudom, mennyire szereti a szalmakrumplit sült csirkehússal… Jómagam is az egyszerű, egészséges menü…

TÖRITANÁR Én…

DOKTOR Nos… akkor: elfogadja-e a meghívásom?

TÖRITANÁR Én…

DOKTOR Remélem nem haragszik meg, ha lesz még mellettem valaki…

TÖRITANÁR Én… Ááááá, dehogyis. Sőt! – Úgy szeretnék már egy normális emberrel szót váltani… Fél év azért az mégis csak fél év…

DOKTOR Na ez az, professzor úr, ezt akartam hallani. Alább már ne is hagyja!…

TÖRITANÁR De ha már ilyen őszinte, bensőséges viszonyba kerültünk egymással, doktor úr, én most hirtelen annyira kíváncsi lettem…

DOKTOR Lám-lám a gyógyulás jelei… ennek roppant örvendek…

TÖRITANÁR Ki lenne az a nőszemély, aki velünk vacsor…

DOKTOR Az ön lánya… épp most csomagolja az ön cuccait…

TÖRITANÁR (elérzékenyülve) Hát a lányom is eljött???… Itt van, valóban???… Szemem édes, egyetlen kicsi kis fénye, apukám, ’pukám… (örömtől elkábulva siet a szobájába el)

 

NŐVÉR (be) Doktor úr! A hátsó kertben… megint elkezdték ezek a jómadarak… művészi mutatványaikat…

DOKTOR Mindjárt jövök, igyekezzék addig a hidegvizes vödörrel, korbácsot is hozzon. A praliné-táblát ezúttal ne hozza. Úgy látszik, nyugtatók helyett izgatót adott be, az imént nekik.

NŐVÉR Az én hibám… A piros meg zöld fedelek megtévesztő hasonlósága…

DOKTOR Semmi gond… Megtörténik. Így van ez, ha az ember hirtelen felidegeskedik: teljesen elveszti a fejét, a józan eszét, hogy már csak kapkodni tud!!! (tréfálkozva) Zacskót rá!

NŐVÉR …Zacskót? Az én fejemre? De hisz akkor nem látnék semmit!!!

DOKTOR Hát épp ez az. Önnek, nővér, szeme fénye nélkül is tudnia kell, hogy melyik a zöld, és melyik a piros fedelű praliné. Még mielőtt kinyitná a szemét…

NŐVÉR Doktor úr, ez ugye most valami tréfa akar lenni, mer’ ha nem az, akkor…

DOKTOR Nővér!… Nagyon kérem, engem ne tévesszen össze holmi Págányinyikkal!!!… Azért én mégiscsak ennek az elmeintézetnek a főorvos-igazgatója lennék…

NŐVÉR Igenis, doktor úr! (szemeit lesütve) Kérem, bocsásson meg. (az ostort, mely a zsebeiben maradt, átnyújtja, a Doktor át is veszi, kelletlenül forgatja) Tévedtem. Kérem, dorgáljon meg. Megérdemlem. Bűnhődni akarok, vezekelni. Érezni akarom gyönge testem felett az ön hatalmas szaktudásának erejét. Nagyon kérem, verjen meg, amilyen erősen csak képes rá! (eléereszkedik, mint egy ló, négykézlábra, hátáról leveti a köpenyét, és úgy meztelenül nyújtja)

DOKTOR Hát mi vagy te, nővér? Lónak képzeled magad?…

NŐVÉR Nyihaha!!! – Most igen…

DOKTOR (az ostorral simogatja a Nővér meztelen hátát, félre) Milyen isteni test… Istenem…

NŐVÉR (felsikít) Doktor úr, jaj nekem ez olyan jól esik, kérem, folytassa, olyan jól csinálja, jaj, kérem, ne hagyja abba, jaj én mindjárt összepisilem magam a nagy boldogságtól… Jaj, engem a doktor úr most annyira felizgatott…

DOKTOR …na most mindjárt én vesztem el teljesen a fejem… Ni, hogy tágulnak a nővér lukai, már szembe is fingik engem, de büdös… jól meg kéne már ezt is egyszer s mindenkorra kefélni, hogy jó istenien beleremegjenek az mindenek… Na… most vagy soha… (majd) Nővér! Felállsz! (a nővér felállni kezdene) Most!… Megverni téged… Áhhháhhhá, ez valami tréfa akar lenni, mert ha nem…

NŐVÉR (hatalmas taslit ken le a Doktornak) Verj már meg te nagy fasz!!!

DOKTOR (csodálkozik) Hát ilyet én…

NŐVÉR (még egy hatalmas nagy taslit ken le a csodálkozó Doktornak, de most a másik kezével a másik arcára) Verj már meg te nagy fasz!

DOKTOR Hogyasssssssssssssssszta…

NŐVÉR (dacosan vinnyog, toporzékol, mint egy kiscsikó) Nyihahahaha…

DOKTOR (félre) Hogy fel van tüzelve a kicsike… (majd) Adok én neked mindjár olyan hatalmas nagy… (leönti a közelben lévő vödör hideg vízzel, a Nővér erre látszólag lehűl)

NŐVÉR (élesen felsikongva felborzong) Pfúúúj, de jól esett… (félre) Kezdetnek nem rossz… Csak emelni kéne még a tétet…

DOKTOR Megverni téged én most nem vagyok képes, nem látod hogy remegnek karjaim az idegességtől?!…

NŐVÉR Jaj… Nekem semmi okom rosszat gondolni a doktor úrról, hisz ön itt mindközülünk a legnormálisabb…

DOKTOR Nahát…

NŐVÉR Csak annyi az egész… Hogy néha annyira az agyamra megy minden, hogy már én sem tudom, melyik a zöld, és melyik a piros fedelű praliné… Teljesen felidegeskedem, és kábultan gőzt ereszt a fejem, teljesen elveszve forog olyankor a fejem, piros-zöld-piros-zöld fények cikáznak előttem…

DOKTOR Jól van, nem történt semmi… Majd a rendelőben megmutatok egy kiváló terápiás cselt az ilyesféle gondok elűzésére…

NŐVÉR Igenis, doktor úr, arra valóban nagy szükségem lenne…

DOKTOR Most viszont hozzon egy… sípot is…

NŐVÉR (indul) Igenis, doktor úr, megértettem. Megyek a sípér’…

DOKTOR De ne is! A trombitát! Azt vegye le a szekrény tetejéről… Az talán jobb lesz… Mindjárt jövök. (el, más irányba)

 

NŐVÉR (csodálkozva visszafordul) A trombitát?… De mit fog szólni Págányinyi úr, ő, az ő hegedájával, meg a doktor úr egy trombitával… (kifele menet, magában) Szép kis filagória, nem mondom!

 

PAGANINI (jön, vánszorogva, a Nővér teste után sóvárogva, de érkezik még NAPÓLEON, ROCKEFELLER, GENERÁLIS, KÖLTŐ is: ők hevesen vitatkoznak, a Költő pedig újabb pózait keresi)

 

PAGANINI Ahaaaj, az a szép nagy piros rózsacsokor-bimbó a mellei közé biggyesztve, ah, micsoda Rózsadomb! Mit nem tennék én is oda egyszer… Csak egyszer, nem kétszer!!!… Ismertem Óbudán egy cigánylányt, aki… (nyafogva) Nyehhhhh… Kit érdekel… (hegedűjét hangolva) Osztán meg mit csináljak? Idegeskedem e miatt a filharmónia miatt, ni. Holnap este van koncertem fönn a nagy díszes palothábann, és még semmi sehol… A Traviatkám, meg a Motoszkám…

NAPÓLEON Hát az azért nem éppen úgy volt.

ROCKEFELLER Persze hogy nem.

NAPÓLEON Ha én 1870-ben, Sedan-nál nem kapitulálok, akkor az… nagyon nagy tévedés lett volna. Igy is, és úgy is. Militáris, politikai, és nemzeti is.

ROCKEFELLER És még mindenféle tévedés is.

GENERÁLIS Estig nyomhatod nekem ezt a süket dumát akár 1870-szer is, mer’ én akkor is amondó vagyok, hogy nem kellett volna kapitulálnod.

NAPÓLEON Ön, Igen Mélyen Tisztelt Generális Úr, most az egyszer téved. Egy tévedés, nem kettő, de az is: fatális!!! Mer’ ön nem elég, hogy őrült, de még ráadásul halott is!!!

GENERÁLIS Pardon! Mi csak ne vegyüljünk mi itten össze, mer’ ez nem egy hajó! Ki-ki a maga saját őrületével… És halottaival!!!… Oszoljunk!

KÖLTŐ (hirtelen összeroggyan) Szent isten… Nagyon megfájdult fejem. (Napóleon, Generális, Rockefeller, Paganini furcsán fürkészve, félénken közelítenek az összeroggyant Költőhöz)

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu