Kulturális folyóirat és portál

szekelycsaba1

2020. július 13 | Tóth Hajnal | Kultúra

Tragikomédiában élünk

Az emberek és a társadalom iránti kíváncsiságának tudható be az, hogy olyan témákat választ színdarabjainak, amilyeneket (például munkanélküliség, alkoholizmus, szegénység,román-magyar konfliktus, egymás meg nem értése) – mondta Székely Csaba író, a nagysikerű Bánya-trilógia szerzője a július 11-i nagyváradi közönségtalálkozón. A Bányavirág jubileumi, 50. előadása előtt Székely Csabával és Hunyadi Istvánnal, a produkció rendezőjével beszélgetett a várbeli nyári színházban Bozsódi-Nagy Orsolya, a Szigligeti színház irodalmi titkára és Simon Judit újságíró, a Várad folyóirat kritika rovatának szerkesztője.

Székely Csaba beszélt arról, hogy a humor folyton változik, alakul. Sokkal gyorsabban, mint a nyelv. Lényeges a színdarabokban megmutatni a problémákat – könnyedebb, humorosabb módon. Hunyadi István szerint a tragikomédia tükrözi a legjobban az életünket. A későbbiekben Székely Csaba is megjegyezte: manapság tragikomédiában élünk. Arról is szólt, hogy őt eleve nagyon érdekli az emberi viselkedés. Az, hogy az emberek hogyan reagálnak különféle problémákra. Az ún. metoo jelenség is foglalkoztatta, tervezte is, hogy ír róla, de épp másvalamin dolgozott, s mire hozzáfoghatott volna a téma kibontásához, lecsengett a dolog. A járványhelyzetről meg egyrészt azért nem ír, mert sok sci-fi létezik ebben a témában. Most a valóság utolérte a fikciót. Másfelől lehet, mire megírná, valamelyik tudós feltalálja az ellenszert.

Ami a múlt újratárgyalását illeti, példának hozta fel a marosvásárhelyi Avram Iancu-szobrot. Nem jó érzés tömeggyilkosok árnyékában sétálni. Olyan tereket kellene kialakítani, ahol mindenki jól érzi magát. Az egymás mellett élésnél tudni kell, melyek a fájó szimbólumok, problémás pontok. Amúgy a szoborrombolást, -vandalizmust nem szereti. Ez olyan agresszív tett, mint egy rituális gyilkosság. A szobrok eltávolításának a híve. El lehet helyezni egy szobrot máshová is. Ne érezzük azt, hogy valakik uralkodnak felettünk.

Hogy mennyire igaz azon megállapítás, miszerint csak a halott szerző a jó szerző, nos, a Bányavirág esetében ez nem így van. Hunyadi István tréfás komolysággal megjegyezte: a színrevitelnél ugyanolyan jól dolgozhattak, mint egy halott szerzővel. Szabad kezet adott nekik Székely Csaba. Jól lehetett együttműködni. Megegyeztek Féleszű Sánta Feri figurájában is, aki az eredeti darabban nincs is, őt a váradiak találták ki. Székely Csaba hozzáfűzte: azt nem szereti, ha hozzáírnak oldalakat a szövegéhez. Vagy ha fontos dolgokat kihúznak, gondolván, hogy azt a közönség úgyis érti. Vannak dolgok, amiket ki kell mondani. Ilyenkor szól. Ugyanakkor meg fontos, hogy a csapat, amelyik dolgozik az előadáson, jól érezze magát. Ha élőbbé teszik a figurát, az is jó.

A váradi társulat jól is érezte magát mindenik Bánya-darab próbafolyamata során. „Rengeteget kacagtunk. Igazi összmunka volt. Mindenkinek személyessé vált a szerep. Örömjáték minden alkalom” – mesélte Hunyadi István.

Székely Csaba  a beszélgetés végén arról mesélt: amikor színdarabot ír, olyan, mintha zeneművet írna. Figyel a ritmusra, a dialógusok dinamikájára, a témaismétlésre. Mindegyik darabjában megtalálható a zeneiség.

A tartalmas, jó hangulatú beszélgetés után következett az ötvenedik Bányavirág Ivánnal, Irmával, Illéssel, Féleszű Sánta Ferivel és a többi esendő, szerethető figurával.

A beszélgetésről részletesen a Várad  folyóirat augusztusi számában olvashatnak az érdeklődők.

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu