Visszhang

Térey

Személyes élménnyel kell kezdenem, talán elnézik, elnézitek nekem. Itt van, itt lesz egy ember, egy még – néhány éve a maga negyvenéves korára való tekintettel azt mondtuk volna, itt van egy – fiatal író. Tele díjakkal kitüntetésekkel.

Nagyvárad irodalmi reflektorfényben

Ady Endre kedvenc városában most is eleven az irodalom, de – akárcsak Erdély más városaiban –, inkább csak egy rétegközönség érdeklődik iránta. A nagyváradi Törzsasztal rendezvényein utóbb hangsúlyosan voltak jelen publicistaként is ismert szerzők, de vendégül látták a Napút folyóiratot és a szilágysági Hepehupát is. Varga Melinda írása az Irodalmi Jelen online változatában jelent meg. Képünkün Kőrössi P. József és Darvasi László a váradi várban.

A Várad Budapesten

Április 12-én, a költészet napja alkalmából a Holokauszt Emlékközpontban mutatkozott be – a Budapesti Román Kulturális Intézet társszervezésében – a Várad folyóirat, mintegy negyven érdeklődő előtt.

Napút Váradon

Május végén a budapesti Napút folyóirat, illetve a Napkút kiadó munkatársait láttuk vendégül szerkesztőségünkben: Toót-Holló Tamás írót, szerkesztőt, irodalomtörténészt, a Napút korábbi szerkesztőjét, a Magyar Távirati Iroda (MTI) Hírszerkesztési Központjának főszerkesztő-helyettesét; Prágai Tamás írót, költőt, kritikust, irodalomtörténészt; Vincze Ferenc írót, kritikust, a folyóirat Műbírálat rovatának vezetőjét, az ELTE Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének munkatársát; valamint Szondi György főszerkesztőt, a kiadó vezetőjét. A vetítéssel egybekötött beszélgetés végén megajándékozták kiadványaikkal az érdeklődőket, illetve jutott egy-egy könyvcsomag a megyei könyvtár és az Ady középiskola könyvtára számára is.

Impresszum   -   Szerzői jogok