Kulturális folyóirat és portál

Novák Eszter, Czvikker Katalin, Fazakas Márta

2019. január 10 | Fried Noémi Lujza | Kultúra

Színházi fesztivál, Ady 100 és Mafeszt

Januárban Ady Endréről is megemlékeznek, kiveszik a részüket a Magyar kultúra ünnepéből, továbbá a közelmúltban alapított Magyar Színházi Szövetség (Maszín) Mafeszt elnevezésű seregszemle házigazdája is a Szigligeti Színház.

 

A közelgő eseményekről és a tavalyi eredményekről is szó esett a Szigligeti Színház idei első sajtótájékoztatóján, melyen Czvikker Katalin főigazgató, Novák Eszter, a Szigligeti Társulat vezetője, valamint Fazakas Márta, a váradi színház és a Maszín munkatársa tartott.

Czvikker Katalin elmondta, eredmények tekintetében 2018 sikeres volt, mind a nézők, mind az előadások számának és a bevételeik növekedésében is megmutatkozott. A nézők száma 55.831-ről 66.977-re nőtt, a bevételeik 1,2 millió lej felé emelkedtek, ebből közel egymillió lejt a jegyek, bérletek és előadások értékesítse hozott. A főigazgató beszélt a Szigligeti Stúdió bővítéséről is, melyet tavaszra remélnek befejezni. Az idei, önkéntesekkel és az iskolaprogramban résztvevő fiatalokkal készült naptáruk (ára 25 lej) eladásából származó összegeket is a stúdióra fordítják.

A magyar kultúra ünnepéről és az Ady Endre halálának 100 évfordulójához köthető eseményektől Novák Eszter, a fesztiválról pedig Fazakas Márta beszélt. Mint elhangzott, január 19-én mutatják be Harsányi Sulyom László rendezésében a Ki látta Adyt? című előadást, ezt a költő halála 100. évfordulójának napján, 27-én 16 órától láthatják, ugyanaznap 19 órától Az eltévedt lovas című emlékelőadást láthatják a nézők. Az évforduló délelőttjén Szűcs László és Imre Zoltán társaságában tehetnek sétát az érdeklődők Ady emblematikus váradi helyein, aznap pedig virrasztást is tartanak a színházban, melyen bárki elmondhatja, felolvashatja kedvenc Ady-szövegét. Január 20-án a Kolozsvári Magyar Opera és Miklósa Erika vendégszerepel Váradon Verdi Rigoletto című operájával.

A Mafeszt január 22-én kezdődik, és január 26-ig tart. Ezen a Maszín alapítói, azaz az idei házigazda váradiak, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az Aradi Kamaraszínház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a szakmai szövetséghez 2018-ban csatlakozott Csíki Játékszín előadásait láthatják a nézők. A gyermekeknek és felnőttek szánt előadások pontos időpontját a színház műsorrendjében találják . Műhelymunkákat is tartanak majd, a társulatok tagjai Kokan Mladenović szerb rendezővel dolgoznak majd közösen.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu