Kulturális folyóirat és portál

2020. június 18 | Pataki Előd István | Napló

Szemmel mosolyogni

Nem kérkedni szeretnék vele, de a piacon inkább az öreg falusi nénihez megyek zöldséget venni. Neki nagyobb szüksége van a bevételre, mint a milliárdos multinak. Rá is szoktam mosolyogni, mert tudom, milyen ritka ez társadalmunkban. Nincs annál őszintébb emberi megnyilvánulás, mint a hála, vagy ha a férfi kinyitja az ajtót a nő előtt, és kedvesen továbbengedi, minden további elvárás nélkül. Épp egy szupermarketből mentem a piacra (ott nem veszek sem műzöldséget, sem műgyümölcsöt), így a maszk rajtam volt. Igen, a bevásárlóközpontba csak úgy engednek be, és még a lázam is megmérik. 35 fok, mondta az őr, bemehetek. Kissé visszahőköltem, vajon már meghaltam? Ha igen, akkor mi a fenének megyek bevásárolni? Lehet megszokásból. Mindegy, ő is csak a munkáját végzi, nem ő választotta a mérőműszert. Nyugodtan haladtam végig a polcok mellett, a hisztériának már nyoma sem volt, nem kapkodták el az összes lisztet és élesztőt a pánik lovagjai. Azért kíváncsi lennék, hány odaégett kenyeret sütöttek otthon, miközben minden pékségben megvolt a betevő falat. Így is szinte elütött bevásárlókocsijával egy fiatal csinos hölgy, majd gyorsan bocsánatot kért, mondván munkába siet. Semmi gond, mondtam mosolyogva, de ebből ő semmit sem látott, és mire utána néztem, már két polcsorral arrébb volt. Mire kiléptem, annyian álltak az üzlet előtt, hogy az emberek nem fértek a kolozsvári „Mihály vitéz” téren, és akarva akaratlanul nem tartották be a közösségi távolságtartást, vagy, ahogy a médiából úton útfélen hallhajuk, a „social distancing”-et. Ennek csak annyi oka volt, hogy a szupermarket meghaladta a koronás befogadóképességet, ami 30 fő. Bent muszáj távolságot tartani. Kint nincs hol. Pár rendőrautó is elhaladt a sor mellett, és valószínűleg sajnálkozva nézték a visszapillantót, már nem lehet alkotmányellenes bírságokat kiszabni a kényszergyülekezőkre. Közben beértem a piacra, ahol hatalmas tumultus volt, de így is megtaláltam a nénit. Volt neki minden, ami az ebédemhez kellett. Rámosolyogtam. Akkor vettem észre, még mindig rajtam a maszk. Rajta nem volt, hálásan nézett szemembe.

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu