Kulturális folyóirat és portál

otto

2020. október 30 | Tóth Hajnal | Kultúra

A személyiséget zúzták össze a diktatúrában

Neumann Ottó Karrierkeringő című regényének online bemutatóját október 29-én tartották meg a Holnap Kulturális Egyesület és a Várad folyóirat szervezésében. A regény roppant fordulatos, szellemes, olvasmányos, az irónia, a szerelmi és krimi szál is megtalálható a műben, a drámai végkifejlet pedig elgondolkodtató és megrendítő. A Karrierkeringő történet két fiatalemberről, akik azt igyekeztek kitalálni, miként érvényesüljenek a hetvenes évek Romániájában, Ceauşescu diktatúrájában. A szerzővel a kötetet szerkesztő Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője, valamint Simon Judit, a regényt kiadó HKE elnöke beszélgetett. Néhányan azok közül, akik már olvasták is a könyvet, rögvest a beszélgetés idején írtak hozzászólást, reflektálva a regény cselekményére.

Neumann Ottó a beszélgetés kezdetén szólt arról, hogy budapesti születésű, ám családjával még kisgyermekkorában Váradra került, itt nőtt fel. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, ’66-ban diplomázott történelem szakon. Aztán egyaránt tanított falusi és városi iskolákban, román és magyar tannyelvű osztályokban. A falusi román iskolában való tanítás önéletrajzi motívum a regényben. A ’89-es rendszerváltás után leszállt a katedráról, újságíró lett a Bihari Napló napilapnál, egy ideig főszerkesztő-helyettes is lehetett. 1992-ben visszatelepült az anyaországba, ugyanis magyar állampolgárságú hölggyel kötött házasságot, elköltözött Érdre a párjához. Hosszú éveken át, nyugdíjazásáig a Magyar Hírlap munkatársa volt. „Én írás nélkül nem leszek meg” – jelentette ki Neumann Ottó. Régebben is foglalkozott már prózaírással, de most még jobban belemerült. Novellákat írt, egy csomó elbeszélése megjelent különféle antológiákban. Aztán írt egy riportkönyvet a lombikbébikről, majd ifjúsági krimit. Most pedig megjelent regénye, a Karrierkeringő, amit élete főművének tart. „Nagy öröm nekem, hogy végre sikerült kiadni. A könyv is mindenféle kalandokon ment át.” Megkeresett több könyvkiadót is. Az egyik neves magyarországi kiadó vezetője, aki egyébiránt tanítványa volt Neumann Ottónak, azt írta válaszul, hogy nagy élvezettel olvasta a regényt, de „sajnos nem illeszkedik a mi profilunkba”. Akinek nincs bejáratott neve, nehezen tudja kiadni a könyvét Magyarországon. Szűcs László elmondta: tavaly nagy könyvprojektek (például: Péter I. Zoltán Ady-monográfiája; Kormányos László történelmi munkája, a Nagyvárad krónikája) miatt csúszott a regény kiadása, ám ez azzal is járt, hogy több figyelmet lehetett rá fordítani. A borító (Gagyi Eszter Judit munkája) is  hitelesen tükrözi a regény hangulatát.

Az egyik főhős, Klein Mihály, a mesélő történetébe rengeteg önéletrajzi motívumot vitt a szerző. Persze e motívumok keverednek a fikcióval. A másik főhős, Török Márton, vagyis Martin Terec nagyjából kitalált figura, de sok minden, ami a szereplőhöz kötődik, megtörtént a valóságban is. Például azok az események, amelyek aztán a drámai fordulathoz vezetnek a regényben. „Úgy látom, egyfajta Ceauşescu-nosztalgia kezd terjedni. Vannak idősebb emberek, akik azt mondják, hogy bezzeg az ő idejében mindenkinek volt munkája. Csakhogy abban a rendszerben a személyiséget összezúzó nyomás félelmetes volt. Ezt akartam érzékeltetni. Ez sarkallt ennek a regénynek a megírására” – mesélte a szerző. Hozzáfűzte: a romániai szocialista rendszerben kis, közepes és nagy diktátorok muzsikáltak, és arra kellett keringőzni. Ha nem úgy járta valaki a táncot, ahogyan a diktátorok akarták, eltaposták az illetőt. És hogy a diktatúra mechanizmusában hogyan lehetett érvényesülni? Nyilván egy fiatalember szeretett volna feljebb jutni a ranglétrán. Ehhez azonban meg kellett alkudni, a lelkiismeretnek ellentmondó dolgokat megtenni. Mindez borzalmas volt. „Annak idején ez megtépázta a lelkünket.” Neumann Ottó visszaemlékezett: ifjú tanárként neki is tanítania kellett egyebek mellett a kommunisták nagyszerű cselekedeteit, miközben rágódott, hiszen tudta, hogy mindez hazugság.

A regényben feltűnő kissé túlsúlyos, rámenős, kicsapongó, arcátlan „díva”,  aki egy minidiktátor csemetéje, kreált figura. A szerző elárulta: Zoehoz, Ceauşescu lánya mellé kellett egy ilyen barátnő a történetbe, hogy kibontakozhasson a dráma, a végső fejlemény. A befejezés vérfagyasztóan drámai és reális.

A román-magyar viszony is szóba került a beszélgetés során. Neumann Ottó elmondta: idestova három évtizede nem él Romániában, nem tudja konkrétan nyomon követni, mennyit változott az egymás mellett élés. Mindenesetre meglátása szerint nem mondható általánosítva az, hogy a román nép intoleráns, és képtelen a magyarok elfogadására. Csak éppen a megközelítésük sokszor problémás volt, mert átestek vele a ló másik oldalára. Persze a toleránsak mellett vannak szélsőségesek is. Nem szabad elmérgesíteni a dolgot. Vigyázni kell a saját jogainkra, de arra is, hogy ne bántsuk a másikat, és ne sérüljön a másik érzékenysége sem.

Hogy az érvényesülésben elkerülhetetlen volt-e a megalkuvás? Valóban nem volt más út? Neumann szerint aki nem alkudott meg, nem alkotott talpnyaló műveket, nem ment semmire. Persze akadt olyan is, aki a hajlongásban a végsőkig elment.

Nemrégiben volt Nagyváradon Kőrössi P. József Zsákutca két irányból – Köszönjük neked, Kondukátor! című új könyvének is a bemutatója. Az ő könyvét átszövi a humor, és Ottó regényében szintén megtalálható az irónia. Az erre vonatkozó kérdésre a szerző úgy fogalmazott: „Muszáj volt bevetni a humorérzékünket, hogy az ember menekülési útvonalat találjon, hogy megvédje magát a teljes összeomlástól.

Nemcsak az volt a gond, hogy nem lehetett például húst kapni, hanem az, hogy a diktatúra megtörte az emberek lelkét.

Elhangzott továbbá: a szerző írói tehetségére vall, hogy észrevétlen marad, mi a fikció és mi nem. Neumann Ottó elmondta: volt olyan rész, aminél nem csupán a képzeletére hagyatkozott, kutatásokat is végzett, meséltek is neki történeteket az átkosból. Például a pártelit egyik luxusüdülőjét hallomásból ismerte, aztán ő színezett rajta. A bukaresti légkört ugyancsak meg tudta teremteni, mert sokszor járt tanárként a román fővárosban, részt vett mindenféle értekezleteken, még ünnepi ebéden is volt, beleszagolt a hangulatba. Tanáremberként a Megéneklünk, Románia fesztiválról ugyancsak szerezhetett saját tapasztalatokat. Voltak bőven visszásságok, kabarészerű jelenetek a verseny különböző szakaszain.

A regényben található egy különleges levelezés is, amely megkerüli a lehallgatásokat. A levelezés maga fikció. De példának okáért volt olyan tapasztalata a szerzőnek, hogy még a vezető pozícióban lévő elvtárs is csak az udvaron mert őszintén beszélni, tudván, hogy lehallgatják, bepoloskázták a házát. Meg is mondta kereken: hiába van ő vezető posztban; olyan, hogy bizalom, nem létezik, mindenkit ellenőriznek. Néha pedig a legvalószerűtlenebb dolgokról derül ki, hogy igaz. A postás szerepét vállaló kocsmáros figurája is valós. Adok-kapok rendszer volt ez. Kent cigarettát húsért, szívességet szívességért cserébe.

A regény filmszerűen pörgő jelenetei kapcsán Szűcs László megkérdezte a szerzőt: el tudná-e képzelni, hogy megfilmesítik a regényét. Mire a válasz: „Mi az hogy! A plafonra másznék a boldogságtól.”

Neumann Ottó Tettes után tipegő című ifjúsági krimijéről megtudhattuk: a történet más közegben játszódik, egy olyan csodagyerekről szól a mai Magyarországon, aki a szülei előtt is titkolja fantasztikus képességeit, és a rendőr apukának segít egy nyomozásban, anélkül, hogy az tudna róla.

Az alkotó amúgy nem tartja magát szorgalmasnak, sőt inkább eléggé lógós. Béres Józsefről, aki idén volna százéves, írt egy novellát, ami bekerült a Béres-csepp feltalálójának tiszteletére megjelent antológiába. Belekezdett egy újabb novellába nemrég, de bizonyos elengedhetetlenül fontos sakkpartik miatt félretette.

Hogy miként éli meg ezeket a vírusos időket? Aránylag simán túlteszi magát ezen az időszakon. „Nem vagyok társasági ember. Jól megvoltam a karanténos időszakban is. Betűtornyot játszottam a feleségemmel, Magdival. Tévéztem, számítógépeztem. Egy idő után persze rossz a bezártság. És rossz, hogy nem jöhetek Váradra a lányomhoz és unokámhoz. Attól valahogy nem félek, hogy megfertőződöm. Bár a feleségem nagyon félt. Miért kapnám meg a vírust? Nem fogom megkapni.”

 

A teljes beszélgetés megtekinthető a Videótárban.

 

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu