Kulturális folyóirat és portál

2011. augusztus 1 | Péter I. Zoltán | Kultúra

Százéves a váradi kabaré

Némi csalódást jelenthet a nagyváradi lokálpatrióták számára, hogy tudomásul kell vennünk: Budapest a valódi magyar kabaré terén is megelőzte Nagyváradot. A magyar jelző itt nemcsak a nyelvre vonatkozik – bár ez is igen fontos szempont volt a múlt század elején a német nyelvű orfeumi és varieté előadásokkal szemben –, hanem arra is, hogy megjelent a konferanszié műfaj, melynek megteremtője Nagy Endre volt, aki fiatal korában valóban kötődött Nagyváradhoz, hiszen itt kezdte újságírói karrierjét. És mivel a 20. század első évtizedében nemcsak a fővárosban, hanem Nagyváradon is volt Bonbonniere kabaré, és mindkét helyen Nagy Endre vitte a prímet, mint konferanszié, ez könnyen arra a téves következtetésre vezethetett, hogy a fiatal újságíró elsőként Váradon teremtette meg ezt a sikeres műfajt. Nem így történt.

A valóságban az első igazi kabaré 1907. március 1-jén Budapesten nyílt meg, Fővárosi Cabaret Bonbonniere néven a Teréz körúton (helyén ma a Művész mozi található). Vezetője Kondor Ernő színész volt, aki váratlan örökséghez jutva döntött úgy, hogy egy borozószerű helyiségben megnyitja az első pesti kabarét. Szerződtette a Ligeti Színkörből Somlay Artúrt, Szép Ernőt, aki csípős rigmusokat mondott, valamint Nyáray Antalt, a sanzon kiváló előadóját. Itt mutatkozott be a nyilvánosság előtt a szintén Kondor által szerződtetett Nagy Endre is. Konferanszai rögtönzésként hatottak, pedig gondosan megírt szövegek voltak. Könnyedén tréfálkozott aktuális, komoly politikai témákról. Élceiben sugárzó okosság rejtőzött: a tipikus pesti polgárt szólaltatta meg. A megnyitó előadást 1907. március 2-án tartották. A siker ellenére egy hónap elteltével Kondor Ernő eladta kabaréját Bálint Dezsőnek. A művészeti igazgató Nagy Endre lett. Távozása után László Rózsi és Szalai József vezette a kabarét 1910-ig, megszűnéséig.

Nagy Endre, az újságíró és konferanszié

Nagy Endrét a magyar politikai kabaré, a konferanszié műfaj megteremtőjének tartják, aki – beszédhibája ellenére – közvetlen kapcsolatot alakított ki a közönséggel, és közéleti témákkal foglalkozó konferanszaival nagy népszerűségre tett szert. Az általa vezetett kabarék számára a korszak „komoly” írói, költői írtak jeleneteket, kuplékat, egyfelvonásos darabokat.

Pályafutását, mint oly sokan, ő is Nagyváradon kezdte. Jogász végzettsége ellenére a Szabadság napilap újságírója lett. Ady erre így emlékezett: „Biró Lajossal, s a kiváló Nagy Endrével ugyanegy nagyváradi szerkesztőségben robotoltunk egyszerre.” Nem sokáig, mert 1900. május végén Nagy Endre távozik a nagyváradi napilaptól. Budapesten a Magyar Szó, majd a Pesti Napló munkatársa lesz, utóbbié egészen 1910-ig. 1901-ben tűnt fel a Tarka színházban dalszövegeivel, majd 1907-től, mint láttuk, konferanszié lesz a Bonbonniere kabaréban. 1908-ban a Modern Színpad igazgatója volt, ezt 1913-ig vezette. Eközben 1910-től „lerándul” Nagyváradra, hogy csatlakozzék Kondor Ernőhöz, aki itt is megteremti a maga Bonbonniere kabaréját. Egyéves párizsi tartózkodás után a fővárosi Az Est, majd a Budapesti Hírlap munkatársa lett. 1919-ben Nagy Endre Színpada néven nyitott kabarét a Télikertben, 1921-ben a Gresham-palota pincéjében a Pódium Kabarét, majd 1922-ben a Lomb Színpadot a Stefánia úton. 1923-tól 1929-ig Salamon Bélával együtt a Terézkörúti Színpadot vezette. Az 1930-as években az Újság belső munkatársaként dolgozott. Élete utolsó éveiben a Nyugat Baráti Körének előadóestjét vezette. 1938-ban hunyt el.

A magyar politikai kabaré előzményei

Ha már a Bonbonniere kapcsán szó esett a kabaréról, illik tisztázni azt is, hogy mit értünk e könnyű műfajon. A Magyar értelmező kéziszótár szerint: „Vidám, szatirikus jelenetekből, villámtréfákból álló könnyű, vegyes műfaj.” A műsor keretében táncos-énekes számokat is bemutattak, mialatt tréfás jeleneteket, igazi irodalmat és politikai publicisztikát is előadtak a publikumnak. A kabaré főalakja a konferanszié volt, aki élőszóval napról napra értelmezte harcosan szatirikus stílusban a közélet eseményeit, és mellékesen még a következő számot is bejelentette. Ez volt maga Nagy Endre, aki bölcsen szórakoztató kávéházi csevegéséből irodalmi műfajt alakított; irodalmat, amelyet élőszóval közölt, rendszerint rögtönzött. Még eredendő beszédhibáját is – kissé dadogott – hasznosítani tudta a hatáskeltésben. Akadozó beszédmódja hatásosabbá tette a csattanóit.

Természetesen a kabaré nem előzmények nélkül jelent meg, hiszen a múlt század elején nagy divatja volt az orfeumnak és a varietének is. Az előbbi egy olyan zenés szórakozóhely, mulatóhely volt, ahol a közönség asztalok mellett fogyaszthatott, miközben a színpadon, esetenként a parkettán, artistaszámok, énekes színmű részletek, kuplék váltakoztak. Hasonló felépítése volt a varietének is, de ez már kisebb színházként működött, inkább egyféle átmenet volt a cirkusz és a kabaré között.

Az előbbiek érvényesek voltak Nagyváradra is, ahol 1903-tól a Fekete Sasban, a közeli Zöldfában, valamint a Szent László téri Kováts-házban levő Csarnok kávéházban a közönség szórakoztatására varieté előadásokat is tartottak. De már ez előtt is felléptek a városban főleg a német nyelvű „zengerájok”. Ezek kiváltották a fiatal újságíró, Ady nemtetszését is, nem sokkal Váradra való érkezése után. A Szabadság 1900. január 18-i számában a „Sok a művésznő, kevés a fóka” mondattal vezette be azt a cikkét, amelyben a városban elszaporodott orfeumok, daltársulatok színvonalát kritizálta. Májusban már egyenesen „orfeumok városá”-nak nevezte Nagyváradot, bírálva, hogy ezeken a helyeken csak elvétve lehet magyar beszédet hallani, helyette az elrontott német nyelv dominál. Ilyen előzmények után jött 1910-ben Váradra Kondor Ernő, hogy a Zöldfa-passzázsban megnyissa a budapestihez hasonló Bonbonniere kabarét; ez kisebb megszakításokkal 1914-ig működött.

A nagyváradi Bonbonniere

Az előkészületekről Az épülő Bonbonniere címmel a Nagyváradi Napló 1910. augusztus 13-i száma számolt be, megemlítve azt is, hogy az új váradi szórakozóhelyet Kondor Ernő létesíti: „A Sas-passageból vezet fel a kényelmes, széles lépcső a mulató bejáratához. A folyosón elszórtan forgács- és faltöredék fekszik, s a nagyteremből kihallatszik a kalapácsok zaja. A színpadot állítják fel éppen. Nagy, hatalmas színpad, amely jóval felülmúlja még a fővárosi orfeum színpadát is. Itt tartják majd az előadásokat nyolc órától tizenkettőig. A műsor rendkívül szolid lesz. Afféle kabaréval kevert varieté. […] Az előadás 12 órakor még nem ér véget, hanem a közönség intimebb szórakozásra vágyó része átvonul majd a szomszédos kisebb terembe, ahová Kondor Ernő odavarázsolja a párizsi kabarék minden eredetiségét, báját és hevességét. […] A vakító fehér falakat ízlésesen díszítik a halvány lilaszínű ajtók és ablakok, s gondoskodnak már arról is, hogy azoknak is, akik elvonultan akarnak szórakozni megfelelő és elegáns helyiség álljon rendelkezésükre. Lesz ezenkívül még egy pazar eleganciával berendezett Amerikai Bár is, ahol a mulató közönségnek a kitűnő műsor után még kitűnőbb ételeket és italokat szolgálnak fel.”

A cikkből egyértelműen következtetni lehet arra, hogy az egykori Bonbonniere helyén a mostani Ifjúsági és Gyermekszínház – közismert nevén a bábszínház – található.

A korabeli létesítmény továbbfejlesztésére is gondolt Kondor Ernő, amikor szemet vetett a Zöldfa paszszázs tetejére – amely néhány évet leszámítva, közel száz évig ismét kihasználatlan lett –, hogy azt szabadtéri kabarék megtartására alakítsa át. 1911 májusában kezdtek a munkához, júniusra már megnyílhatott a „városi por és lárma felett, e hatalmas szabad ég alatt berendezett újonnan épült, minden úri komforttal, teljes színpaddal és 1200 személy részére nézőtérrel ellátott nyári kabaré. Kondor Ernő itt mutatta be az ország legkitűnőbb színpadjairól elszerződött nyári társulatát, itt szerepelt Nagy Endre társulatának színe-java is.

Csak dicsérő szavakkal illette az új létesítményt a Nagyváradi Élet 1911. augusztus 13-i száma is: „Augusztusi estéken jólesik a szórakozás, a szabad levegőben kétszeresen felüdít minden elevenség, az életnek és nézőnek ébredezése. És Nagyváradon ma egyetlen hely van, ahol az augusztusi éjszakák befogadnak: a Bonbonniere. A Zöldfa plateanja az egyedüli otthon mindenkinek, aki víg hangulatokat keres, aki változatosság után szomjazik, akinek a legszebb éjszaka is csak akkor szép, ha embereket lát maga körül, az emberi ötletesség és ügyesség produkcióiban gyönyörködhetik. A Bonbonniere mindezekben most nyáron hatványozott mértékben tesz ki magáért, mert az igazgatók (Kondor Ernő és Pongrácz Jenő) tudják, hogy most mindent kell pótolniuk: színházat, estéket, társas életet, sőt, szalmaözvegyeknek a családot is. A műsort tehát azzal a gondossággal és áldozat nem kíméléssel állították össze, amilyet a fővárosi kabarék műsoraira sem szentelnek. Csupa kitűnő attrakció, a művész és artistavilág krémje lép fel estéről-estére a Zöldfa-terasz telistele közönsége előtt…”

Hiába a lelkes dicséret, a Bonbonniere társulata 1912 júliusában szétszéledt. A Nagyváradi Napló Finita la comedia című cikkében feltette a kérdést: Megnyílik-e még a kabaré, és ha igen, kinek az igazgatása alatt? Még ugyanazon év októberében Faragó Jenő irányításával ismét megnyitotta kapuit a Bonbonniere. 1913 márciusában visszatért Kondor Ernő, s a Nagyváradi Napló reménykedéssel fogadta: „Visszatértével – véli a lap – a Bonbonniere ragyogó napjai térnek vissza, azok az idők, amikor az egész nagyváradi társadalom megfordult abban az intim, művészi otthonban, melyben a kabarévilág legmelegebb színű és legtehetségesebb tagjai adtak találkozót…” Hiábavaló volt a reménykedés, ugyanazon év júliusában Kondor ismét elhagyta a kabarét. Hogy akadt-e helyette új direktor, arról már nem szóltak az elkövetkező év újságcikkei, egyébként is 1914 nyarától másfajta, háborús hírek töltötték már be a helyi sajtó lapjait is…

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu