Kulturális folyóirat és portál

2017. március 17 | Kemenes Henriette | Irodalom

Szavak helyett szavak

(Mikó Orsinak)
Csak viszem megdermedt bőröm,
egyik napból teszem a másikba,
valami kongó üresség vagyok,
amibe visszhangozva kiált bele az élet néha.
Bocsáss meg nekem.

Egyedül voltam akkor, kanyargó füstben könyököltem,
két réteg lakkon a koszos pultnál,
a borospoháron épp átferdült a világ,
amikor te mellém pattantál hirtelen,
olyan szőkén-szelíden,
hogy a szívem majd’ megszakadt.
Csatlakozhatok? Kérdezted,
mintha zavarhatnál, így húsz év után.
És késő estig, kanyargó füstben, könyököltünk
együtt, két réteg lakkon, tovább, a koszos pultnál.

Nincsen méltó szavam, amit neked adhatok,
s látod, tőlem mégis csupán csak ezt kapod.
De én, én kihúzom fájdalmad, mint egy rossz fogat,
elviszem a vasasba, eladom az Ócskán,
zsákba kötve hajítom a Körösbe,
s nekem hiába is nyávogna;
borjú koponyáján a kalapács,
az leszek, esküszöm,
mint erdőtűz a száraz bozótot, úgy söpröm el,
kíméletlen, vadul!
Mondtam-e elégszer, hogy itt vagyok,
verek, ölök, harcolok, ha kell?

angyal…
Légy szelíd, mondta a bölcs öreg.
Eláll az eső is, meglásd,
mint gyöngy, csüng majd az égből.
Csöndesen ezt mondta az ősz öreg,
majd megpihent,
háta mögött az angyal,
a gát is,
s vállain a vizek.
2016.02.16

Copyright © 2017 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu