Kulturális folyóirat és portál

2013. augusztus 28 | Fellinger Károly | Irodalom

Sorslavór

1.
Az éjszaka vaksötétje szent helynek
nézi a fényt, még nem látott vermet, s mint
csomagmegőrzőre, rábízza titkát,
legalábbis így képzeli János, meg
aztán a fényből és a sötétségből
korbácsot fon, ujját is belefonja,
s hátát ostorozva nyög, miközben be-
párásodik rózsaszín szemüvege.

2.
Komótosan pipára gyújt, aminek
persze világgá megy a füstje , no de
előtte még szerencsésen veszi az
akadályokat, a félkész szívén a
nehéz kövek egy élet startkövei,
mert hétköznapi tolvajkulcs a hiány,
egy belülről nyitható vasajtóé,
amit csak kívülről lehet bezárni.

3.
Lelép a nemlét forgószínpadáról,
nem esik el, földbe gyökerezik a
lába, hátrafele szalad a szél is,
órát lehet igazítani hozzá,
bár szemében megbúvik a csigaház,
szégyenszemre üresen, elhagyottan,
még mielőtt végleg feladnák a bölcs
fák és becsomagolnák alaposan.

4.
Mostanság gyakran leírja magát, vagy
kimondottan hallgat, miközben verset
írna, ha éppenséggel nem motozná
meg a reggel és nem öltöztetné fel
a tengeribeteg, prűd világosság,
még mielőtt udvarán a félszemű
cseresznyefa szemügyre venné kajla
fülét, mire oly szívesen leülne.

5.
Mialatt az útszéli fák magukhoz
térnek mély álmukból és mintha csak a
világ végéről üzennének, lám a
szél havat gyűjt, márciusit, tavaszi
fáradságra, a hegy is ad magára,
fázós barikák bégetik magázva
fűszálait, s hogy megállapodjék, hát
lebomlik, termál anyagiassága.

6.
Jánost a határkövek határtalan
tárháza fogadja, nem, nem a kimért
lucernásban, hanem a fejében épp
tátongó űrben, ahogy keringnek, s mint
a pályája végére ért angyal, el-
bánnak a sorban álló akarattal,
ami meg persze mindig visszapattan
hozzájuk, mint falról a pöttyös labda.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu