Kulturális folyóirat és portál

2013. február 28 | Merényi Krisztián | Irodalom

Sakk a protézissel

Húsos Gedeont talptól fejtetőig kiveri a víz, amikor meglátja a cég ajándékát, a soron kívül szervírozott előételt. „Mi a francot keresek itt, ha nem tudok enni?”
*
Utolsó forduló. Ha nyerünk, bajnokok vagyunk. Sakkcsapatunkban játszik: az öreg Samuzen, a nála valamivel fiatalabb Húsos Gedeon, a kocsmai bunyós alkatú Roberto és Zsozsó, az üvegcsontú ifink, Imike, és az ebihalképű Zoltán, kinek cinikus stílusa még az edzett idegrendszert is kikezdi.
Tizenhárom év után ismét táblához ülök. Világossal – mint egy szaró galamb –, igencsak passzívan játszom: fantáziátlan döntetlen. Imike állandóan veszít, most is elvérzik öt lépés után. Húsos Gedeon a tizedikben üti ki vérvörös áldozatát. Roberto is elagyabugyálja partnerét; elég szemtelenül: fojtott matt. Zsozsó sem vacakol, ellenfele idegességtől elcsukló hangon köszöni meg a játékot. Samuzent viszont alaposan elnáspángolja a nála vagy hetven évvel fiatalabb és közel négyszáz élő-ponttal alacsonyabb minősítésű kölyök. Így is megvan az 3,5–1,5. Csapatkapitányunk, Roberto kijelenti:
– Azt most hagyjuk, hogy a kocsim öt alatt van százon, nem ide tartozik… Megnyertük! Mindenki a vendégem! De az italfogyasztását mindenki maga állja!
Húsos Gedeon erre nem készült, zabálni viszont imád. Mint megbabonázott, kiéheztetett öszvér követi csapattársait. Sokadszorra átkozza el magát, amiért kapkodás közben fogmosó-poharában felejtette az alsó fogsorát.
Elindul a két kocsi, elöl száguld Roberto fullextrás versenygépe. Irány a Velencei-tó dimbes-dombos oldala; Húsos Gedeon, a gasztromán földrajzzseni navigál. Minden éttermet ismer Kishazánkban.
A vendéglő, akár egy frissen renovált vármúzeum. Eredetiségben nincs hiány, csak ne nekem kellene Samuzen friss vereséggyötört, puha testét felgörgetni a bejárathoz vezető lépcsőn. Közben jól tüdőre szívom foszló öltönyének molyirtószagát.
A többiek már sörözgetnek, kivéve az asztalok között sasszézó, üvegcsontú ifinket; mintha ő nyerte volna meg a bajnokságot.
Roberto egységmenüt rendel (csontleves, báránysült, csemegeuborka, somlói galuska, kávé). Mondván, így gazdaságosabb, különben is a sakkozó-ízlés hasonló. Alapszabály: a sakkjátékos – főleg, ha nem túl nagy spíler – álmában, evés és szeretkezés közben is a sakkra koncentrál. Most sincs másképp:
– Amikor a huszárod visszalépett a d6-ra, az ellenfeled f4-et húzott. Miért a h-gyaloggal mentél? Jobb lett volna nagyátlóra állni és akkor magától megnyerődik a parti!
– Benne volt Fg5 kötés… – győzködi Zsozsó az ebihalképű Zoltánt.
Húsos Gedeont talptól fejtetőig kiveri a víz, amikor meglátja a cég ajándékát, a soron kívül szervírozott előételt. „Mi a francot keresek itt, ha nem tudok enni?”. Észrevesz a másik asztalnál egy hasonlóan izzadt és kövér, igaz nála vagy tíz évvel fiatalabb férfit. Csinos feleségével és két szép fia társaságában küzd a rágós étellel. Érdekesen őröl. Szintén protézises lehet. Húsos Gedeon tanulmányozni kezdi a rágó- és arcmozdulatokat. Számolgatás, saccolás: szájzárási szög, szájtát-magasság és becsült szélesség… Végül kisakkozza, hogy a felső fogak tökéletesen illeszkednek a kivehető protézishez. Szinte biztos, hogy a rágószerv neki is megfelelő. Nem szabad gondolkodni. Túl nagy luxus lenne a szemérmeskedés, hisz majd éhen pusztul. Odamegy a családhoz.
– Uram, megengedi? Kérem, jöjjön kicsit arrébb!
– Tessék, mit parancsol? – áll fel és lép mellé az apa.
– Sokban hasonlítunk! Önnek, mint felmértem, egy kivételesen jó minőségű alsó protézise van. Figyelemre méltó, gratulálok!
– Ó, köszönöm! Ön roppant udvarias! Manapság az ember kocsiját, frizuráját, nejét, gyermekét szokás megdicsérni. Igen éles szemre vall. Egyébként Iglicei Manó készítette, gondolom, nem kell bemutatni.
– Iglicei, a fogtechnikus? Valóban?
– Ki más? Mit gondol, alábbadom?
– Az enyém otthon maradt… pedig szintén jó minőség, nem is akármilyen; kínai porcelán. Most hogyan egyek?
– Ha nem bánja, visszamennék, épp az új fogsoromat ünnepeljük, így szerényecskén. Nem kerítünk neki nagy feneket. Hétköznapi, mégis roppant bensőséges ügy ez, kérem szépen. Tudok még valamiben segíteni?
– Persze! Hát adja kölcsön!
– Ha-ha… Ez vicces!
– Húszezer! Most rögtön, és csak egy-két óráról lenne szó. Reggel óta üres a belem, látja, az éhségtől zöldeket beszélek, akartam volt mondani, a gyomrom.
– Hihetetlenül eszelős ötlet, de gavallér ajánlatának nem tudok ellenállni. Intézzük el a vécében.
A csapat éberebb tagjai – kik nem merülnek bele a részletes elemzésbe – felhívják a többiek figyelmét, hogy Húsos Gedeon pár percnyi duruzsolás után átadott annak az idegen úrnak húszezer forintot, majd behúzódtak a toalettbe. Mostantól érdemes figyelni minden rezdülésre. Az agyak átprogramozódnak, a vécéajtó lesz az elemzés tárgya. Ugyanarra a pontra mered a pironkodó asszony is.
Viszonylag gyorsan kilépnek. Zsozsó még odasúgja alteregójának:
– Azért egy fürge cumi tuti játszott.
Az asszony faggatóra fogja urát:
– Milyen pénzt kaptál?
– Nem fontos, tényleg nem.
– Miért beszélsz úgy, mintha szájra estél volna… csak nem?
– Ne őrülj meg; a gyerekek előtt… Mégis mit képzelsz? Legyen elég annyi, hogy azt ünnepeljük, ami nincs bennem.
– Na, de…
– Otthon elmagyarázom, kérlek ne most!
Húsos Gedeon úgy ül a helyére, mintha egy mezei pisilésből térne vissza. Morog magában: „A barom fokhagymásat zabált!” Aztán ellentmondást nem tűrve maga elé húzza a teli tálat, és minden idegszálával az étekre koncentrál. Előjáték része a szemrevételezés, a mély szusszanás; aztán vadul a közepébe. Esélyt sem ad a báránysültnek. Arcizma úgy rángatózik, mintha odalent kellemesen bizsergetné valami a valamijét. Nem érdekli semmi. Zabál, akárcsak kaméleonhoz hasonlító öreg barátja, Samuzen.
A többiek nem faggatják csapattársukat Az előbbi történést – legalábbis Húsos Gedeon előtt – tabunak tekintik.
Húsos Gedeon a külvilágból csupán tompa búgást érzékel aFeltehetően az ízek egyhangú, mégis varázslatos daljátékát. Azt sem észleli, amikor a fél csapat távozik.
A bérbeadó úr és családja a bejáratnál toporog. Az asszony gyanúja fokozódik, miután férje a kocsiba küldi őket. Húsos Gedeon magához tér a kávétól. Ideiglenes fogsorát mielőbb vissza kell juttatni jogos tulajdonosának. Ismét betérnek a vécébe. A két kocsmai bunyós küllemű újfent összesúg: „Búcsúcsók… kis aranyosak…”
A protézises urak is elhagyják az éttermet, aztán ki-ki beül a rá váró kocsiba.
„Jó üzlet volt, piszok jó” dörmögi Húsos Gedeon jóllakottan. Döbbent csönd lakja be a győztes csapat autóját.
A bérbeadó úr tisztázni próbálja feleségével:
– Nem tűnt fel, hogy mire vártam?
– Inkább kire!
– Gondolod, szórakozásból tettem? Tényleg nem láttad, hogy abban az úriemberben zabáltam?
Alighogy elindulnak, Samuzen mélyen húzza a lóbőrt. Tátott szájjal hortyog. A többiek meglesik diszkréten, sosem látták még ennyire gusztustalannak.
Alig egy órás monoton zötykölődés után megérkeznek Budapestre. Roberto megáll a Hősök terénél.
– Na, innen ki merre lát! Szeptemberben megy a körlevél.
A szendergésből felriadó Húsos Gedeon bőrüléshez izzadt inge cuppanva szakad fel. Az ebihalképű a többiekre se néz, legyintve morogja orra alatt:
– Az asszony elutazik hétvégén. Viszi a gyerekeket is. Két napot nyugodtan elemezhetek.
– Saját partikat? – kérdezi Húsos Gedeon.
– Nem. Korcsnoj-buzi lettem. Őt szoktam mostanában.
– Hiába csak hetedik a FIDE-ranglistán, nincs nála zseniálisabb – jegyzi meg Zsozsó.
Húsos Gedeon egyetértően bólint.
Samuzen még mindig szundít. Jobban nézve nem lélegzik, szája nyitva, de mozdulatlan. Az öreg csapattárs ezzel a csúnya vereséggel búcsúzott a földi léttől.
A többiek értesítik a hivatalos szerveket. Mialatt várakoznak, heves beszélgetésbe kezdenek.
– Van egy Blinger nevű fuvarozó! – mondja Zsozsó.
– Ismeri a szabályokat? – kérdi Húsos Gedeon.
– Igen, és szívesen jönne akár tartaléknak is.
Az ebihalképű Zoltán féloldalasan a halottra nézve odaveti:
– Vagy helyettesíthetné az öcsém. Kell még combosodnia, de miért ne dobjuk a mélyvízbe?
Elszállítják a testet. Gyors kézrázás után Roberto megbízza Húsos Gedeont, hogyha nem felejti el, értesítse a most már özvegy nejt, tolmácsolva a csapat együttérzését.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu