Kulturális folyóirat és portál

2015. január 3 | Kupán Árpád | Társadalom

A Romániai Magyar Pártban

Jakabffy Elemér 

A Magyar Szövetség betiltása után, Kolozsvárott két magyar párt alakult. Az egyiknek neve Magyar Párt, a másiké Magyar Néppárt lett. Az előbbiben a konzervatívok és erősebben nemzeti érzésűek, az utóbbiban a radikálisok és azok foglaltak helyet, akik a Magyarországon létrejött Horthy-rendszer helyett, inkább a Bécsben emigráltakkal rokonszenveztek. Mindkét párt lappal is bírt, a Magyar Párt az Ellenzékkel, a Néppárt a Keleti Újsággal. Jakabffy Elemér egyik párthoz sem csatlakozott. – Mikor azonban 1922 végén a két párt Magyar Párt néven és Jósika Sámuel báró elnöklete alatt egyesült, elfogadta ennek egyik alelnöki tisztét és azt feloszlattatásáig viselte. Már az alakuló gyűlés alkalmával nagy feltűnést keltett az agrárreformról tartott beszédével.

Az 1923/24. tanévre kiadott rendelettel a szerzetesek által vezetett azon középiskolákban, amelyek előadási nyelve nem a román volt, 1923 szeptemberétől az első osztály minden tantárgyának előadási nyelve a román lett, a többi osztályban a történelmet, földrajzot és alkotmánytant kellett román nyelven előadni. Elképzelhető, hogy az eddigi iskola-bezárások és más közoktatási sérelmek mellett, milyen hatást gyakorolt ez az intézkedés a magyar szülőkre, a tantestületekre és az iskolafenntartókra. A Magyar Párt nem maradhatott tétlenül. 1923 májusában Marosvásárhelyen nagygyűlést tartott, melynek legfőbb tárgya a közoktatási sérelmek feltárása volt. A vezetőség vezérszónokul Jakabffy Elemért jelölte. Neki kellett bejelenteni, hogy ha a kormány a magyarságot e téren ért sérelmeket nem orvosolja, az ügyet a párt a Népszövetség elé viszi. A beszéd nagy hatást ért el a zsúfolásig megtelt nagyteremben, sőt utána még az utcán is ünnepelték Jakabffyt, és a marosvásárhelyi úrinők egy küldöttsége a búcsúzáskor gyönyörű orchideacsokrot adott át neki. Röviddel ezután a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság a tagjai közé választotta. 1924. április 17-én Lugosra érkezett Gh. Tătărescu, a liberális kormány alminisztere, a későbbi miniszterelnök. Jakabffyt a prefektúrára kérette. Itt előadta, hogy a kormány hajlandó volna a magyarsággal szemben bizonyos engedményekre, de ennek feltétele, hogy a Magyar Párt éléről távozzanak a vezetők közül Ugron István és Grandpierre Emil. Mandátumokat is kaphatnak azok, akik nem állnak úgy az irredenta gyanújába, mint az említettek. Jakabffy azonnal látta Tătărescu pártbontó célzatát, és sejtette, hogy a vele való próbálkozás gondolatát neki Zombory László adta.

Figyelmeztette a minisztert a történelemből merített azon tényre, hogy a nemzeteket ugyan el lehet adni, de szállításuk körül mindig baj támad. „Ha én – folytatta – olyant kezdenék, ami a kormánynak kellemes, de a magyarság szempontjából árulásnak tűnhetik fel, ha én egyes barátaimra az irredenta bélyeget reá üthetni engedném, úgy hiába kapnék mandátumot, néhány hét alatt olyan erkölcsi nulla lennék, mint amilyenek Kiss Géza vagy Szőcs Géza magyar nemzetiségű liberális képviselők.” Az elől azonban nem zárkózott el Jakabffy, hogy konkrét javaslatokat a pártvezetőség elé terjesszen, ha ilyeneket a miniszter előad. Tătărescutól azzal búcsúzott el, hogy egy hét múltán Kolozsvárott találkoznak, és ott folytatják a tárgyalást. Ez teljesen eredménytelennek bizonyult, de Jakabffy már így is az árulás gyanújába keveredett.

Egy haszna mégis volt a Tătărescuval való tárgyalásából. A Lugoson történt találkozás után négy nappal újból Temesvárra idézték a hadtestparancsnoksághoz. Megint az elé a vezérkari alezredes elé került, akinél már az Erdély Statisztikája ügyében volt kellemetlen találkozója. A Magyar Kisebbség egyik utóbbi számát mutatta fel, amelyben Hol vannak a Zrínyiek, Rákócziak, Thökölyek? cím alatt Jakabffy vezércikket írt. Egy csehországi lap ugyanis gyávasággal vádolta meg a magyar kisebbségek vezetőit, például állítva eléjük a címben írt történelmi alakokat. Jakabffy cikkében figyelmeztetett: magukat ugratni ne engedjék. Hiszen nem az államhatalom megtámadása a kisebbség hivatása, hanem törvényes jogaik védelme és kiharcolása. Az alezredes dühösen kérdezte: meddig kíván még türelmükkel visszaélni, hogyan meri a lázadókat példaképpen állítani? Az alezredes egy szót sem értett magyarul. Hiába magyarázta Jakabffy: éppen az ellenkezőjét tette. Kérte, hozasson oda egy olyan románt, aki magyarul ért, és magyar középiskolát végzett, ennek magyarázata után majd belátja, hogy nagy tévedésnek esett áldozatul. Az alezredes erre felszólította: menjen át az állambiztonsági hivatalba, ott majd folytatják a kihallgatást. Jakabffy kérte: szíveskedjék intézkedni, hogy ott kihallgatása legkésőbb a következő napon délig véget érjen, mert ekkor Kolozsvárra kell utaznia, hogy ott a néhány nap előtt Tătărescu miniszterrel Lugoson megkezdett tanácskozásokat folytathassa. Amikor a Siguranţán Botos János társaságában egy szobába vezették, a másikból ordítozást és jajveszékelést hallottak, szóval – kihallgattak. Félt, hogy az övé is ilyenféleképp indul. Tévedett. A belépő tisztviselő kissé gúnyosan azt kérdezte: „Mit beszélt maga Tătărescu miniszter úrral?” „Azt önnek csak akkor mondhatom el – felelte Jakabffy –, ha a minisztertől felhatalmazása lesz, hogy tőlem ezt megkérdezze! Kérem, hívja fel őt távbeszélőn, jelentse, hogy itt vagyok, és ha engedélyét kapja, mindent elmondok.” A tisztviselő nagyot nézett, elolvasta a Magyar Kisebbség említett cikkét, és röviden szólt: hazamehet.

A Magyar Párt legfőbb szerve az Elnöki Tanács volt. Elnöke 1923 tavaszáig Jósika Sámuel báró, halála után 1926 tavaszáig Ugron István, ennek lemondása után Bethlen György gróf, egészen a párt feloszlatásáig, 1938 elejéig. A megalakuláskor az alelnökök száma tíz lett, 1926 után már csak három: Inczédy-Joksman Ödön ügyvezető, Sándor József örökös és Jakabffy Elemér. Az elnöki tanácsosok száma tíz. Az elnöki tanács gyakran ült össze, majdnem minden hónapban. – A párt másik szerve, a nagyszámú taggal rendelkező Intézőbizottság, főleg csak a kétévenként megtartott nagygyűlések és a választások előtt ült össze. Ezek a nagygyűlések a magyarlakta nagyobb városokban zajlottak le. A pártnak szakosztályai is voltak. Ezek egyike, a Kisebbségi és történelmi szakosztály elnökéül 1925 augusztusában Jakabffy Elemért választották meg. Ez a szakosztály fejtette ki a legnagyobb tevékenységet Dr. Fritz László, majd Dr. Kovács Árpád titkárságával. Ez állította össze 1930-ban a már említett helyzetképet a Szervezett Nemzetkisebbségek Kongresszusa részére. Eleinte csak Kolozsváron, a szakosztály tagjainak részvételével tartott üléseket, később megrendezte azokat a nyilvános vitákat, amelyek napirendjére az időszerű politikai kérdések kerültek. Ezeken a vitákon az előadói tisztségeket a párt fiatal, képzett tagjaira bízta Jakabffy. Az előadásokat és a gyorsírással rögzített hozzászólásokat a Magyar Kisebbség hasábjain leközölte, és külön kiadásban is megjelentette. Ilyen vitás kisebbségi szakosztályülések 1933. július 3-án Marosvásárhelyen, 1935. május 25-én és 26-án Nagyváradon, 1937. május 30-án Kolozsváron és 1937. szeptember 3-án Sepsiszentgyörgyön voltak. Jakabffy elnök mindegyiket komoly bevezetővel nyitotta meg. Az utolsó nagy feltűnést keltett, mert a diktatúrák elítélését tartalmazta, amelyek a nemzetkisebbségek létét veszélyeztetik. Néhány nappal e beszéd elhangzása után különös levelet kapott a Romániai Magyar Dolgozók Szövetségétől, a MADOSZ-tól, amelyben a kommunisták tömörültek. A levél így hangzott:

„Mélyen tisztelt Elnök Úr! Örömmel értesültünk arról az előadásról, amelyben Ön, az Országos Magyar Párt kisebbségi szakosztályának ülésén, Sepsiszentgyörgyön állást foglalt az állami totalitás és a nemzeti kizárólagosság eszmei áramlatával szemben, és szolidaritást vállalt mindazokkal a népekkel, amelyek ma szabadságjogokért küzdenek. – Jól esik tudnunk, hogy Ön az európai kisebbségi népek iránt érzett őszinte rokonszenvében következetes marad akkor is, amikor a nemzetiségeit felszabadító spanyol köztársaság és a szabadságharcát vívó baszk és katalán nemzet kérdésében szembe kellett helyezkedni saját pártjának többi vezetőivel és a hivatalos pártsajtóval. – Csak elkeseredéssel tudtunk megemlékezni azokról, akik Kossuth és Petőfi népével az ibériai Haynaukat és Paskievicsokat akarják ünnepeltetni, s a német és olasz parancsuralmak szolgálatában demokratikus kisebbségi népérdekeink alatt vágják a fát. – Hálásak vagyunk most Önnek Elnök Úr, hogy gerinces állásfoglalásával a magyar nép legszentebb hagyományait felélesztette, s megadta a haladó Európának azt, amit a haladó Európától mi is elvárunk: a nemzetek szabadságának, egyenlőségének és testvériségének tiszteletét. Bár az Országos Magyar Párt sepsiszentgyörgyi nagygyűlésén a demokrácia elve korántsem érvényesült következetesen, s jogosan attól tartunk, hogy az Ön felfogása saját pártjában nem érvényesül maradéktalanul, mégis hinni akarjuk, hogy kiállása az európai demokrácia mellett az Országos Magyar Párt táborában sem múlik el hatás nélkül, s onnan is felsorakoztatja mindazokat, akik a népek szövetkezéseinek hívei. A kisebbségi szakosztály tagjai előtt bizonyára nem ismeretlen az a történelmi szerep, melyet a például felhozott baszk és katalán nemzeti önvédelem esetében a kisebbségi erők demokratikus összefogása betöltött. Ez az összefogás teremtette meg a nemzeti egységet s vívta ki a nemzeti önkormányzatot is, testvéri szövetségben a többségi nemzet demokratikus pártjaival. Amikor köszöntjük Önt, annak a reményünknek adunk kifejezést, hogy a romániai magyarság pártjai és népszervezetei is megtalálják az utat egymáshoz, s megteremtik az önvédelemhez szükséges nemzeti egységet. Közös erővel kell kivívnunk mindazt, aminek birtokában a román nép törhetetlen demokratikus szövetségeseivé válhatunk a dunai népek testvéri összefogásában.

A Magyar Dolgozók Szövetsége Kolozs megyei tagozata nevében;
Dávid Márton s. k., Ferencz János s. k. (P. H.)

Közel húsz éve telt annak, hogy e levelet Jakabffy kézhez vette. Ha Jakabffy Elemérnek ma is állást kellene foglalnia politikai kérdésekben, éppen úgy az állami totalitás eszmei áramlatával szemben állna, és szolidaritást vállalna mindazokkal a népekkel, amelyek ma a demokratikus szabadságjogokért küzdenek, mint ahogy azt húsz év előtt tette, mert totalitárius államnak nemcsak a Mussoliniét, Hitlerét és Francóét tekinti.

A Magyar Pártnak minden megyében helyi tagozata működött, ez alól csak Temes-Torontál, Szörény és Krassó képezett kivételt, amelyek együtt az ún. Bánsági Tagozatot alkották. Ez volt a kisebbségi magyarságnak legjobban megszervezett és legnagyobb tekintélynek örvendő tagozata, amit egyebek között annak köszönhetett, hogy 1930. november 30-tól olyan, saját kétemeletes épülettel rendelkezett, amelyben nemcsak politikai, hanem összes kulturális szervei is helyet foglalhattak. A tagozatban Ambrózy Andor báró elnöknek 1932. november 1-én bekövetkezett halála után, háromévi interregnum állott be. Ez alatt a tagozatot a zsidó vallású Ungár Adolf vezette. A nemzetiszocializmus eszmeáramlatába jutott több magyar vezető ezt tűrhetetlennek tartotta, és az elnöki szék betöltését követelte. Ennek szükségességéről győzték meg Bethlen György gróf országos elnököt, de sőt Darányi Kálmán magyar miniszterelnököt is, akinek egy volt önkéntestársa: Scharff Jenő, a tagozat megbízásából őt felkérte, hasson oda, hogy Jakabffy Elemér e tisztséget elvállalja. Darányi és Bethlen együttes kérésének teljesítése elől Jakabffy ki nem térhetett, és kikötése már csak az volt: Megválasztása egyhangú legyen. Ez így is történt 1935. november 3-án Bethlen György országos elnök, Willer József, a parlamenti csoport főtitkára, Markovics Manó, a bihari, Parecz Béla, Purgly László, Kinczig János, Takácsy Miklós és Parecz György, az aradi, Litsek Zoltán, a lugosi-, Szathmáry Lajos, az oravicabányai tagozat kiküldötte, valamint a bánsági tagozatnak a nagytermet zsúfolásig megtöltő közönsége előtt. Jakabffy a Bethlen által történt üdvözlése után elmondott székfoglalójában kétséget nem hagyott az iránt, hogy nem hódol az új szellemnek, „Führer” nem lesz, hanem olyan elnök, aki továbbra is a valódi liberalizmus és demokrácia kívánalmainak megfelelően parlamentáris vitákkal kívánja a tagozatot vezetni. Ebben a beszédben szögezte le politikai felfogását, amelyekre a világpolitikában történtek után, büszkén hivatkozhatott.

Noha a három évig tartó interregnum alatt is, sokszor ellenőrizte a tagozat vezetését, mint országos alelnök, ezentúl még több időt kellett ennek szentelnie. Az adminisztrációs és személyi ügyek intézése mellett, az ifjúsági tagozat 1935/36 évi kultúrestélyein előadásokat tartott az európai politika történetéről a német–francia háború befejezésétől (1871) a világháború kitöréséig; fejlesztette a Magyar Ház könyvtárát, ebben Népkisebbségi könyvtárat is létesített, vezette a szociális segély intézményeit (téli segély, napközi otthon, hadiárvák intézete stb.). A Bánsági Tagozatot zavartalanul vezette 1938. február végéig, amikor a február 24-én megszavazott új alkotmány az összes pártok és így a Magyar Párt működését is betiltotta. Nemcsak a Bánsági Tagozat, de ebben külön a lugosi tagozat elnökeként működött.

(Folytatjuk)

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu