Kulturális folyóirat és portál

PKE Janos Szabolcs 2

2020. június 23 | Tóth Hajnal | Kultúra

A regionális szerep érvényesülése

Tizedik születésnapját ünnepeli ősszel a Partiumi Keresztény Egyetem magyar nyelv és irodalom szaka. A jubileum apropóján az alábbiakban dr. János Szabolcs egyetemi docens, programfelelős, a szak egyik alapítója beszél a tíz esztendeje útjára indított szak történetéről, eredményeiről, a lehetőségekről és a perspektívákról.

 

Hogyan vetődött fel az ötlet, hogy Váradon is legyen magyar nyelv és irodalom szak? Hogyan jött létre?

A szak indítása régebbi elképzelése volt a Partiumi Keresztény Egyetemnek. Az egyetem kezdettől fogva magyar intézményként határozta meg magát, ehhez képest furcsa is volt, hogy indult angol, német és román szakunk, csak magyar nyelv és irodalom szak nem létezett. Persze nem ez volt az elsődleges motiváció, hanem az a felismerés, hogy a térség megyéi, kisebb-nagyobb települései olyan tanárhiánnyal küszködnek, amelyet egy, a régióban működő magyar szak tudna orvosolni, fel tudna vállalni. A másik szempont épp a régió szempontja volt. Maradjunk csak Nagyvárad példájánál: a város a holnaposok idejében komoly irodalmi-kulturális központ volt, ez a súlypont idővel áttevődött máshová, az erdélyi magyar irodalom már rég nem Várad-centrikus. Úgy gondoltuk, amennyiben Nagyvárad egy magyar szak révén újra fölkerül erre az irodalmi-kulturális térképre, akkor ez a váradi irodalmi életre is jó hatással lesz, illetve maga az egyetem és a város is bekapcsolódik egy olyan élő körforgásba, kapcsolatrendszerbe, amelyikben a részvétel joga megilleti Váradot. Hogy ez nem rossz elképzelés volt, arról tanúskodnak a váradi kortárs irodalmi kezdeményezések is. Ugyanakkor hiszünk abban, hogy a szaknak van egy kisugárzó ereje, hisz Váradon az egyetem nem csupán Váradért van, hanem a térségért, akár a szűkebb bihari régióban gondolkodunk, akár a teljes Partiumban.

A szakindítás után is törekvésünk volt, hogy rendezvényeink, kutatási programjaink mind a régióhoz kapcsolódjanak. Az indításban komoly szerepe volt Magyarország Bukaresti Nagykövetségének, néhai Füzes Oszkárné Bajtay Erzsébet nagykövetné asszonynak, aki első pillanattól kezdve szívén viselte a szakindítás sorsát, oroszlánrészt vállalt az indulás anyagi és infrastrukturális feltételeinek biztosításában. Szintén hálával tartozunk a Nyíregyházi Főiskolának (ma már Nyíregyházi Egyetem), amelynek több oktatója az első hívó szóra önzetlenül vállalta a szakon való oktatást. Van, akit sajnos idő előtt, korán bekövetkezett halála gátolt meg abban, hogy tovább velünk legyen. És vannak olyan egykori kollégáink, akikkel – bár ma már nem tanítanak itt, mert szerencsés módon kinevelődött egy saját oktatói gárda – szakmai kapcsolatban maradtunk, részt vesznek a rendezvényeinken, konferenciáinkon.

Azt is kellett látnunk, hogy van a régióban kapacitás. Eleinte mi kerestük a tanárokat, és egy idő után eljutottunk arra a szintre, hogy már minket keresnek meg, és többen jelezték: szívesen dolgoznának nálunk. Így került hozzánk az utóbbi időben Balázs Géza professzor az ELTE-ről, így tanít nálunk Verók Attila Egerből, az Eszterházy Károly Egyetemről, illetve már van egy külügyminisztériumi ösztöndíjasunk is N. Császi Ildikó személyében.

Milyen volt a fogadtatás Erdély-szerte?

A szak fogadtatására néhány fokmérőt tudok alkalmazni. Az elsődleges és legfontosabb minden szak esetében a hallgatói létszám. Az első egy-két évfolyamnál brutális túljelentkezéssel szembesültünk, ugyanis a mintegy harminc helyünkre nyolcvannál is többen jelentkeztek. Tudtuk, ez egyszeri állapot. Többen vártak arra, hogy beinduljon ez a szak, és majd felvételizhessenek, így az első időszakban ilyen túljelentkezés volt. Érdekes a statisztikája a szaknak, mert az első egy-két évfolyamon végzettek inkább másoddiplomások voltak, nem frissen érettségizettek. Voltak, akik már helyettes tanárként vagy tanítóként dolgoztak. Az, hogy ez a szak a városban működik, épp számukra tette lehetővé, hogy elvégezzenek egy magyar szakos egyetemi képzést. Azt is láttuk, Biharban vagy a környező megyékben sok olyan helyettes tanár van, aki már több mint tíz éve tanít magyar nyelvet és irodalmat, de tanítói diplomával vagy más képesítéssel tette ezt, s akik számára más egyetemi központokba utazgatni nem lett volna lehetséges. Várad környékén viszont az ingázás problémája megoldódott, el tudták végezni a nappali képzést.

A képzés minőségét tekintve a számok önmagukért beszélnek. Ugyebár, minden szakon van lemorzsolódás, ami természetes. Az első egy-két évfolyamból is lemorzsolódott egy tekintélyes rész; esetenként ez nekünk dicséretként is hangozhatott volna, mert voltak, akik azt mondták, nem tudják tartani a színvonalat. Viszont akik elvégezték, már sikeres tanárok, vagy sikeresen helyezkedtek el máshol a munkaerőpiacon. Ha megnézzük a Bihar, Szatmár, Szilágy megyei magyartanári listákat, mindenhol felfedezzük a mi volt hallgatóinkat. Ha megnézzük a partiumi kulturális intézményeket, sajtót, akkor is azt láthatjuk, jó néhány volt partiumos magyar szakos tevékenykedik náluk. A felvevőpiac meg is volt rá, illetve voltak, akik jól tudtak erre reagálni. Ilyen értelemben jó volt a fogadtatás.

Mit szóltak az új magyar szakhoz más egyetemeken?

A szakmai fogadtatás is jó volt, hisz első perctől kezdve éreztük rengeteg magyarországi intézmény támogatását. Könnyen és hamar alakultak ki természetes szövetségek és partnerségek. Erdély-szinten nyilván nem mondok újdonságot azzal, hogy volt némi feszültség a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar szakával. Annak örvendek, hogy ezek a viszonyok rendeződtek a két erdélyi magyar szak között, ma már vannak szakmai együttműködéseink, kolozsvári meghívott előadóink, ami teljesen természetes. Az az érvünk, miszerint a váradi magyar szak nem mástól vesz el, hanem új hallgatókat hoz be a rendszerbe, működött. Nekünk volt a magyaron kívül angol, német és román szakunk, a hallgatók egy része örömmel vette föl a már meglévő szakja mellé a magyart, hiszen így kettős, kétdiplomás képzésben vett részt. Emellett Nagyvárad körzetében még van egy-két magyar szak egészen közel, Magyarországon is, és bizony ilyenkor az is számított, hogy ez a szak Váradon tartott embereket. Arra is volt példánk, hogy magyarországiak felvételiztek hozzánk, majdnem minden évben van magyarországi hallgatónk. Számítottunk rá, hogy a határ mentéről jönnek majd hozzánk diákok, s ez bevált. Volt olyan évfolyamunk, amikor három magyarországi hallgató is végzett. A szóban forgó ív a határ menti régióban: Gyula, Sarkad, Békéscsaba, Püspökladány. Mindez azt mutatta, hogy azért is van létjogosultsága a szaknak, mert itthon tartja a régióból származó embereket, másrészt be is hoz hallgatókat a határ túloldaláról. A magyarországi oktatásban felnőtt diákok sok mindent másképp tanultak, mint nálunk, és ez a kettős perspektíva nekünk tanárként is roppant hasznos.

Egyetemünk alapításától fogva felvállalta, hogy regionális tanintézet lesz, a térség igényeit szolgálja. Ez abban is megnyilvánul, hogy vannak olyan szociális helyzetű hallgatóink, akik ha a magyar szakot nem tudták volna Váradon elvégezni, valószínűleg elkallódtak volna, és nem mentek volna egyetemre, vagy más szakra jelentkeztek volna, netán román nyelvű képzésben vettek volna részt. Olyan hallgatónk is akad, aki diplomával a kezében jött hozzánk magyar szakra, és elmondta, neki ez lesz az életcélja, és ezzel fog majd foglalkozni, nem azzal, amit az első diplomájával megszerzett. Van olyan diákunk, aki itt a PKE-n végezte el a szociológia alapszakot, aztán a mesterképzőt, majd a magyar szakot, és most végzi a másik, nyelv és irodalom szakos mesterképzőnket. Érdekes pályák ezek: ez a hallgatónk, akit említettem, magyart tanít, közben publikál, irodalmi versenyeken vesz részt és győz is rajtuk.

Mi azt is követjük, milyen módon helyezkednek el a hallgatóink a munkaerőpiacon. Azt látom, hogy a lehető legszélesebb palettán tudnak elhelyezkedni, boldogulni. Egy részük tanár lesz. Érdeklődünk az iránt, mi történik diákjainkkal az államvizsga után, hogyan állnak helyt tanári versenyvizsgán, és szép eredményeket értek el. Semmivel sem voltak rosszabbak az eredményeik, mint más egyetemi központokban végzett hallgatóké. Sokan mesterképzőt végeztek el, már többen doktorálnak, dolgoznak erdélyi és magyarországi intézményekben, és a szakmai képzésük miatt mindenhol megállják a helyüket. Ezek a szakmai érvek.

A mesterképzés mikor indult be? Van-e rá lehetőség, hogy idővel doktori képzés is legyen Váradon?

A mesterképzés nagyjából egyszerre indult be az alapszakkal. Az önálló doktori képzés hosszabb távú történet, mert ahhoz sok feltételnek kell teljesülnie. A magyar szakosoknak az jelenthet perspektívát, hogy együttműködünk az ELTE-vel doktorképzés ügyében, ami lehetővé teszi, hogy közös képzés keretében doktori képzésben vegyenek részt a hallgatóink. A doktorképzésnek is több változata létezik, hisz partnerintézményeink tárt karokkal várják a hallgatóinkat. Amennyiben valaki doktorálni akar a PKE magyar szakosai közül, el tudjuk irányítani őket egy olyan intézménybe, ahol később mi is segítségükre lehetünk együttműködések révén. Elvileg mindig ez egy doktori képzés első lépése. Boldog lennék, ha első lépésként már beállna az a rendszer, hogy kialakul egy folyamatos igény a doktori képzésre a hallgatók részéről. Úgy látom, erre is van igény, és remélhetőleg ezt helyben fogjuk tartani.

Milyen hatással volt a szak életére az egyetem új épületrészének a létrejötte?

Számomra az egyik legnagyobb pozitívum az új épületben: a könyvtár. Az ember egyrészt azért megy könyvtárba, mert kell olvasni, még jobb esetben azért, mert szeret olvasni. Az a jó könyvtár, amelyikben az ember megszereti az ottolvasást is, nem akar minden könyvet hazavinni, hanem ott elücsörög kényelmesen. Jelenlegi könyvtárunk infrastruktúrája megteremti ezt a lehetőséget. Világos, napfényes, jó hangulatú könyvtár. Magam is szeretek ott üldögélni. Gyakori, hogy ha két tanóra között van szabadidőm, akkor nem megyek be a tanszékre, hanem beülök a könyvtárba. Ez az egyik legfontosabb része az új épületnek. A termeink is a könyvtár környékén találhatók. Lényegében ott vannak a közelünkben, a termeink mellett a könyvek. Ez így szerencsés összjátéka az infrastruktúrának, hogy épp a könyvtár melletti helyiségeket kaptuk meg. Nagyon jó kis hely még az amfiteátrum, ahol szintén szoktak lenni magyar szakos órák. Az amfiteátrum igazi egyetemi hangulatot sugároz. Másrészt fontosak a közösségi helyek. Az amfiteátrum, a kávézó, az előtér nagyon jó találkozási hely a diákoknak. Néha ott ülnek a magyar szakosok is, két asztalt elfoglalnak, kitéve a papírjaik, dossziéik, valamire éppen készülnek.

Milyen a jelenlegi könyvállomány?

Egy szakalapítás sarkalatos pontja a könyvtár, ugyanis bibliotékát a semmiből nehéz létrehozni. A magyar szaknak szerencséje volt, ugyanis az egyetemnek már volt egy bizonyos típusú magyar nyelvű könyvanyaga, melynek egy részét vagy beszerezte az idők során, vagy támogatásként kapott. Tehát nem álltunk rosszul a szakalapítás előtt sem szépirodalommal, ezen belül magyar és világirodalommal, illetve voltak művelődéstörténeti és hasonló jellegű szakkönyveink. Amivel kevésbé álltunk jól, az irodalom- és nyelvtudományi kézikönyvek, viszont ez esetben is jó időben kaptunk segítséget. A Nyíregyházi Főiskola közvetítésével Váradra jutott két neves irodalomtörténész könyvtárának tekintélyes része: ők Tamás Attila és Görömbei András debreceni professzorok voltak. Tamás Attila könyvtára hagyatékként került hozzánk, míg Görömbei tanár úr még életében ajánlotta fel a könyvtárát a Partiumi Keresztény Egyetemnek. Ez több szempontból is nemes gesztus. Ám Görömbei András tanár úr habitusából és érdeklődési köréből ez mindenképpen következik. Azért mondom, hogy következik, mert ő az egyik legelismertebb kutatója volt az erdélyi magyar irodalomnak, aki tudományos érdeklődésénél fogva is foglalkozott erdélyi, partiumi írókkal. Akadémikus is volt, nemcsak professzor. Ilyen értelemben tudta jól, hol van szükség az ő könyvtárára. A bibliotékájának egy részét már az ő életében elhoztuk Váradra, ünnepélyes keretek között vettük át. A könyvtár utolsó, legszemélyesebb részét korai halála után kaptuk meg. Ezek olyan kötetek, amelyeket egyrészt ő írt, illetve ajándékba kapott, dedikált példányok, gyűjteményének legértékesebb darabjai. A két gyűjteményben együtt jócskán ezer fölötti könyv található. Ebben van szépirodalom, irodalomtörténet, irodalomtudomány, művelődéstörténet, néprajz és történelem is. Olyan művek is, amelyek a hetvenes, nyolcvanas években születtek, mai napig alapkönyvek, de már nem lehet megvásárolni, mert nincs új kiadásuk. Nehéz lett vona hozzájutni egy-egy példányhoz, ezért is volt jó ez a könyvajándék. A másik pillér: az egyetem és a szak mindig is rendelkezett könyvtárbővítési kerettel, ebből vásároltunk könyveket. Újabb pillérként egyes kiadóktól (Osiris, Balassi) kaptunk rendszeresen könyveket. Ma már a könyvtár rendelkezik azzal a könyvállománnyal, ami egy ilyen szak működéséhez fontos. Azt is figyelembe kell venni, hogy a digitalizáció korában sok olyan adatbázis (MEK, DIA) létezik, amely rengeteg szépirodalmat, szakirodalmat tesz hozzáférhetővé, ezeken a felületeken is megannyi értékes irodalmi anyaggal lehet találkozni.

Hogyan alakult ki az, hogy nem külön tanszékként, hanem tanszéki csportként működik a szak?

Ennek is megvolt a folyamata. Amikor a magyar szak létrejött, nem volt még külön tanszék, hanem az egyik nagyobb tanszék részeként működött. Aztán önálló tanszékként működött a magyar szakos szakmai gárda. Később az átalakítások következtében lett egy nyelv és irodalom profilú tanszékünk, ennek az égisze alatt működik a három tanszéki csoport, a magyar, az angol és a német. Ez a mi szakmai működésünket semmilyen negatív irányban nem befolyásolja, mert a tanszéken belül a magyar tanszéki csoport tanszék jellegűként működik, megvan a saját belső képviseleti struktúrája, a felelősségi körök. A három tanszéki csoport fölött egy tanszékvezető képviseli az egész tanszék ügyeit, de a szakmai kérdésekben a tanszéki csoport dönt. Szakmai téren a mi autonómiánk száz százalékos, adminisztratív értelemben pedig részei vagyunk egy nagyobb struktúrának.

Hogyan ünnepelik meg a tizedik születésnapot?

Háromféleképpen. Emlékezéssel, ünnepléssel és munkával. Tíz év az tíz év. Világméretű léptékekkel mérve nem nagy idő, de az itt oktatók életének jelentős szakasza ez a tíz esztendő. Vagyunk néhányan, akik az első perctől kezdve jelen voltunk/vagyunk a szakon, bár már kevesebben, mint eleinte. Vannak, akik egy-két év után kapcsolódtak be, és egészen új emberek is. Mindez azt jelenti, hogy van a szakon egy normális mozgás, fluktuáció, tudunk új embereket alkalmazni. A munkára vonatkozó rész azt jelenti, hogy legalább két, de inkább három tudományos konferenciát szervezünk. Kettőnek már tudjuk az időpontját. Szeptemberben lesz az Értelmiségi karriertörténetek című konferencia, melyet Boka László szervez. Útjára indítottunk egy másik konferenciát is, amely irodalom- és művelődéstörténeti jellegű, ez Az irodalom és a kultúra éltető közege: lokális és regionális című rendezvény, amelynek az első kiadása 2018 novemberében volt, és most, 2020-ban megint lesz egy újabb kiadása, vagy átcsúszik 2021 tavaszára, ez még kétesélyes. Nyelvész kollégáink is szerveznek szakmai konferenciát.

Tíz év, mint mondottam, egy szak életében nem olyan sok, de többünknek mégiscsak tíz esztendő az életéből az itt folytatott tevékenységgel van összefonódva. Mindemellett tíz év munka, melynek eredményét a szakmai konferenciákon lehet felmutatni. Szervezünk olyan ünnepibb jellegű eseményeket is, amelyeknek az irodalom, a nyelv, a kultúra van a középpontjában – neves előadókkal. E rendezvényeket a nagyközönségnek is szánjuk. A konferenciákról sem zárunk ki senkit, ha vannak külső érdeklődők. Az emlékezés kapcsán meg kell említenem, vannak az oktatók között olyanok, akik már nincsenek az élők sorában, róluk megemlékezünk. Vannak, akik már nem dolgoznak nálunk, de szeretünk egymással találkozni, beszélgetni. Meg aztán e tíz évnek van hét generációnyi termése. Ezért olyan rendezvényt tervezünk, melynek ez a fajta közös emlékezés, az élmények felidézése lesz a középpontjában. Megpróbálunk minden egykori oktatót, illetve minél több volt hallgatót meghívni e találkozóra. Hallhatunk arról, hogyan alakult a diákok életpályája, lehet majd nosztalgiázni, a múltról beszélgetni. Emlékkötet megjelenése is várható. A kollégák már dolgoznak a koncepción.

Mik a további tervek a szakkal kapcsolatban?

Stabilan működtetjük. Túl vagyunk már egy akkreditáción, meg a dupla szak, a magyar-angol akkreditálásán. Következik két éven belül az újabb ötéves akkreditáció. Úgy gondoljuk, ez természetes folyamatok része, felkészülünk rá, nem látunk ebben bármiféle problémát. A szakot mindig stabilan kell működtetni, illetve kijelölni a fejlődési irányait. A legfontosabb, hogy stabil hallgatói létszáma legyen. Sok olyan kezdeményezést indítottunk el, amelyek jóvoltából együttműködünk középiskolákkal. Tanulmányi és tantárgyversenyeken vesznek részt a kollégáink mint zsűritagok; tanulmányi versenyeket hirdetünk a középiskolák számára; kollégáink részt vesznek a közoktatásban tanító magyar szakos oktatók továbbképzésében. Megpróbáljuk minél szorosabbra fűzni a kapcsolatunkat. A hallgatóknak fontos, hogy kortárs, korszerű ismereteket, tantárgyakat tudjunk nekik felajánlani. Vannak olyan tantárgyaink, amelyek valamelyest kimutatnak a hagyományos nyelv és irodalom szakos bölcsész keretei közül, mint a kreatív írás, múzeumpedagógia, kulturális örökség, média műfajok-médianyelv. Mindez képessé teszi a diákokat, hogy más pályákon is elhelyezkedhessenek. Mert hol helyezkednek majd el hallgatóink? Egyrészt tanárként, másrészt a sajtóban, kulturális intézményeknél. Ezért próbálunk olyan tantárgyakat felajánlani, amelyek efelé is elmozdulnak. Akár a nyelvészetben, akár az irodalomban egyfajta alkalmazott jellegű tantárgycsomagot felkínálni. Romániában abszolút újdonság volt, és hozzánk kötődik, de Magyarországon sem gyakori a magyarnak mint idegen nyelvnek az oktatási módszertana. Mi ezt hamar bevezettük. Tehát van néhány úttörő kezdeményezés, amit fenn is akarunk tartani. A továbbiakban is azt szeretnénk, hogy bekapcsoljuk a szakot a régió vérkeringésébe.Ennek jegyében szervezzük konferenciáinkat is. Ha megnézzük a mi bevált és már hagyományra visszatekintő konferenciáinkat, ebben biztos szempont a regionalitás. Olyan témákkal foglalkozunk, amelyek Váradhoz, a Partiumhoz, Erdélyhez kötődnek, de amelyekkel be is kapcsoljuk e térségeket, mikrorégiókat a nagyobb térségbe, az egészbe. A konferenciák is erről szólnak. Ugyanez mondható el a kutatási témáinkról is: a regionális helyzetre épülnek, ezekre reflektálnak. Feladatunk az is, hogy a régió irodalmát, nyelvét kutassuk, vizsgáljuk, olyan fórumokat hozzunk létre, ahol a kutatók kapcsolatokat alakíthatnak ki egymással. Van néhány olyan rendezvényünk, programunk, amelyek szintén erről szólnak, hogy akár elismert szerzőket, irodalomtörténészeket, nyelvészeket, irodalomtudósokat meghívjunk Váradra előadást tartani. Volt a Nyelvmentor,illetve a KéPKEret programunk. Próbáljuk a kapcsolatrendszereket felhasználni arra is, hogy intézmények közötti együttműködés is kialakuljon.

Hol helyezkedik el a romániai magyar felsőoktatási palettán a PKE magyar szaka?

Azon a helyen található, amelyet megálmodtunk neki, együttműködésben a rokonintézményekkel. Nagyon komoly szakmai együttműködések születtek, akár a romániai egyetemek hasonló, nemcsak magyar szakos, hanem más, humán jellegű képzéseivel. Jó viszonyban vagyunk magyarországi intézményekkel, amelyekkel partnerségeket alakítottunk ki. Tehát benne vagyunk ebben a hálózatban. Másrészt vannak közös kutatási projektek, közös kutatási eredmények, a szak megtalálta a helyét.

Kérem, mutassa be dióhéjban a saját tantárgyait.

Itt a szakon a kezdetektől fogva tanítok világirodalmat. Ezt közösen tanítom a magyar, német és angol szakos hallgatóknak egyaránt. Közös órák vannak, és mindez azért is jó, mert jobban megismerik egymást a három szak hallgatói, kialakulnak a szakmai kapcsolatok. Ezen túl tanítok irodalomtörténetet. Lényegében a felvilágosodás és a reformkor, romantika irodalmát tanítom már négy éve. Ugye, én német szakon kezdtem itt a pályafutásomat. Ott az első perctől kezdve tanítottam a felvilágosodás és a romantika korát. Kétszakos lévén (magyar és német) nagyon jól tudom hasznosítani azt az ismeretrendszert, amit a német romantika és felvilágosodás kapcsán már előbányásztam. Meglehetősen jó, hogy ugyanannak a dolognak két különböző vetületét tudom vizsgálni. Ezt nehéz is szétszedni, hiszen rengeteg a két irodalom közötti kapcsolódási pont, a felvilágosodás, reformkor, romantika korában rengeteg a szerzők közötti kapcsolat. Az összefonódásokat nem megteremteni kell, hanem egyszerűen csak fölfedezni őket és beszélni róluk. Emellett mesteri képzésben tanítok olyan tárgyakat, amelyek témáival már az alapképzés során is kacérkodunk, mint például kulturális emlékezet a közép-európai irodalmakban. Ez a tárgy azért is jó, mert itt szintén meg kell találni a kapcsolódási pontokat. Közép-Európa azért elég sok perspektívát biztosít. Ezen túlmenően gyakran vagyok jelen a szak életében, mint konferenciaszervező.

Másik kedvencem a szakmai tanulmányutak szervezése. Rendszeresen szervezek efféléket a diákoknak. Úgy gondolom, egy univerzitás ma már messze nem állhat meg az egyetem falain belül. Akkor jó egy képzés, ha az elméleti anyagot gyakorlatban, terepen is ki lehet próbálni. Amikor bevezettük a kulturális örökség, meg kulturális és irodalmi emlékezet tantárgyat, ennek megfeleltettük a szakmai tanulmányutakat is. Olyan helyekre látogatunk el, ahol a kultúrának és a helyi kulturális adottságoknak olyan jelenléte van, amit fel lehet használni. Az első ilyen utunk a Szilágyságba vezetett. A Partium kissé elfeledettebb része a Szilágyság, pedig óriási irodalmi és kulturális gyökerekkel rendelkezik. Megtekintettük a Wesselényi család zsibói birtokát, aztán Ady Endre nyomában jártunk Érmindszenten, Zilahon. A második körutunk a Barcaságba, szász vidékre vezetett, Brassóba, Nagyszebenbe, ami tipikus mintája az együttélésnek. A harmadik utunk tavaly volt a Bánságban, a soknyelvű, sokkultúrájú régióban, amelyben magyar, román, német, szerb és még annyiféle kultúra élt és él a mai napig egymás mellett. Mindig olyan helyre megyünk, amelynek van kulturális tartalma, telítettsége. Megmutatjuk a hallgatóknak, hogy ha idegenvezetők lesznek vagy magyartanárok, hogyan érdemes jó osztálykirándulást szervezni. Én szilágysági vagyok, s a Szilágy megyei diákjaim csodálkoztak néha ottjártunkkor, mondván: „Tanár úr, mi minden van itt, és én nem is tudtam”. Márpedig fontos, hogy tudjuk, milyen kincsek vannak a közelünkben is a jobb megismerés végett.

 

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu