Kulturális folyóirat és portál

2013. február 11 | Benczi Boglárka | Kritika

Olyanok vagyunk, mint fatörzsek a hóban (A per)

Olyanok. Látszólag elmozdíthatóak. De csak látszólag. Ilyen érzéseim voltak nekem is a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház előadásán is. Egyszer menni akartam, mozdulni, aztán meg nem. Egyszer tetszett, máskor meg fel akartam állni a székemről és ott akartam hagyni az egészet.

Franz Kafka A per című művét Barta Dóra rendezte. Megrendezte, a színészek meg eljátszották. A semmit. Azt viszont jól. Helyenként. Helyenként meg nagyon unatkoztam. A per című regény a huszadik századi regényirodalom egyik alapműve, a század szorongásainak, borzalmainak átütő erejű művészi megfogalmazása. Írásban. A mozgásszínházi előadásban ugyanazokat a koreografikus elemeket ismételgették. Fenntartom, hogy lehet bennem van a hiba, de ez a darab engem nem tudott eléggé lekötni. A dossziék tologatása, a nők szaladgálása és a hosszú másodpercekig tartó csend, mozdulatlanság untatott. A rendező Barta Dóra és a dramaturg, Réczei Tamás egy-két dialógussal próbálta színesíteni az előadást, de mindhiába. Ez nem segített, sőt, talán még jobban összezavarta a nézőt. A se eleje, se vége, és tulajdonképpen se tartalma előadás történetét csak úgy lehetett felfedezni a darabban, ha az ember lánya, fia előzőleg elolvasta A per című regényt.

Az M Studió előadását nem lehet jelenetekre lebontva értelmezni. Ne keressük a reggelit kiköpő nő értelmét, ne keresgéljünk ismereteinkben, hogy ki is lehet a piros ruhás nő, és ne gondolkodjunk a folyamatos aktatologatáson. Az előadást egyben kell nézni: az elbeszélt idő – egy év –, ami szabadon mozog a reális és az irreális között, Josef K. bűnösségének kibontakozását tárja elénk. Az ártatlan hogyan vesződik el a bürokrácia, az aktatologatás végtelen labirintusaiban, és hogy jut el odáig, hogy végül gyakorlatilag beleőrül. Ezt viszont nagyon jól visszaadták a színészek, mozgásban, hangokban. Orbán Levente Josef K. szerepében, nagyon jól alakítja az igazi elveszett embert, jól hozza a szerencsétlen, meggyötört áldozat figuráját. A díszlet csak az első fél órában volt érdekes, aztán már untam a sok papírt meg a piros fotelt.

Két dolgon gondolkodtam végig, sőt, még most is: ez a darab vagy értelmezhetetlen, vagy olyan sokféleképpen értelmezhető, hogy a magyarázatba nem is érdemes belekezdeni…

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu