Költőnő a Törzsasztalnál

Szabó T. Anna József Attila-díjas költő, író, műfordító lesz a Várad folyóirat Törzsasztal sorozatának vendége február 17-én, pénteken 18 órától az Ady Endre líceum könyvtárában. Szabó T. Anna Kolozsváron született, 1987-ben települt át családjával Magyarországra. 1991-ben Budapesten az ELTE magyar–angol szakos hallgatója, az Eötvös József Collegium diákja. 1997-ben szerzett tanári és előadói diplomát. Jelenleg Budapesten él férjével, Dragomán György íróval és két gyermekükkel.

Egyetemi évei alatt kezdett publikálni, lapokban, antológiákban rendszeresen közöl verseket, esszéket, novellákat. Első kötete, A madárlépte hó 1995-ben jelent meg, ezt négy újabb követte: Nehézkedés (1998), Fény (2002), Rögzített mozgás (2004), Elhagy (2006). Többek között Shakespeare, James Joyce, Sylvia Plath, Yeats, John Updike, Stuart Parker írásait fordította, tanári és szerkesztői munkát végzett a British Councilnak.

Jelenleg Shakespeare szonettjeinek új fordításán dolgozik. Legújabb könyve a Tóth Krisztinával és Varró Dániellel közösen írt gyermekverskötet, a Kerge ABC.

A Várad folyóirat szerkesztősége minden érdeklődőt szeretettel vár.

Impresszum   -   Szerzői jogok