Megjelent a Várad 2011/06. száma

A Várad legfrissebb számában Emlékezés a Jelennel címmel Szűcs László az aradi magyar sajtó 150 éves évfordulójának apropóján ír bevezetőt. Verset Kinde Annamária, Madár János, Zsibói Gergely, Kulcsár Árpád és Varga Melinda publikál, prózát Kocsis Csaba, Kustán Magyari Attila, Balogh István, valamint Boér Péter közöl. Dr. Szőcs Károly esszéje a könyvekről és az olvasóról szól, Kupán Árpád A romániai magyarság első politikai szervezkedése címmel értekezik, Péter I. Zoltán „Nem lesz Nagyváradon automobil kocsi” címmel a gépkocsik váradi megjelenésének kezdeteiről ír. Dukrét Géza A bihari turizmus történetét foglalta össze a kezdetektől a jelenig. A lap Galéria rovata Eleőd Ildikó és Gulyás Gábor szövegajánlásával a Közös terek – Kortárs művek a debreceni MODEM gyűjteményéből képzőművészeti anyagból közöl válogatást.

Impresszum   -   Szerzői jogok