Kulturális folyóirat és portál

2013. február 6 | Kinde Annamária | Irodalom

Nem vállal gátfutást

 

Valaki mondja: indulunk.

De nem tudom, hova.

Hajahaj, megyünk vagy változunk?

Ki tudja, merre visz majd a sorsunk?

Ki tudja, bírjuk-e majd azt a ritmust?

Ki tudja, bírjuk majd azt a csendet?

Így helyben tart az álom.

Mit sem ígér a munka.

De minden változik,

ha nem is akarom.

Van aki vágyik társaságra, messze.

Én csak a levegőre.

Csöndben, nem kiabálva.

Valaki hozta azt a csöndet.

Valaki kérte – más dimenzióba

került az élet, a hétköznapok.

Valaki látta a változásokat

és érzékelte a veszélyt,

de védekezni már nem tudott.

Valaki érzett, kért még valamit,

Búcsúzóul, hogy emléke maradjon.

S valaki harcolt, fel nem adta magát

Mert a veszélyben erre volt programozva.

A teraszt hamarosan bezárják.

Senkit sem hívnak.

Mindenki elzárkózik.

Elbújik messzire.

Többet már nem beszélget.

Semmit sem mond.

Már semmit sem üzen.

Mert aki élni akart, messze távozott.

Mert aki élni akart, a kapuját bezárta.

Mert hát középkor érkezett megint,

megoldások nélkül, nyugtalansággal,

jövés-menéssel, útkereséssel.

Utazók biztonságát nem ígérték.

Maradók házát felgyújtani gyakran

Megtörténhet a világban.

S igazi másik hely már nincsen.

Másik hely igazi már nem lehet.

A lány semmit sem mond.

Csak rajzol. Hátha úr lesz.

Hátha uralkodó lesz.

Hátha övé az otthona.

S nem tudja, miért szomorú.

Nem tudja, hova menne.

Nem sejti, hol lehetne.

Nem sejti, ki hívhatná.

Nem érzi a veszélyt sem.

Nem érzi a múló időt.

S az idegen a kérdéseire

semmi választ nem ad.

Mert mi gazdagabbak,

nyugodtabbak, szervezettek

vagyunk és lehetünk.

Az ára kiszámíthatóság,

lassúság, unalom.

Mert minálunk

türelem sokat terem

ne gondolkozz, ne vállalj

többet, mint amennyit kell.

Többet, mint amennyit

bírnál nyugodtan, lezserül.

És érdekeset ne akarj,

nem ér annyit az élet.

Nem reszkírozunk,

nem kockáztatunk,

megbízható s kiszámítható

Minden, határunkon belül.

Hogy mire vágyik?

Boldog mitől lehetne?

Nem lehetne.

Úgy érzi, nincs is erről

amit mondania.

Nem az övé az élet.

Csak a munka.

Az lehet valami,

amivel tölthetne időt,

ha már kapott, s ha már

többre nem becsüli.

A szerelem megbízhatatlan.

A szerelem kiszámíthatatlan.

A szerelem veszélyes.

A szerelmet száműzzük tehát.

A szerelmet nem vállaljuk.

A szerelmet elűzzük.

A szerelmet kizárjuk.

Szerelem nélkül élhetni lehet majd,

mint egy gyáva, kockázat nélkül.

Öröm nélkül, szerelem nélkül,

biztonságosan, mint egy átkozott.

Hol voltak? Hova is

mennének el? Miért is?

Hova is indulnának?

Hova vágynak?

Mit ígérhetne a múló idő?

S mire is lehetne kíváncsi

egy üres füzet?

Valami utazás mégis

mind ígéri magát

valami napra

valami hétre

valami évre.

De eltelt az idő

és menni félnek.

A hírek, amik jönnek

semmi jót sem ígérnek.

Helyben és másutt

ugyanúgy nő a nyugtalanság

mely gyilkossághoz

vezet az embereknél

önpusztításhoz.

Irigységből és elkeseredésből

az ember pusztítja az embert,

az ember pusztítja magát.

Az ember büntetésből

megszünteti az élet

lehetőségét önmagának.

S annyi volt.

Ennyi lehetett csupán.

S az útra indulhatnék?

Mikor?

Hogy ülnek és hol ülnek!

Milyen szépek!

Amíg eltűnnek, s aztán

nem emlékezhet rájuk

többé senki sem.

Ugyanúgy, mint azokra,

akik ott vannak, messzi távol.

Jönnek és mennek.

Úgy érzik most, hogy élnek.

Jönnek és mennek.

Éreznek és látnak.

Távolba mentek

mindketten

mindezért.

Mert az otthon,

az otthonuk

az maga a pokol.

S egy sima vizet inni

jobb, mint a szomjazás.

Az egyiknek ijesztő az idő,

mely mind egyszerre van.

S a mostanában végre

érvényesülhető

személyiségrész

szintén olyan ijesztő.

Nem ismert, ismeretlen,

és kiszámíthatatlan.

Ha ismeretlen,

nem sajnálható.

S a fensőbbséget

biztosítható sajnálatot

nem engedi.

Nem teszi lehetővé.

Csak kérdőjeles,

ha ismeretlen.

Veszélyeztető,

mert kiszámíthatatlan.

S hiába lehetne érdekes,

ha nyugtalanító,

veszélyes, csak veszélyes,

ha megköveteli

a változást.

Jönnek és mennek.

Fáznak.

Áznak esetleg,

és szomorúak.

Nekik nem jelent gazdagságot

maga a változás.

Mint ahogyan nekem.

Mert engem nem lehet bezárni.

Amit választok, úgyis

más lesz és érdekes.

Szabadság nélkül

nem élet az élet.

Szerelem nélkül

nem élet az élet.

Aki nem küzd szabadságáért

nem élhet,

aki nem vállal szerelmet

nem él.

Aki az élettől fél,

halálban élhet.

Aki a haláltól fél

az élethez nem érhet.

S aki nem nézte az olimpiákat.

Nem sírhatott azokkal együtt,

akik mind látták s átélték a futást.

Az értelmetlen gátfutást.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu