Kulturális folyóirat és portál

peter_i._zoltan

2020. április 19 | Szűcs László | Kultúra

Nem múlnak a rémes idők – búcsú Péter I. Zoltántól

71 éves korában április 18-án Nagyváradon váratlanul elhunyt Péter I. Zoltán Podmaniczky- és Rimanóczy-díjas helytörténész, újságíró, író, a Várad folyóirat főmunkatársa, számos civil szervezet alapítója, a Bihar Megyei Tanács tagja, több tucat helytörténeti, építészeti és irodalomtörténeti kötet szerzője, akinek életművét ez év januárjában a Magyar Kultúráért díjjal ismerték el.

 

Ez ám a búcsú nélküli elszakadás, Zoli! Pénteken eldicsekszem neked, milyen remekül fut az anyagod a neten, az író-vadász Széchenyi Zsigmond grófról szólóra kétezernél is többen kerestek rá. Nagyon örülsz neki, bár messze nem ez a legfontosabb írásod, de viszik, mint a cukrot. S ugyan nem igazán érted, mi is az a sok száz lájk és megosztás, amin így lelkesedek, sohasem fészbúkozol, de hallom a hangodon, téged is feldob a siker, hogy a vírus miatt otthon ücsörgő emberek téged olvasnak. Már nézegetjük is, mit tegyünk fel legközelebb, legyen a Rhédey kertről szóló, mondod. Hogy aztán essék szó egy kicsit a politikáról, felelősségről meg felelőtlenségről, sokkal több szó imádatod tárgyairól, a macskákról, régebben a Riport négylábú munkatársai olykor fürtökben lógtak az öledben, meg persze munkáról is. A Nagy Andor könyv újrakiadásáról, amelynek előszavát és jegyzetanyagát alig pár napja adtad le. Meg arról, hogy dolgozol egyik régi sikerköteted, a Nagyvárad építészeti öröksége javított, bővített kiadásán. Hallom, utolsó óráidban is ezzel bíbelődtél. Majd beszélünk a kiadás részleteiről, ha elmúlnak ezek a rémes idők – ezzel tesszük le pénteken a telefont. Hát nem múltak el, Zoli, nagyon nem múltak el, alig egy hónappal Szilágyi Aladár után most Téged is elveszít Váradod, kidőlt lapunk két fontos tartóoszlopa, a város két kiváló krónikása. Hát hogy lehet ezt a szörnyű veszteséget pótolni, fogalmam sincs. És nem, messze nem csupán a tudást, ami a tied, a tietek volt, annak egy része ott van a könyvekben, s bízom benne, kicsit ott a fiatalokban, a beszélgetésekben. Hiszen mindketten szívesen vettétek a fiatalabb kollégák érdeklődését, társaságát. De pótolhatatlan a veszteség mindazon szellemiség, szemlélet, könnyedség, humor, ha úgy tetszik világnézet nélkül, ami a tied, a tietek, egyszóval az a sajátos váradiság, íz, hangulat, amelynek nem csupán kutatói és ismerői voltatok, hanem tovább éltettétek, gyakoroltátok, műveltétek közöttünk.

Óriási nyeresége voltál, Zoli, kilencvennégyben a Bihari Naplónak, amikor a laphoz szerződtél, hiszen a felfutás éveiben, mindamellett, hogy írásban tapasztalt, de még fiatal, életerős munkatárs került a laphoz, egy helytörténeti és irodalmi érdeklődésű kollégával lettünk gazdagabbak, aki a városházi témákat vitte pontosan, megbízhatóan, tekintélyt nem, de határidőt-terjedelmet tisztelve. A szerkesztők álma az ilyen újságíró. Aki persze később, a kétezres években, ugye már magad is nehezen viselted a lap kiüresítését, rovatok, témák, műfajok eltüntetését az új tulajdonos ízlése (?) szerint. Ám ekkor már számos kiváló és sikeres kötet szerzőjeként jelezted, rég kinőtted a közélet rovatot, ezért örömmel vonultál nyugdíjba, hogy íróként még akívabb légy. A könyvek egymást érték, vitték is szépen, ahogy a Várad főmunkatársaként is termékeny maradtál. Alig volt lapszámunk az elmúlt közel két évtizedben, amelynek tartalomjegyzékében ne szerepelne a neved. Mindeközben aktív maradtál a műemlékvédők között, tevékeny a közéletben megyei tanácsosként, amit ugyan nyűgnek éreztél olykor, de odafigyeléssel, hozzáértéssel, alázattal tetted a dolgodat. Nem utolsó szempont, hogy e megosztott világban a könyveid és a személyiséged összehozta, integrálta az embereket, az idősebbek azt mondták, rokonszenves vagy, a fiatalok szerint jó fej.

Miután tavaly nyáron megjelent főművének tekintett háromkötetes Ady-életrajza, sok év munkájának a gyümölcse, az egyik könyvbemutatóról, tán Nagykárolyból hazatérőben Zoli azt mondta: eleget írt már, lassan leteszi a lantot. Könyvei, képeslapgyűjteménye egy részét már elajándékozta, majd öregesen elpipázgat. Esetleg még csiszolgatja az ifjúkora Váradjáról szóló, az ötvenes-hatvanas éveket megidéző emlékiratát. A dologtalan pipázgatásból nem lett semmi, ugye mindig van egy új ötlet, egy téma, felkérés. Ám a sors, ez az ostoba játékos más befejezést szánt, a lant letéve, a pipában nem izzik fel többé a parázs. Drága Zoli, öröm és megtiszteltetés volt a kortársadnak lenni.

Szűcs László

 

Fotó: Tóth Tamás/Debreciner.hu (A felvétel az Ady életrajz debreceni bemutatója előtt készített interjú idején készült 2019 októberében.)

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu