Kulturális folyóirat és portál

2011. október 7 | Péter I. Zoltán | Társadalom

„Nem lesz Nagyváradon automobil kocsi”

A gépkocsi – ahogy még jó száz éve nevezték: az automobil – a 19. század utolsó előtti évtizedében jelent meg Magyarországon. Ezzel egy időben felmerül járművek hazai előállításának gondolata is. Csonka János 1879-ben egy külföldről beszerzett gázmotoron több eredeti fejlesztést hajtott végre, ez a motor tekinthető az első magyar gyártmányú, négyütemű, szelepes vezérlésű gázmotornak. Bánki Donáttal közösen 1890 és 1896 között teljesen önálló motor terveit készítették el és valósították meg. Az új motor jelentőségét elsősorban az adta, hogy rajta végezték karburátorkísérleteiket. Ezen a motoron alkalmazták először az automatikus csőgyújtást is, s ezt később szabadalmaztatták, csakúgy, mint a porlasztót. A Bánki–Csonka-motorok az akkori idők legtökéletesebb, leggazdaságosabb és legmegbízhatóbb motorjai voltak.

Az első automobilt 1895-ben helyezték forgalomba Magyarországon. Szám Géza 1898-tól gyártott kerékpárokat, tricikliket és motorkerékpárokat, 1900-tól benzinmotoros autókat is szerelt össze. Autójával 1901-ben, az Első Magyar Automobilkiállítás alkalmával megrendezett autóversenyen második helyezést ért el. Hóra Nándor külföldről behozott Peugeot autók garanciális javításával kereste kenyerét. Önálló szerelőműhelyt nyitott, és 1902-ben egy négykerekű, kétszemélyes motoros járművel rukkolt elő; ezt követte egy kisteherautó és egy 8 lóerős személyautó. Vállalkozása azonban ráfizetésesnek bizonyult, ezért megszüntette. Általánosságban elmondható, hogy a pénz és a befektetők hiányoztak a nagyobb fejlesztésekhez, sikerekhez. (A magyar autógyártás hőskora. http://tortenelemportal.hu/2009/10/a-magyar-autogyartas-hoskora/)

Aránylag rövid időn belül, 1900-ban az automobilok megjelentek Nagyvárad utcáin is. A továbbiakban az ebben az évben a helyi sajtóban megjelent újságcikkek segítségével ismertetjük a személygépjárművek meghonosodását városunkban. A gépkocsiról szóló első sajtóhír január 4-én jelent meg a Nagyváradi Napló napilapban. Az Automobil kocsik Nagyváradon című cikkben arról számolnak be, hogy a Kappel és Fischer cég engedélyt kért arra, hogy gépjárműveikkel menetrendszerűen utasokat szállíthassanak a városban. „Tegnap vette tárgyalás alá a városi tanács a Kappel és Fischer nagyváradi cégnek az automobil kocsik közlekedési berendezésére vonatkozó ajánlatát. Az ajánlat szerint, ha a vállalat 50 évig kizárólagossági jogot kapna, a városnak 250 ezer koronát fizetnek, s ezenfelül a berendezés teljes felszereléssel a város tulajdonába menne át az 50 év leteltével. Felemlítik, hogy az automobil kocsik a legnagyobb távolságig sem szednének magasabb díjat 8 fillérnél, s a szerencsétlenségek majdnem kizártnak tekinthetők amennyiben nem síneken járnak, s így az akadály kikerülhető, esetleg a kocsi azonnal megállítható volna. A tanács az ajánlatot a közlekedésügyi szakbizottságnak adta ki véleményezés végett.” Mennyi naivitás az ajánlattevő cég részéről. Először is nem vették figyelembe az autóipar jövőbeli fejlődését, a gépjárművek időálló képességét, hiszen 1950-ig kérték a kizárólagossági jogot a városban, s ekkor e szerintük még mindig működőképes járműmatuzsálemeket átadták volna a városnak! Hol volt 1950-ben már az egykori város és annak vezetősége, hiszen ez idő alatt háromszori rendszerváltás történt, és már a kommunisták voltak hatalmon! Természetes, hogy a századfordulón élő embereknek nem volt honnan tudniuk a későbbi eseményeket, azt sem, hogy az 50 filléres viteldíj meddig lesz időtálló, de hogy a matuzsálem autók még 1950-ig járják a várost, azt még ők sem hihették. Több mint száz év távlatából elmondható, hogy Nagyvárad akkori vezetése akár el is fogadhatta volna az ajánlatot, arról nem is beszélve, hogy 250 ezer korona is jól jött volna a városnak.

Az ellenben tény, hogy a város vezetői nem siették el a döntést. Legközelebb erről a témáról március 17-én jelent meg egy cikk a Tiszántúl napilapban. Ebben arról tudósítanak, hogy egy nappal előtte ülésezett Nagyvárad város szépítészeti és közlekedésügyi szakbizottsága és többek között megtárgyalták az automobil kocsik ügyét is. „A Kappel és Fischer cég engedélyt kért, hogy Nagyváradon automobil kocsikat járathasson. Rimler Károly felemlíti, hogy a fővárosban forgalmi, közbiztonsági tekintetből nem engedték meg az ily kocsikat. Itt is veszélyeztetné a közlekedést, s azonkívül kárt okozna a villamosvasútnak és a bérkocsi iparnak. Pekánovits Imre látta Székesfehérvárott és Budapesten ezen kocsikat. Valóságos monstrumok, amelyek sokszor fennakadnak s fennakasztják a közlekedést egy fél vagy egy egész óráig.

A kérelemnek a napirendről való levételét javasolja a szakbizottság.” A szakbizottság igen bizalmatlanul viszonyult a javaslathoz, ma már nevetségesnek tűnik a két hozzászóló városatya aggodalma is. A cikkből egyértelműen nem derül ki, hogy a gépjárműveket taxi rendszerben akarta volna-e működtetni az említett cég, vagy megszabott útvonalon közlekedtek volna. Hogy a bérkocsisoknak kárt okoztak volna, azt az idő is igazolta, hiszen a személygépkocsik fokozatosan kiszorították az egy- és kétfogatúkat Nagyvárad utcáiról. Valóban fokozatosan történt ez, hiszen még az 1960-as évek elején is láthattunk konflisokat, amelyek akkor már inkább csak a vasútállomástól szállították az embereket otthonaikba.

Minden akadékoskodás ellenére a technika eme újdonságának bevezetését Nagyváradon sem lehetett megakadályozni, még akkor sem, ha a városi tanács áprilisi döntése alapján az egyik névtelen cikkíró könnyelműen kijelentette: „Nem lesz Nagyváradon automobil kocsi!” A cikkben megismétlik az előző havi hírt, miszerint a Kappel és Fischer cég engedélyt kért, hogy Nagyváradon „önmozgó” kocsikat hozzanak forgalomba. „A közlekedési szakbizottság a kérelem elutasítását véleményezi, mivel ugyanazon útvonalokon lett volna az önmozgó kocsik közlekedése, amelyek az építendő villamosvasút forgalmi körébe esnek s így a villamos vasút jövedelmezőségét kockáztatná. Azonkívül lépten nyomom forgalmi akadályt képez, dísztelen. A városi tanács ezen szakvélemény alapján a kért engedélyt megtagadta. Így nem lesz Nagyváradon automobil kocsi.” (Tiszántúl, 1900. április 26.)

De bizony lett, sőt hamarabb, mint azt gondolták volna, ugyanis 1900 októberében immár próbajáratokat indítottak Debrecen és Nagyvárad között. Az első ilyen híradás erről a nagy eseményről: „Dr. Szentpály Béni, a debreceni orvosi kar egyik tagja érdekes vállalattal előzi meg a Debrecen–nagyváradi villamosvasutat. A villamosvasút a jövő század regénye, pedig sokan óhajtanák, ha a közel fekvő két nagy város közt gyors közlekedés létesülne. Ma már Debrecenben van egy érdekes társaskocsi amely benzinmotorjával sebesen hajtja a vastag gumikerekekkel és kényelmes ülésekkel bíró kocsit. Tegnapelőtt [október 2-án] próbákat tettek vele [Debrecenben és környékén]. Mindenki, aki ült rajta, dícséri a rázás nélküli, kényelmes utazást s igen nagy sikert jósolnak a vállalkozásnak. A Nagyvárad–debreceni automobil közlekedés úgyszólván csak kezdete lesz annak a nagyobbszerű vállalkozásnak, amelylyé az egész vállalatot fejleszteni kívánják. Ha ez a vállalat sikerül, akkor fokozatosan létesül Debrecen és Nagyvárad egész vidékén, sőt az ország minden részére is kiterjesztik az automobilkocsi közlekedést. Az a társaskocsi ötezerhatszáz forintba került s óránként négy krajcár árú benzint fogyaszt.” (Tiszántúl, 1900. október 4.)

Végre elérkezett a várva várt nap. 1900. október 7-én megérkezett Debrecenből az első automobil. Természetesen az eseményt beharangozta a helyi sajtó, így a Nagyvárad is: „Ma vasárnap lesz az automobil érdekes próbaútja Nagyvárad és Debrecen közt. Ezt az első próbautat a badeni Leesdorfer Automobilwerke automobilkocsija teszi meg. Vasárnap délelőtt fél 9 órakor indul el Debrecenből az automobil. […] A megérkezés déli 12 és 1 óra közt lesz, s az automobil a vendégekkel együtt a Fekete Sas Szállóba megy. [Az automobil azért talán mégsem ment a szállóba, csak a vendégek… – szerk. megj.] Megérkezés után az automobil Nagyvárad utcáin tesz utat.” (Nagyvárad, 1900. október 7.)

A gépjármű megérkezése utáni kedden, a szenzációnak számító „első próbamenetről” beszámoltak a helyi újságok, így a Nagyvárad is: „…A közönség élénk érdeklődéssel várta a csodagép megérkezését. Vasárnap [október 7-én] a kora délutáni órákban nagy tömeg kíváncsi verődött össze a Fekete Sas és a Szent László-templom környékén, izgatottan várva a magától szaladó masina érkezését. […] Valamikor két óra után a csodamasina vígan berregve megérkezett és a várakozó tömeg hatalmas éljen riadásától kísérve a Fekete Sas Szálloda előtt állott meg. Egy pillanat alatt száz meg száz ember vette körül a furcsa szerkezetű gépet, kíváncsian megbámulva minden legkisebb szerkezetét úgyhogy az érkezők a sűrű tömegen alig bírtak maguknak utat törni, hogy a Fekete Sas éttermébe menjenek, ahol pompás ebéd várakozott reájuk.

A hat lóerejű gép az utat Debrecentől Nagyváradig minden fennakadás nélkül tette meg. Ebéd után próbautat tettek az automobillal Nagyvárad utcáin. A kocsin Lönffer Miksa mérnök, Szentpály Benő dr., Szőllőssy Béla dr., Lőw József hírlapíró és a nagyváradi lapok egy-egy munkatársa foglalt helyet. Az utat amerre a gép haladt mindenütt nagy közönség lepte el, ugyancsak megcsodálva a csodálatos szerkezetű, magától haladó kocsit. […] Délután a társaság kirándult a Félixfürdőbe, ahonnan visszatérve egyenesen a vonathoz hajtottak, ahol a gépet Budapestre címezve teheráruként adták fel, mivel a vele jött utasok vonattal utaztak haza.

A jövő héten több napon keresztül egy kilenc lóerős automobil fog próbaképpen közlekedni Debrecen és Nagyvárad között.” (Nagyvárad, 1900. október 9.)

A Szabadság az újságírói révén is érintett volt az első gépkocsi bevonulásában: „Töff-töff. Az automobil kocsikat ezen a néven becézgetik Párizsban, ahol a lovakat már csak virsligyártásra használják. Nagyváradon tegnap[előtt, október 7-én] mindenütt ugyancsak megbámulták az első automobil kocsit, mely fecskéje a nemsokára meginduló debrecen–nagyváradi automobil közlekedésnek. Az első automobilnak keserves útja volt. Az országúton szembejövő vásári fogatok, ökörcsordák késleltették. Úgyhogy több ízben kellett megállítani. Emiatt késett le a megállapított érkezési időről az automobil. Egy órakor nagy tömeg várta a Szent László téren. Egy türelmetlen úr odafordult egy rendőrhöz:

– Nem látta, megérkezett már az automobil?

A rend jámbor őre nagyot bámult s aztán kötelességtudóan kérdezte meg:

– Merről, kérem szépen?

– Debrecen felől.

– No, ha a déli gyorsvonattal nem jött meg, már aligha jön.

Biró Lajos, Ady Endre és Marton Manó hírlapírók kocsin mentek az automobilon érkező vendégek elé. Két órakor találkoztak velük és üdvözölték őket Püspöki alatt. Innen fokozott gyorsasággal repült az automobil. Szembe oláh szekeresek jöttek. Az apró móclovak megijedve vitték be a szekereket az árkokba. A szekéren ülők sápadtan beszéltek:

– Dráku! Az ördög hajtja azt a masinát…

A sorompó alatt vígan vágtatott el a töff-töff. A bámuló vámosnak eszébe sem jutott vámot kérni. Délután száz főre menő gyereksereg követte az utcákon az automobilt. Nagy bámulatot keltett mindenütt. A fiákeresek azonban fel voltak dühöngve. Elég hangosan szónokolták:

– Agyon kéne ütni, akik idehozták!

Szóval Nagyváradra diadalmasan vonult be a töff-töff. Máris népszerűsége van. Nem lehetetlen, hogy a közeli napokban meg fog alakulni az automobilon járók egyesülete. Az egyletek hazájában ez minden siker fokmérője.” (Szabadság, 1900. október 9.)

A Tiszántúl többek között ezeket írta: „…A megérkezőket a Fekete Sas előtt nagy közönség fogadta, mely ugyancsak megbámulta az ördöngős találmányt. A társaság ebéd után több hírlapíróval kirándult a Félixfürdőbe, estefelé pedig a város utcáin haladt végig. A hét folyamán egy automobil próbaképpen többször fog közlekedni Debrecen s Nagyvárad között…” (Tiszántúl, 1900. október 9.)

A sikeres próbajárat ellenére Nagyvárad képviselői továbbra is idegenkedtek az automobiltól. Amint az alábbi cikkből is kitűnik, elsősorban a tervezett villamosközlekedés sikerét féltették a konkurenciától. Igaz, akkor ők még nem tudhatták, hogy a villamosok megjelenésére még 1906-ig várniuk kell. „Rövid idő alatt már másodszor került a városhoz a kérvény, amelyben automobil kocsik járatásának engedélyezését kérik. Klein Zsigmond és társa kérte újabban erre az engedélyt. A szépészeti és közlekedési szakbizottságnak lett véleményezés végett kiadva ez a kérvény, s a bizottság – elnöki döntéssel – nem véleményezi az engedély megadását. Ezt helyeseljük, nem azért, mintha ilyen közlekedési eszköz nem helyén való volna Nagyváradon, de mert éppen a leendő villamosvasút útját választotta ki közlekedési vonalául. Tegye ki a vállalkozó kérvényébe, hogy ezen engedményt ez útvonalokon csak a villamosvasút üzembe lépéséig tartja fenn, akkor jó, de ma attól félünk, hogy ez is újabb kibúvót ad a villamos vállalkozóknak, miszerint a villamos vasút építését elhúzzák. – Ezért az árért nem kívánunk automobilt.” (Tiszántúl, 1900. október 25.)

Klein és társának a kérvényét – a vasútállomástól a Rhédey kertig és vissza közlekedő automobil járatra – novemberben elutasította a városi tanács is. A döntés indoka: „A villamosvasútnak a város útvonalain kizárólagos joga van, és különben is az utcák szűkek és az amúgy is nagy szekérforgalmat az automobil kocsik közlekedése zavarná. Így hát Nagyvárad utcáin egyelőre nem fog közlekedni automobil, csak majd akkor, ha magánosok kedvet kapnak rá és saját használatukra beszerzik a kor legújabb járművét.” (Nagyvárad, 1900. november 13.)

Alig indították el a debreceni próbajáratot, máris megtörtént az első baleset. Szerencsére szenvedő alanya csak egy disznó volt. A Tiszántúl szenzációhajhász hírlapírója A gyilkos automobil címmel igyekezett felhívni az olvasók figyelmét rövid cikkére: „Nagy riadalmat okozott városunkban a napokban az utcákon tovaszáguldó debreceni automobil kocsi, vagy ahogy az utca népe nevezi »töf-töf«. Tegnapelőtt reggel indult vissza Debrecenbe a különös jószág, útjában azonban egy gondatlan sertésnek kioltotta életét. Lehet, hogy öngyilkossági szándéka lehetett a már valószínüleg kolbász, hurka, sonka stb. alakjában feldolgozott sertésnek, de elég legyen a dolog megvilágitására annyi, hogy az automobil keresztül gázolt rajta. A sertés megdöglött, az automobil kerekének gumija pedig kiszakadt. A gumit gyorsan bevarták és a töf-töf sebesen folytatta útját Debrecen felé, minekutána megölt egy »röf-röf«-öt.” (Tiszántúl, 1900. november 11.)

Annak ellenére, hogy a városban nem engedélyezték a rendszeres automobil járatok működtetését, Debrecen és Nagyvárad között senki sem akadályozta ezt. Naponta általában nyolc ilyen gépkocsi közlekedett próbajáratként a két város között. Egy újsághír szerint a Debrecen és Nagyvárad között tervezett rendszeres automobil-közlekedést csak 1901 januárjában vagy februárjában indították volna be. (Tiszántúl, 1900. november 11.) De csak akkor, ha megkapják hozzá a szükséges engedélyeket. November derekán úgy tűnt, hogy minden remény megvan rá, a sajtóban is csak a dicsérőleg szóltak ennek a járatnak a szükségességéről. (Nagyvárad, 1900. november 14.)

A Nagyvárad november 13-i számában beszámoltak a lap megjelenését megelőző vasárnapi próbajáratról, illetve a megye és a város vezetőivel folytatott tárgyalásokról: „…Debrecenből jöttek az automobilon Bárdy József dr., budapesti ügyvéd, a beesdorfer Automobilwerke automobilgyár egyik gépészmérnöke, Csanak Jenő debreceni földbirtokos és az automobilt vezető gépész. […] Hétfő délelőtt Bárdy József dr. tisztelgett Beöthy László dr. főispánnál, aki melegen érdeklődött a közérdekű terv iránt, majd Bulyovszky József dr. polgármestert kereste fel. A polgármester, akinél minden olyan eszme, ami a város haladásának javára szolgálhat, a főispánhoz hasonlóan meleg fogadtatásra talált: megígérte, hogy a Nagyvárad–Debrecen közötti automobil közlekedés ügyének megvitatására vasárnap, e hó 18-án, délelőtt 11 órára a városháza nagytermében értekezletet fog egybehívni. A polgármester próbakocsizást is tett az automobilon…” (Nagyvárad, 1900. november 13.) A polgármester az értekezletet össze is hívta, s a megbeszélést követően egyhangúlag kimondták: a vállalatot közérdekűnek és szükségesnek tartják, és a kérdés tanulmányozására, megvalósítására bizottságot hoztak létre. (Nagyvárad, 1900. november 20.)

A bizottság munkája átnyúlt a következő esztendőre, de ettől még a fejlődést nem lehetett megállítani. Sorra jelentek meg a magántulajdonú gépkocsik, 1913-ban már a bérautók is a váradiak rendelkezésére álltak a Szent László téren, a Bémer téren, illetve a vasúti pályaudvarnál hat autótaxi formájában. De még ez előtt, 1909. augusztus első napjaiban megjelent Nagyvárad utcáin egy „autoomnibusz”, azaz egy 16 személy szállítására alkalmas autóbusz. Az első próbaútja augusztus 1-jén a Szent László térről a Félixfürdőbe vezetett. De mindezek már jóval meghaladták a 19. század utolsó évének, 1900-nak az eseményeit.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu