Kulturális folyóirat és portál

bartis1

2018. március 2 | Tóth Hajnal | Irodalom

Nem döntés kérdése, hogy mit ír az ember

Bartis Attila író, fotográfus első alkalommal volt a nagyváradi Törzsasztal vendége. Regényeiről, A nyugalomról, A végéről, a fényképészetről és saját életútjáról mesélt a váradi irodalombarátoknak a marosvásárhelyi születésű, Magyaroszágon és (az utóbbi években) Jáva szigetén is élő Kossuth- és Márai Sándor-díjas író, akivel Kőrössi P. József beszélgetett az ismét zsúfolásig telt Illyés Gyula könyvesboltban.

 

Tizenhat esztendősen, 1984-ben települt át édesapjával Magyarországra. Két papírt raktak eléjük: egyik a román állampolgárságról való lemondatás volt, a másik a hontalan útlevelük, amellyel elhagyhatták az országot. Azt is közölték velük: mindenkinek sokkal jobb lesz, ha Magyarországra mennek. Ez volt számukra a jobb lehetőség.

„Pimasz dolog a történelem” – mondta Bartis Attila. Az ’56-os forradalom és szabadságharc után kegyetlen megtorlások voltak Erdélyben is. Édesapja hét évet raboskodott a szamosújvári börtönben. Tizennégyen kerültek egy cellába, és csak hárman maradtak életben. A zsilávai börtön volt a poklok pokla, a szamosújvári ahhoz hasonlatos volt. Nicolae Ceauşescu hatalomra jutásának köszönhetően amnesztiát kapott az édesapja. Furcsamód az előzőhöz képest akkor ultraliberális rendszernek számított a Ceauşescué, ami később teljesen eltorzult.

Az író beszélt arról is, hogy számára kétféle Marosvásárhely létezik: az, ami volt ’84 novemberében, amikor eljött onnan, és az, amelyik mostanság, az utóbbi években született. Egyébként a kivándorlás után ’90 január 2-án tért vissza először Vásárhelyre. ’89 decemberében ugyanaznap tudta meg, hogy apa lesz, és hogy lelőtték Ceauşescut. Ő akkor épp Berlinben tartózkodott. Onnan sietett előbb a magyar fővárosba, majd néhány nappal később Marosvásárhelyre.

Megjegyezte: Budapestet az tette otthonná, hogy ott születtek a gyermekei. Amikor hazajár Vásárhelyre, elég zárt az ottani élete. Ismerősőkel, barátokkal nemigen találkozik ott olyankor. Például KAF-fal, Kovács András Ferenc költővel Frankfurtban ismerkedett meg. Amikor Radu Afrim megrendezte A nyugalom című Bartis Attila-regényből készült színdarabot a marosvásárhelyi színháznál, nem tudott részt venni a premieren. Később, egy sepsiszentgyörgyi színházi fesztiválon nézte meg az előadást, ami egyébiránt úgy magával ragadta, hogy elfelejtette, a saját művéből készült produkciót látja. Akkor kiszaladt a száján, szeretné megtapasztalni, milyen lehet színházat csinálni. Két hétre rá felhívta a marosvásárhelyi színigazgató azzal, mi lenne, ha alkotnának valamit együtt. Egy-két héten át workshopoztak. A szerzőt az érdekelte, mit tud kezdeni azzal a teátrumban, ami a sajátja. Végül a Rendezés című darabját – amit eredetileg a budapesti Vígszínháznak írt – rendezte meg Vásárhelyen, amire Eszenyi Enikő, a Víg igazgatója áldását adta.

A nyugalom című könyvét román nyelvre is lefordították, amit szintén bemutattak a szülővárosában, mégpedig a Petru Maior Egyetemen, amely éppen szemben található az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnáziummal, ahol annak idején, még diákkorában az iskolaigazgató egész egyszerűen seggbe rúgta. Fura állapot volt sok év után az ezzel az iskolával átellenben lévő épületben könyvbemutatót tartani. „Szó nincs róla, hogy jóvátétel lett volna. A jó nem tudja feloldani a rosszat, mint ahogy a rossz sem tudja teljesen megölni a jót” – állapította meg az író.

Az írásaival kapcsolatban elmondta: a magánélmények sora nem választható el a fiktívtől, csak ezzel óvatosan kell bánni. Az önéletrajziság és személyesség között nagy a különbség. Írásaiban számos foszlánynak fel tudja tárni az önéletrajzi gyökerét. És sokszor így születik meg az irodalmi valóság. Az érzelmi azonulás teljes kell legyen. Másképp kongana az ürességtől az egész mű.

A vége című regényt úgy is szokták emlegetni, mint egy fotográfus életét. Nagyon erős apa-fiú kapcsolatról szól; avagy családregény család nélkül, elfojtott konfliktusokkal – magyarázta Kőrössi P. József. Bartis Attila szavaival: hogy mit ír az ember, nem döntés kérdése. Hozzáfűzte: A nyugalmat könnyű „leanyaregényezni’. És tálcán kínálja magát az Ödipusz-komplexusos magyarázat. „A nyugalmat együltömben írtam.” 2001 január elseje és az év húsvétvasárnapja közt létrejött az első szövegváltozat. Utána még sok munka volt vele, de a lényeg megmaradt. Amikor elolvasta a kész regényt, megrettent. Semmilyen kapcsolat nem volt az író valóságos anyaképével, mégis őbelőle jött az a szöveg is. A vége anyaképe sokkal közelebb áll hozzá. Ebben a regényben az érzelmi mag két férfi, az apa és fia között: az anya halála. Két magára maradt férfi egy fedél alatt. Ott a szeretet, a mérhetetlen ragaszkodás, de a vákuumot nem lehet kitölteni. A végét két évvel  A nyugalom befejezése után kezdte írni. Amikor az édesapja meghalt, sok minden törlődött, mondhatni, újrakezdte az egészet, és hosszú ideig kélszült a regény. Hogy mi a közös a regényhőssel? Kockázatos dolog élő embert irodalmi alakkal összehasonlítani, hiszen a szöveg egy teljes világ.

A moderátor a fotográfiáról is kérdezte a vendéget, hiszen az alkotónak két eszköz, két nyelv van a kezében: az irodalom és a fényképezés. S e két eszköz nála néha egymásba csúszik. Bartis Attilának egyébként március elsején mutatták be A szigeteken című fotóalbumát, a fényképekből kiállítás is nyílik a Mai Manó Házban.

A telefonos fotózás is szóba került. A csöndet úgy című első fotóalbuma például így készült. Volt valami fura tónusa minden képnek, amit az akkori telefonjával készített, a feketékben is volt valamilyen melegség. Beleszeretett ezekbe a képekbe. Négy évig csak azzal a telefonnal fotózott. Bartis Attila hozzátette: bármivel lehet fényképezni. Úgy véli, legutóbb az írás feltalálása okozott akkora változást a világban, mint most az okostelefonok, a digitális fotózás. A veszély abban rejlik, ha az emberek nem találják meg az arany középutat. Ha nem veszik észre, hol csap át valami az őrületbe.

Jóbarátjáról, Kemény István költőről is szó esett, akivel egyébként közös beszélgetős könyvük is van. Bartis Attila kijelentette: ha létezik tényleg jó ember, akkor ő az, a szó legvilágosabb értelmében. A gyarló emberi tulajdonságokat valahogy kihagyta belőle az Úristen. Hiteles szeretet, morális érzék van benne. „A pápai csalhatatlanságban nem hiszek, benne igen.”

Az esten természetesen arról is mesélt az író, mit jelent neki Jáva szigete, miért tölt ott egy-egy évet, hogyan váltakozik a jávai a budapesti élettel, mindennapokkal. 2010-ben jelent meg A nyugalom Kínában. Ennek apropóján először két hónapig volt Kínában. Aztán újabb hónapot töltött ott. Megtapasztalt egy, az európaitól mindenben különböző világot. Furcsa volt a visszatérés. Az élete mostmár Kína előtti és Kína utáni részre tagolódik. Elhatározta: távol akar kerülni ettől az egész nyugati, zsidó-keresztény, demokratikus, liberális világtól. Eredetileg egy buddhista országba akart menni, ám az ottani háborúskodások miatt végül Indonézia, a muszlim Jáva szigete lett belőle. Egyébként évente tíz-tizenkét ember megy Magyarországról Indénéziába. Van ott egy kis magyar kolónia. Úgy alakult ki, hogy felváltva él a Jáva szigetén lévő városban, Dzsogdzsakartában és Magyarországon. Érdekességként megemlítette, hogy Jáván nincs tömegközlekedés, járdák sincsenek, ezért aztán ott nem lehet motor nélkül létezni. 125 köbcentiig nem kell jogosítvány motorkerékpárra. Így aztán ő is motorozik, hiszen ahogy fogalmazott, ott két lehetőséged van: „Vagy felülsz a motorra, vagy otthon maradsz.”

Copyright © 2018 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu