Kulturális folyóirat és portál

2012. október 22 | Nagy Zsuka | Irodalom

Négy előtt

Három óra. Tizenkettő

 

Villódzik. Félig vágott szemhéjkagyló. Hajnal.

Ömlik. Ömlik csak. Tehetetlen láva-kín.

Három óra tizenkettő. Vigyen el a mentő.

Funda luka. Rám mosolyog dioptriás gyerekkor.

Szerettem az óvó nénim. Most meg egy kékszakállú.

bácsit szeretek. Vérzik az ínyem megkívánom.

A saját véremet ahogy folyik szét a csempén.

Plezúr ég foltot hagy a testen. Diákat vetít a lepedő az ágyon.

Érzem az égett por szagát. Női comb és fenék vonaglik.

Nincs huzat az ágynemőn. Minden fehér. Mint

a mennyekben.

 

Három óra. Ötvenkilenc.

 

Az autó tetején kifeszítenek és nincs senki az utcán.

Csak az a gépgyárhangú apokalipszis szél.

Ami zörgeti a kopott levelet. Aztán jött a két múmiaszerő

indián.

Az egyik az ágyam előtt térdelt. A másik a székemben ült.

Ezt nem tudom álmodtam-e vagy itt voltak valóban velem.

 

Leesett a tetőről egy jégdarab tudom így fog leesni a Hold is.

A Földre de engem nem ijeszt meg semmi. Élni akarok.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu