Kulturális folyóirat és portál

2015. március 18 | Tavaszi Hajnal | Kultúra

Nagyváradi nyomdászok és nyomdahelyek 1850–1945 között

A 19. század első felében a nagyváradi nyomdászat – de nevezhetjük sokszorosító iparnak is a korabeli iparág-nyilvántartás szerint – a kelet-magyarországi vidéki városok szintjén állt. Várad egyetlen nyomdája, a Szemináriumi nyomda, ellátta a várost egyházi és világi nyomtatványokkal. A nyomtatásban megjelentetett munkák szerzői a városi intelligencia tagjai. Ez a véleményformáló elit a Királyi Jogakadémia, a Premontrei Főgimnázium tanári karából, a kiszélesedő római katolikus püspökségi, megyei és városi adminisztráció tagjaiból, a nemesi arisztokrácia néhány képviselőjéből, a római katolikus, görög katolikus és kálvinista klérus tagjaiból rekrutálódott. Ezek a szerzők az alkalmi irományok mellett több tudományos jellegű teológiai, jogi, statisztikai és geográfiai, történelmi és irodalmi munkát is kinyomtattak ebben a nyomdában, amely egyben kiadóként is működött.
A kiegyezés előtti években a nyomdák számát tekintve Várad még nem tartozott a magyarországi élvonalhoz. 1850-ben Magyarország 75 városában 54 nyomdahelyet, 1866-ban 65 vidéki városban 106 nyomdászműhelyt jegyeztek. Novák László1 kimutatása szerint az 1866-ban nyilvántartott nyomdák közül a legtöbb műhely a következő magyarországi városokban működött: Budapesten 17, Nagyszebenben 5, Kolozsváron 4, Pozsonyban 3, Temesváron 3, Újvidéken 3, Szegeden 2, Nagyváradon 1.
A 19. század közepétől (1867) részben a városi elöljárók jóváhagyásával, részben az érvényes ipartörvénynek köszönhetően (a nyomdászat szabad iparággá vált) indult meg a nagyváradi nyomdaipar területén is az a szabad verseny, amely egyrészt az ilyen jellegű vállalkozások „féktelen szaporodásához”, másrészt a nyomdaműhelyek szakosodásához vezetett.
Ezek a magántőkén alapuló vállalkozások nemcsak a könyvnyomdászat, hanem (a hírlapkiadás, a könyvárusítás és a vonalzóintézetek mellett) a papírszakma különböző területein is tevékenykedtek, például a csomagolóipar (a dobozgyártás) területén.
A 20. század elején a sokszorosító ipar fellendülését befolyásolták a korszak technikai vívmányai (ide soroljuk a távírót, a telefont, a villamos energia felhasználásának kiterjesztését, a kémiai ismeretek térhódítását, a nyomdagépek fejlesztését, a gyorssajtó feltalálását, a fotomechanika meghonosítását, a szedő- és rotációs nyomdagépek tökéletesítését). Kezdetben a kis amerikai nyomtatógépek a családi vállalkozásoknak megfelelő profitot termeltek, azonban a versenyben maradás, a változó igényeknek megfelelően, újabb beruházásokat igényelt. A kis családi műhelyek fokozatosan betéti vagy részvénytársasággá alakultak át. A 20. század első évtizedében és a későbbi években is több vállalkozást átszerveztek, gyakori volt a tulajdonosváltás. A nagyváradi nyomdatulajdonosok üzleti könyvei, szerződései, a beruházásokkal kapcsolatos feljegyzései, nem beszélve a családi irataikról, mindeddig nem kerültek elő, ismeretlenek. A kutatás során Nagyvárad város időnként megjelentetett Címtárai és azok a jegyzőkönyvtöredékek váltak nyomjelzőkké, amelyeket a Nagyváradi Kereskedelmi és Iparkamara nyilvántartásaiba bejegyeztek.
A nagyváradi nyomdászok és nyomdahelyek 19–20. századi történeti adatsorának összeállításakor figyelembe vettük a különböző forrásdokumentumokban megjelent, az iparággal és az iparosokkal (tulajdonosokkal) kapcsolatos közleményeket. Ide soroljuk a nyomtatásban megjelent monográfiákat, folyóiratokat, újságcikkeket, újsághíreket, reklámokat vagy kéziratként fennmaradt közleményeket és nem utolsósorban a hivatkozó levéltári dokumentumokat. A vállalkozások bemutatásakor arra törekedtünk, hogy a tulajdonosváltások ismertté váljanak, tekintettel arra, hogy a nyomdafelszerelések az új tulajdonos birtokába kerültek és legtöbbször a nyomda megszűntéig alig történt fejlesztés, erre nem tértünk ki. A hírlapkiadók tevékenységére vonatkozó újabb információk, amelyek a szerkesztői és nyomdatulajdonosi funkciók szétválására vonatkoznak, a nagyváradi hírlapírás és -kiadás történetéhez szolgáltatnak újabb adatokat.
A magánvállalkozások kezdete
A 18. századtól Nagyváradon egyetlen nyomda működött, a római katolikus egyház tulajdonát képező Szemináriumi nyomda2. A nyomda eladásával (1804)3 a város egyetlen nyomdája már a 19. század elején magánkézbe került, egy ügyes befektető, a máramarosi Gottlieb Antal tulajdona lett, aki Vácott is hasonló vállalkozást működtetett. Gottlieb nem maradt egyedül a nyomdapiacon, a konkurenciát Szigethy Mihály (1806–1810), Sonnenfeld Simon (1856) és Moll Gusztáv (1858) beindított vállalkozásai jelentették; feltételezhetjük, hogy ez is befolyásolta Gottliebet nagyváradi cége eladásában 1808-ban4. Gottlieb nyomdáját Tichy János Ferenc felvidéki származású nyomdász vásárolta meg, aki a Gottlieb-nyomda faktora volt. Tichy János családi vállalkozása hosszú ideig fennmaradt (1808–1838), esetében akár nyomdászdinasztiáról is beszélhetünk, a nyomda vezetését fia, Tichy Alajos vette át (1838–1862), őt követte Tichy Ákos (1862–1874)5. A következő generációt képviselő ifj. Tichy Ákossal megszakadt a családi hagyomány, jóllehet ő is apja tipográfiájában tanulta ki a betűszedés mesterségét, de később Pestre került és a Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság javítnokaként dolgozott 1901-ben bekövetkezett haláláig6. A Tichy-nyomda a Premontrei Főgimnázium közelében, a Nyomda (később Tichy, ma Deltei) utcában üzemelt.
Idősb Tichy Ákos 1874-ben eladta nyomdáját Hollósy Lajosnak7. A Tichy család leszármazottainak nevével a későbbiekben is találkozunk különböző nagyváradi vagy belényesi vállalkozásokban. A Hollyósy-féle vállalkozást Hollósy Lajos fia, Jenő vezette tizenegy évig. Ő főleg könyvnyomtatással és könyvkereskedéssel foglalkozott, de nevéhez fűződik a korszak első Bihar megyei hírlapjának, a Biharnak a kiadása 1871-ben.
1885-ben Hollósy Jenő nyomdája, a Bihar című lap, valamint Hollósy könyvkereskedése újra gazdát cserélt. Az új cégtulajdonos Berger Dániel nagyváradi vállalkozó, akinek több sikeres befektetése volt a malomipar és szeszgyártás területén. Prosperáló vállalkozásai biztosították azt az anyagi fedezetet, amely lehetővé tette, hogy feleségével, Sonnenfeld Szerénával8 jelentős összegekkel támogassák a különböző nagyváradi filantróp egyesületeket és intézményeket. Berger Dániel gyermektelenül halt meg 1904-ben, a jól felszerelt könyvnyomdát és könyvkereskedést, valamint a szeszipari és egyéb befektetéseit rokona, ifj. Berger Sámuel örökölte. Ifj. Berger Sámuel vállalkozását a Mészáros utca 6. szám alatt jegyezték be (1904). A fiatal Berger a szeszipar és malomipar területén vitte tovább a család vállalatait, a könyvnyomda és könyvkereskedés beleolvadt a Sonnenfeld Adolf-vállalkozásba9. A Berger-féle nyomda még szerepel a Magyar Könyvszemlének az 1912. és 1914. évre vonatkozó lapszámában. Jóllehet, a Berger-nyomda tevékenységéről kevés konkrét adatunk van, színvonalát azonban egy nagy precizitással kivitelezett várostérkép is illusztrálja (1890).
Sonnenfeld Adolf, az első nagyváradi self-made man
A 19. század közepétől a 20. század közepéig a nagyváradi nyomdászat legjelentősebb nyomdavállalkozása, majd nyomdaipari vállalata a Sonnenfeld nyomda néven ismeretes. Ez az első cég, amely ebben az iparágban a vidéket a fővárostól függetlenítette10. A vállalkozást 1856-ban ifj. Sonnenfeld Simon11 indította egy kő- és domborműnyomással foglalkozó nyomdával, s ez később a Bémer tér 3. szám alatt megnyitott papírkereskedéssel bővült. Ez volt az első izraelita tulajdonú üzlet Nagyvárad-Olasziban. Sonnenfeld Simon felesége, Sonnenfeld Johanna12 (született Hillinger) felvidéki kereskedőcsaládból származott, aki Sonnenfeld Simon halála (1886) után az ugyancsak felvidéki származású Tritsch Károllyal (Trittsch Carol) kötött házasságot, akivel a Sonnenfeld-örökös, Sonnenfeld Adolf közös papírkereskedelmi céget nyitott13. Sonnenfeld Adolf nagy ambícióval vitte tovább a családi vállalkozást, kezdetben egy amerikai gyorssajtót működtetett, majd fokozatosan bővítette a nyomdát. Fő tevékenységi területe a papírkereskedés maradt, de vállalkozását könyvkötő műhellyel bővítette, és boltja, amely főleg papír- és írószereladást bonyolított le, sikeresen működött. Nyomtatványait a helybeli és más településeken működő kereskedelmi cégek körében forgalmazta. A század elején már nagy mennyiségű nyomtatványt szállított Erdélybe, és több állami hivatalnak is a Sonnenfeld cég volt a szállítója. 1902-ben kizárólag „akcidenc” mestermunkákat készített, kilenc munkást foglalkoztatott. A nyomda felszerelése 1 Bachrach levélfejnyomó gépből, 1 frankenthali gépből, 1 lipcsei probát gépből és 1 liberthini gyorssajtóból állt14. Az üzlet vevőköre Sonnenfeld Adolf kapcsolatainak köszönhetően állandóan bővült. Ebből a papírkereskedésből, nyomdából és könyvkötő műhelyből a 20. század tízes éveire fejlődött ki az a nagyvállalat (üzemkoncentrátum), amely a hasonló fővárosi vállalatokkal is felvette a versenyt.
A Sonnenfeld család, nyomdatulajdonosok és leszármazottaik, nem adtak ki vállalatukról monográfiát, és a hírlapokban is csak ritkán nyilatkoztak vagy engedtek közölni adatokat családjukról vagy szakmai sikereikről. Ezért több forrásból lehet összerakni a róluk szóló történetet. Hegedüs Géza Előjátékok egy önéletrajzhoz (1981) című családtörténete a Hirschl és Sonnenfeld család baráti és üzleti kapcsolatainak köszönhetően az ambíciós Sonnenfeld Adolf személyére vonatkozóan nyújt adatokat. Sonnenfeld Adolf papír- és írószerüzlete, később nyomdája, a 19. század végétől a Bémer téri Grünwald-ház földszintjén működött, Hirschl Bernát (Hegedüs) cipőkereskedése, Schwartz Miska és Jakobovits Helén divatüzlete és ifj. Khon Sámuel divatáruháza szomszédságában15. A Hirschl és Sonnenfeld cég tulajdonosai a ház emeletén béreltek lakást; baráti kapcsolat fűzte össze a két családot. 1886 táján, írja Hegedüs Géza, Sonnenfeld Adolfnak nyomdája és könyvkötő üzeme is volt az üzlet udvari traktusában, később ő volt A Holnap és az első holnaposok kiadója. Sonnenfeld Adolf alacsony, vékony, hegyes szakállú férfi volt, a maga szakmájában (a papírszakmában) országos tekintélynek számított. Talán nem is volt még egy vidéki papírkereskedő, akit Budapesten úgy tiszteltek volna, mint őt. Körülbelül abban a rangban volt, mint a nyomdaiparban a gyomai Kner Izidor vagy a békéscsabai Tevan Adolf. Ifjúkorában Pestre (még nem Budapestre) valcolt. Valcolásnak nevezték az inasgyerekek programszerű vándorútját, hogy minél több helyen minél többet tanuljanak a szakmájukból. Pesten egy időre elszegődött inasnak a legrégebbi fővárosi papírkereskedésbe Engler Ignáchoz. „Ugyanabban az üzletben inaskodott a Goldzieher Géza […], aki később az Osztrák–Magyar Monarchia papírfejedelme lett”16. Goldzieher anyanyelvi szinten beszélt angolul és franciául, inasévei alatt magánúton szerbül és törökül tanult, jövendő üzlete számára meg akarta hódítani a Balkánt, Kis-Ázsiát és Törökországot. Sonnenfeld Adolfnak a török világ túl messze volt, de a Balkán őt is vonzotta. Megtanult szerbül és olaszul, mert őt jobban vonzotta Dalmácia és az Adria. Az inasévek múltán Goldzieher az Engler cég törökországi és balkáni üzletkötője lett, Sonnenfeld Adolf ugyanazt a céget képviselte Dalmácia és Lombardia tájain. Engler Ignác halála után Sonnenfeld Adolf kellő tapasztalat birtokában Nagyváradra költözött, s a család később a saját vállalkozásában tevékenykedett.
A Nagyváradi Kereskedelmi és Iparkamara társascég-jegyzékébe 1884-es indulási évvel közkereseti társaságként jegyezték be a Sonnenfeld Adolf papírkereskedelmi vállalatot17, amelyet Tritsch (Trittsch) Károllyal közösen alapított; a társak egyforma képviseleti joggal bírtak. Tritsch Károly a Felvidékről származott, s a családi kapcsolat miatt feltételezhetjük, hogy a papírkészletük egy részét felvidéki papírmalmokból szerezték be. Sonnenfeld Adolf barátsága Goldzieher Gézával egy életen át tartott, a Sonnenfeld cég a budapesti Goldzieher cég Báthori utcai nagykereskedéséből szerezte be papíráruja legnagyobb részét egészen az impériumváltásig (1919).
1899-ben a prosperáló Sonnenfeld Adolf a Bémer téri lakásból átköltözött Nagysándor utca 7. szám alatti saját ingatlanába, Nagyvárad első szecessziós stílusú lakóházába. Sonnenfeld Adolf merész volt a vállalkozásaiban és merészen tervezte meg családja jövőjét. Felesége, Sonnenfeld Irén, a budapesti Spiegel Móric lánya, az ismert budapesti műépítész, Spiegel Frigyes lánytestvére volt, a ház is Spiegel architektúrájának nagyváradi remeke. 1899-ben a ház Nagyvárad klasszicista és barokk stílusú épületei között szenzációszámba ment18. „Sonnenfeld Adolf úr volt olyan bátor szembeszállni a konzervatív ízléssel és a Nagy Sándor utcában olyan házat építtetett, mely a pitoreszk díszítésével, eredeti beosztásával sok disputára adott alkalmat. A lépcsőktől kezdve a vasrácsokig mindenütt görbe figurás motívumokat találunk. Hanem, amilyen eredeti a Nagy Sándor utcai szecesszionista ház külsőleg, épp olyan praktikus a berendezése, amit nem kevésbé érdekes megcsodálni. Igazán csodálkozunk azon, hogy még nem akadt élelmes vállalkozó, ki szecesszionista kávéházat épített volna, amilyen például Győrött van, csupa zöld és kék az egész kávéház.”19 – olvassuk a Nagyváradi Napló cikkét. A Nagysándor utcai ház alagsorába nyomdaműhely működtetésére alkalmas helyiséget is terveztek, a városi címjegyzékekben erre nem találunk ugyan adatot, de feltételezzük, hogy a Sonnenfeld Adolf Rt. itt működött egy ideig, és később a Pelican Mill nevű borítékgyárat is ide jegyezték be.20

A Bémer téri Grünwald-ház újjáépítése után a papír- és írószer-kereskedést továbbra is fenntartották, a nyomda ennek a háznak a földszinti traktusában működött 1912-ig; a város címjegyzékében a nyomdacég a Mészáros (Grigorescu) utca 2. szám alatt szerepel.
1911–1912-ben a Szilágyi Dezső utca 6. szám alatt épült fel új, ezúttal bécsi empire stílusú kétemeletes palotájuk. Az épület udvari részét elfoglalta a kétszintes nyomda épülete, amely két nagyobb csarnokot és több műhelyt foglalt magában. Az utcafronton több üzlethelyiséget nyitottak, ide kerültek az impériumváltás éveiben Nagyvárad legrangosabb napilapjainak kiadói, a cég érdekeltségei, a Nagyvárad, Szabadság, Esti Lap és Nagyváradi Napló (Napló, 1935) kiadóhivatalai. Ezeket a kiadóhivatalokat részvényesként Hegedüs Nándor, a Hirschl család leszármazottja, főszerkesztő, kiadótulajdonos, hírlapiroda és kölcsönkönyvtár tulajdonosa vezette, aki a Sonnenfeld-palota egyik emeleti lakrészét is bérelte. A Hegedüs Hírlapiroda a két világháború között Erdély egyik legforgalmasabb és legszolidabb alapon vezetett könyv-, kotta- és zeneművállalata volt. Bizományosa a legelőkelőbb belföldi és külföldi lapoknak és folyóiratoknak, menetjegyirodája is jelentős forgalmat bonyolított le, az iroda a Fő utcán működött. Románia legnagyobb magánkölcsönkönyvtára is a vállalathoz tartozott; az állományt állandóan modern könyvekkel egészítette ki. Emellett hangversenyszervező osztálya is volt, és a Hivatalos Közlönyt (Monitorul Oficial) is képviselte. Cégtulajdonos a Nagyváradi Esti Lap és a Nagyvárad társtulajdonosa, Hegedüs Nándorné Schvartz Paula volt21.
A Sonnenfeld nyomda valójában 1910-től indult látványos fejlődésnek (nagyüzem-koncentrátum), amikor felszerelése 2 linotype nyomdagéppel is bővült, ami megkönnyítette a konkurenciával való harcot az újságnyomtatás területén. Ez a vállalkozás 1916-tól Sonnenfeld Adolf Rt.-ként működött.
1912-től a Sonnenfeld cég hírlapnyomtatáson kívül könyvnyomtatással is foglalkozott: rendelkezett egy litográfiai műhellyel, egy modern gépsorral, amelyen ellenőrzési jegyeket nyomtattak, könyvkötészettel, üzleti könyvgyárral, prégoló műhellyel. A cég kezdetben a több lábon álló kisvállalatok mintájára szerveződött, a termelés és értékesítés termelői folyamatként ötvöződött, később, a számos nyomdatechnológiai újítás bevezetésével, már az első világháború évében modern nyomdaipari létesítménnyé vált, amely több önálló, nyomdaiparra szakosodott leányvállalatból, fiókvállalatból vagy betéti társaságból tevődött össze.
1914-ben bejegyzik az új vállalatukat, a Nagyvárad Nyomda és Újságvállalat Rt.-t22. A cégtulajdonosok között szerepel Sonnenfeld Adolf két fia, Gusztáv és Andor (András), valamint Friedländer Ernő, a Nagyváradi Általános Takarékpénztár Részvénytársaság vezérigazgatója, aki Sonnenfeld Adolf lánytestvérének, Paulának volt a férje. A vállalat cenzorai: Diósi Sándor papírkereskedő, Biró Miklós és dr. Molnár Jenő. 1916-tól a Sonnenfeld Adolf Rt. részvénytőkéje és vagyonkészlete 750 000 koronára emelkedett.23
Az 1919-es impériumváltás után nemcsak Románia nyugati határszélének, hanem Erdélynek is egyik legnagyobb és legkorszerűbb ipari üzeme volt, amelyet Nagy-Románia24 viszonylatában is az egyik legversenyképesebb nagyvállalatként jegyeztek. A Sonnenfeld Adolf Rt. (S.A.) alaptőkéje 1926-ban elérte az 1 000 000 lejt. Akkoriban a nyomdaiparban az ilyen arányú tőkebefektetések csak a bukaresti vállalatokra voltak jellemzők25. 1936-ban a vállalat törzstőkéje 10 000 000 lej, és 188 munkást foglalkoztat26.
1918. május 9-én hunyt el Sonnenfeld Adolf. A korabeli lapok egyhasábos megemlékezésekben búcsúztatták Nagyvárad érdekes személyiségét. „Egy impozáns ívben szökő élet végét jelenti – Sonnenfeld Adolf – neve gyászkeretben, teremtő és termékeny energiák lecsöndesülését, amelyek azonban akkora lendületet adtak az életrehívott dolgoknak, hogy ez a lendület elég erőt ad alkotásainak a további életéhez. A hatalmas ház minden zegzuga éli azt a nagyszabású választékos életet, amely a teremtő öreg úr termékeny agya és zsenialitása nyomán dobbant meg az anyagban, amit lélekkel, színnel és intelligenciával töltött meg a munka, amely e lüktető házban soha sem volt csak megjárt utak újrataposása, hanem új utak keresése és gyakori megtalálása. Sonnenfeld Adolf egész életét a betűk között töltötte, s nem csak a betűk külsejének, jó megjelenésének volt csodálatos érzékű pallérozója, hanem a szavakká, gondolatokká összegyülekező betűkkel is erős rokonságot tartott. A szeretet és együttlélegzés typhográfiáját csinálta meg Sonnenfeld Adolf, mert a keze alól kikerült könyvekben érződött a gyengédség és finom behódoló meghajlás az emberi szellem előtt.”27
„Sonnenfeld Adolf vállalatát alapos szakképzettségével, fejlett műízlésével, a művészi produkciók iránti lelkesedésével, páratlan szorgalmával és nemes ambíciójával országosan elismert műintézetté fejlesztette, sőt becsülést szerzett a magyar iparnak messze Magyarország határán túl, a külföldön, a legtökéletesebb nyomdatermékek versenyében is. […] Boldog családi életet élt és két fiának Sonnenfeld Gusztávnak és Andornak (András) példás nevelést adott, a leggondosabb képzést művészi iparunkban, úgy, hogy ha édesapjuk munkáját most már végképp átveszik, azt bizonyára még jobban tökéletesíteni fogják.”28 A nagyváradi self-made man egyik prototípusát a híres neológ hitszónok, Kecskeméti Lipót főrabbi búcsúztatta, majd hosszú kocsisor kísérte nyughelyére.
Az utódok tovább fejlesztették a vállalatot, a húszas években újabb beruházásokkal és újabb termékek bevezetésével terjeszkedtek a nyomdapiacon. 1920-ban29 a nyomdának 6 linotype gépe volt, ezek mellé felszereltek egy nagy kapacitású, 8 oldal nyomtatására képes rotációs gépet. 1922-ben a Sunfild30 néven ismert domborműnyomó, krepp-papír- és tapétagyárat indították be. Ez a gyár 1931-ben Bukarestbe költözött31, a befektetők között Sonnenfeldeket nem találunk. Sleifer és Sleidmann nevek szerepelnek a bejegyzésben. Az Erdélyi és bánáti közigazgatási lexikonban (1929) találunk utalást a cégre vonatkozóan, „a Sunfild cég létrehozását a Sonnenfeld család kezdeményezte”. A nagyváradi kereskedelmi kamara bejegyzésében 1923-as évvel jelenik meg egy Sunfild nevű vállalkozás az előzőhöz hasonló tevékenységgel, de a cégtulajdonos Henric Lang et Co32. Mivel a befektetők körére vonatkozóan nincs bizonyítékunk, feltételezzük, hogy részvényesként a Sonnenfeld cég vagy a Sonnnenfeld család valamelyik tagja is részese a vállalatnak, de az is lehet, hogy a befektetés más részvényesek neve alatt futott, esetleg betéti társaság formájában.
1923-ban a Sonnenfeld cég a következő cégbejegyzésekkel szerepelt: Sonnenfeld A. Rt., üzleti könyvgyár, Sonnenfeld dobozgyár, Sonnnenfeld papírárugyár, Sunfild dombormű nyomda, Sonnenfeld Adolf Rt., Nyomda és Grafikai műintézet33.
1925-ben újabb vállalat indult Sebestyén Adolf és Sonnenfeld Adolf nevén, bejegyezték a Pelican Mill34 nevű vállalatot, amely boríték és különböző papíráru előállítására alakult. Egy 1930-as cégmódosítási bejegyzés folytán a borítékgyárat a Sebestyén Adolf et Comp. betéti társaság működtette tovább. A cégtulajdonos továbbra is a Sonnenfeld Adolf Rt., bejegyzett tőkéje 750 000 lej, aláírási joggal Sebestyén Adolfné Wolf Fanni rendelkezett.
1929-ben egy újabb céget jegyeztettek, amely dobozgyártással és litográfiai munkák kivitelezésével foglalkozott, a Pallast35. Ennek keretében működött egy ofszetnyomásra szakosodott termelési sor – rotációs gépein menetjegyeket nyomtattak – és egy modern könyvkötészet is. 1929-ben a romániai iparvállalatok jegyzékében két vállalat szerepel a Sonnenfeld cég neve alatt. A Sonnenfeld S.A. (Sonnenfeld Rt.) tevékenysége borítékgyártás és újságnyomtatás (valószínű, hogy a Pelican Mill36 ennek keretében működött). A cég 392 alkalmazottat foglalkoztatott, alaptőkéje 900 000 aranylej. A Sonnenfeld A. S.A. (Sonnenfeld Adolf Rt.) 64 munkással dolgozott37, alaptőkéje 113 000 aranylejre volt tehető. 1938-ban a Pallast átírták Sonnenfeld Stella és Seidman Nándor nevére.
Hegedüs Nándorné Schvartz Paula neve felbukkan azokban a lapkiadó vállalkozásokban, amelyek a legjelentősebb nagyváradi napilapokat megjelentették a két világháború közötti időszakban. A kamarai bejegyzések nem térnek ki arra, hogy az 1914-ben alapított Nagyvárad Nyomda és Újságvállalat Rt.38 valamilyen mértékben érdekelt lett volna a lapkiadásban. Az első cég, amely könyv- és újságterjesztésre jött létre, a Solva Rt.39 (S.A.) néven bejegyzett betéti társaság (1934). Vezetője dr. Buia Ioan, dr. Szeghő Imre és Hegedüs Paula, ez utóbbi aláírási joggal rendelkezett. A cég alaptőkéje 500 000 lej, 1000 részvény 500 lejes névértékben. 1934 végétől 1936-ig Erős Vilmos kolozsvári lakos vezette, aláírási joga Darvas Simonnak volt. A cég neve 1937-ben Tiraj Rt.-re (S.A.)40 változott, s két új személy került a vezetőtestületbe: Dancea Iacob alpolgármester és Pelle János ügyvéd. 1942-ben törölték a cégjegyzékből. 1938–39-ben még két újságcég vezetőségében olvashatjuk Hegedüs Paula nevét. Az egyik a Rotativa újságvállalat Rt. (S.A.)41, székhelyeként a Sonnenfeld-palota címe van megadva. A Napló (Nagyváradi Napló) és a Szabadság napilapok, de más hírlapok kiadására is szerveződött, 300 000 lej törzstőkével. 1938 decemberében a cégvezetők névsorából törölték Hegedüs Paula és Hegedüs Nándor nevét, cégvezetőknek Hegedüs Arnoldot, Szász (Schvartz) Annát és Bihari Jenőt nevezték ki. A Rotativa 1940-ben megszűnt.
A Socrates Újságvállalatot42 1938-ban jegyezték be a Hegedüs Hírlapiroda címére (Ferdinand u. 2. szám), Hegedüs Paula és Marton István újságíró nevére. Az újságkiadásra szerveződött vállalkozást 1940-ben törölték a cégek jegyzékéből.
1941 elején a Szilágyi Dezső utca 6. szám alá újabb újságcéget jegyeztek be, a Nagyváradi Lapkiadó Kft.43-t, a Nagyvárad című politikai napilap, esetleg más lapok kiadására is. Vezetőtanácsában Mikussay József, Hegedüs Nándor és Daróczi Kiss Lajos újságíró, felelős szerkesztő, ügyvezető elnök vett részt. A tagok között szerepelt Daróczi Lajosné Bozsik Etel magántisztviselő. A cég törzstőkéje 20 000 pengő volt. 1944. június 6-án Hegedüs és Mikussay nevét törölték a cégből, az ügyvezető Daróczi maradt. Mint ismeretes, Hegedüs Nándor azon kevesek közé tartozott, akik mentesültek a zsidótörvények alól.
1938-ban a Sonnenfeld Rt. (S.A.) vállalat felvette a Grafika nyomda műintézet nevet. Itt nyomtatták a legtöbb magyar és román nyelvű nagyváradi hírlapot. Hangsúlyt fektettek a könyvkiadásra és ezen belül a könyvgrafikára. Olyan ismert nagyváradi grafikusokat alkalmaztak, mint Balogh István, Mikes Ödön, Barát Móric.
1938-ban a kamarai jegyzékben megjelenik a Forum44 dobozgyár, tulajdonosa Áron József, de a megjegyzésekben azt az információt találjuk, hogy a cég a Sonnenfeld A. Rt. folytatója.
1942-től a Sonnenfeld cégek stabil helyzete meginog. 1942. január 9-én a Sonnenfeld Adolf Rt. (S.A.)45 részvényeseinek közgyűlésén Sonnenfeld Gusztáv és Friedländer Ármin tőkemódosítást indítványoz. A részvénytársaság alaptőkéje, amely a harmincas években elérte a 10 000 000 lejt, leértékelődött 10 000 pengőre, egy részvény ára a régi 100 lejben megállapítottról 10 pengőre csökkent. Módosították a cég alapszabályát, a vezetőség maximális létszámát 5 főben állapították meg. Sonnenfeld Gusztáv nevét törölték a részvényesek sorából, vállalatvezetőnek Friedländer Ármint nevezték ki. A zsidótörvények életbelépésével a vállalat működése stagnált, majd 1944-ben kénytelen volt felfüggeszteni tevékenységét. 1944-ben a Sonnenfeld családot a nagyváradi gettóba telepítették. „A Szilágyi Dezső utcán, a Sonnenfeld-palotában szívszorító jelenetek adódtak. Mindenki azt hitte, hogy valami méltányosság mégis érvényesülni fog Sonnenfeld Gusztávval, az országos hírű nyomdai műintézet tulajdonosával szemben. Atyja, a néhai Sonnenfeld Adolf, alapította azt az üzemet, amely már a békében hatalmas fejlődésnek indult, a külföldi megrendelései is hírnevet szereztek neki. Később litográfiai műterméből, amelyben országos hírű grafikusokat foglalkoztatott, messze ismertté vált plakátok kerültek ki. És Sonnenfeld Gusztáv volt az, aki a világháborúból, mint többször kitüntetett tüzértiszt hazatérve, továbbfejlesztette üzemét. Román időkben egyéni áldozatokkal magyar könyveket adott ki s húsz éven át néha bizony deficit mellett magyar napilapokat tartott fönn, így a Szabadságot és a Nagyváradot, mint a kisebbségi magyarság orgánumát. Milyen méltó lett volna a kivételezésre. Még azzal sem, hogy kisebbik fiát, Sonnenfeld Ferencet, aki Ukrajna mezőiről nem térhetett vissza, odaadta ennek a háborúnak. Gyönyörű könyvtárából, mely a legkülönb bibliofil gyűjtemény volt Nagyváradon, munkásoknak osztogatott könyveket, s köztük osztotta szét ruháit is. Aztán ment a nyomdába, még egyszer megsímogatta a gépeket, majd elbúcsúzott nyomdászaitól, akik rajongásig szerették ezt a nagyon jószívű embert. Plesch Gyula gépmester, aki a rotációs gépet kezelte, kellett volna társai nevében néhány vigasztaló szót mondjon. De csak odáig jutott, hogy: drága Guszti úr!”46
Sonnenfeld Gábor leszármazott közlése szerint a Sonnenfeld család férfi tagjait egy „pénzhamisító gyárban” dolgoztatták, Sonnenfeld Gusztávot orvosi kísérleteknek is alávetették Auschwitzban.
1945-ben Nagyvárad legprosperálóbb nyomdaüzemének, a Sonnenfeld Rt.-nek néhány részlege még létezett. Erre vonatkozó információkat találunk egy propagandakiadványban.47 A nagyváradi nyomdászok szakszervezetének nyilatkozata szerint 1945 áprilisáig a tagság nem dolgozott. A közleményben utalást találunk a Pallas litográfia működésére (plakátokat nyomtatott), valamint a Forum és a Fraternitas dobozgyárak működésére.
1945-ben a deportálásból megmenekültek között van Sonnenfeld Gusztáv és Friedländer Ármin. Sorstársaikhoz hasonlóan erőfeszítéseket tettek nyomdavállalatuk újraindítására. A hivatalos procedúra évekig tartott. 1946-ban a Bihar Megyei Törvényszéken az elkobozott javak visszaszerzésére több bírósági per indult. Sonnenfeld Gusztávnak és Friedländer Árminnak sikerült visszaszereznie valamit a cégük tulajdonából és bejegyeztetniük Grafica nyomda néven egy közkereseti társaságot. 1947-ben Grafica Sonnenfeld és Friedländer48 néven még működött. 1948-ban bekövetkezett az államosítás, s a cég az 1970-es években Crişana Nyomdavállalat néven ismeretes.

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu