Kulturális folyóirat és portál

2013. február 11 | Kovács Emőke | Kritika

Nagyító alatt (Bánk bán)

A sepsiszentgyörgyi társulat Bánk bánjának alcíme: színpadi tanulmány Katona József drámája nyomán. Megfogalmazódik a kérdés, egy-két évszázados drámai alkotást hogyan lehet színpadra állítani, hogy a néző sajátjának érezze, és ne úgy érezze sajátjának, hogy meghatódjon a múlttól, hanem felismerje a jelenben, a közössége életében azokat a kérdéseket, amelyeket szavakba foglal a mű. Ez már egy jó ok a rendezői kísérletezésre.
Bánk történetéhez lényegileg hozzátartozik az egyéni sérelmek és a kollektív érdekek közötti feszültség. Igazából nem kezdeményező, de nem is célpont, a szálak mégis nála futnak össze, majd az egyéni érdekek a társadalmi konfliktusok medrébe kerülnek.

Ez a bonyolult viszonyrendszer épp egy ilyen keresztül-kasul átjárható, kitett, mégis rejtett teret kíván, amelybe bárki bárhonnan beléphet, amelyben bárki megfigyelhető. Ez a merészen kiterjesztett színtér az előadás képi és hangi világának olyan erőt ad, amely nem engedi meg a nézőnek, hogy kívül maradjon, hogy ne hasson rá a mellette elhaladó színész jelenlétének ereje. De mihelyt részesévé válik a játéknak, és azonosul a szereplőkkel, elidegenítő impulzus éri, ami rögtön ráébreszti arra, hogy amit lát, az csak reprezentáció: mozgókép jelenik meg a hatalmas fehér vásznon; a színpadon felsorakoztatott mikrofonokat használni kezdik; a hangszórókból ordító vagy suttogó szavak idegenül rezonálnak bennünk. A mikrofon által kihangosított mondatok mindenkinek fájnak, annak is, akit közvetlenül érint, annak is, akit közvetetten. Mintha a vélt vagy valós igazság „durva” kihangosítsa nem lenne elég, a színészek „fényt” kérnek, „még több fényt” mondanivalójukhoz. A főszereplők nagyító alá kerülnek, és ezzel együtt gondjaik, magányuk, szenvedésük is. Kíméletlenül az arcunkba csapódik tragédiájuk.

Az élő cimbalomjáték külön síkkal gazdagítja az előadást, az emelvényen lévő zenész néha bekapcsolódik a játékba, zenei replikákat ad a színészi dobolásra.

A befejezés egyszerre kézzelfogható és mégsem. Az ember kétségkívül libabőrös lesz. Nem pusztán Bánk tragédiája miatt, hanem attól, ahogyan Mátray László kilép Bánk szerepéből, és egy névtelen katona alakjába bújik.

Attól, hogy ez a váltás a történelmi dráma perspektíváját a történelem perspektívájára cseréli.

Copyright © 2019 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu