Kulturális folyóirat és portál

2013. június 5 | Serestély Zalán | Irodalom

mit kezdenék a haláloddal

éjjel, amikor bevetted az utolsó indometacint,
arról álmodtam, mit kezdenék a haláloddal.
tulajdonképpen levegő sem volt,
besűrűsödve feszengett üvöltésem a szájüregben.
furgon ajtaja görgött,
tanakodtak benne kedves emberek – állva;
lehet-e közöm és hogyan, ha,
hogy már nem vagy.
amit rendesen csak maszturbálás után –
éreztem ágyékomba ülni a szégyent,
a nap hajszálpontosan derékszögben
fúródott koponyámba. felszívódtak árnyak.
burjánzott a tér – ahogy mindig is vágytam
egyenként fénylettek kövek,
mintha valaki kiírta volna a Pi-t végső pontosságban.
ennyi hát a táv – tudtam, hogy futjuk, azt is, hogy háttal.
egy kötelet; szakaszosan csomózva, persze; ki bánt volna.
tudni bár – ha egyáltalán tartunk – hányadán, mi végett.
beírva fele utat, rád ismerni utoljára.
szótlanul lépni át végső közelséged.
szavam sem lehetett.
mintha mindenki összeesküdött volna értem.
kifőzde zselatinos vétlenségben.
ennyi hát a táv – tudtam, hogy futjuk, azt is, hogy háttal.
hiába jártam körbe a tavat, míg tagjaid kiáztak benne,
hiába százszor, ezerszer, számlálatlan,
míg szelted millió alakban, s borzasztott pikkelyes hátad.
egyenként fénylettek csontszáraz kövek,
mintha valaki kiírta volna a Pi-t végső pontosságban.

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu