Kulturális folyóirat és portál

2014. augusztus 17 | Kalapos Éva Veronika | Irodalom

Mátó

Fater szerint minden nőnek a kurvaanyja.
A faternek igaza kell hogy legyen, mert ezt mindig akkor mondja, amikor beszélgetünk, és akkor igazat mond. Mondja is, felemelt ujjal, miközben a másik kezét a vállamra teszi, jegyezd meg, ilyenkor az ember igazat mond. Anya már aludni szokott akkor, amikor ez az ilyenkor van, régen párszor volt, hogy nem aludt, de amióta fater egyszer meglátta az árnyékát az ajtó üvegén keresztül, ahogy leskelődik, bement, két puffanás, aztán kijött, Anya meg lefeküdt, és azóta nem várja meg, csak én szoktam mindig.
Fater ilyenkor nagyon gyenge, úgy kell neki támaszkodni a vállamra, és ez attól van, hogy a haveroktól hazafelé mindig nekimegy valaminek. Legutóbb a villanyrendőrt fejelte le a ház előtt, akkor a villanyrendőrnek is a kurvaanyja volt, azelőtt meg kiborult a talicskából, amivel hazatolták, és véresre verte a kezét meg a lábát a köveken. Van elsősegélydobozunk, tudom is, hogy kell gézzel kötést csinálni, de sose hagyja, csak leül mellém a tornácra, és megkérdezi, oszt te meg mért nem alszol. Mindig ezt kérdezi, én meg mindig mondom, hogy nem vagyok álmos, mire nevetni kezd, megtörli a száját a kabátja ujjával, és azt mondja, na, akkor beszélgetünk. És akkor beszélgetünk.
Máskor amúgy nem beszélget velem, mert nagyon sok gondja van. Ott a meló, ahol minden szart az ő nyakába sóznak, a barom főnöke nem érti, hogy neki is van családi élete, örökké őt zavarja fel a pózna tetejére, egyszer majd leesik, mert nem bírja már úgy, mint régen, szúr a szíve csomószor, és mióta a heréjénél fogva felakadt a kerítésre, mikor egyik éjjel megpróbált bemászni a kapun, mert elhagyta a kulcsát, ott is mindig begyullad neki, fel se szabadna mennie arra a redves póznára, megmondta a doki. Meg ott az anyja, aki, mióta a papa meghalt, meg van teljesen bolondulva, be kéne dugni a diliházba, mert csak mos egyfolytában, pucolja a házat, mint az eszelős, fater a múltkor ordibált vele a telefonban, mondjuk meg is érdemelte, akkora vízszámlát csinált. Mondjuk mikor a papa még volt, mozdulni nem lehetett abban a házban a kosztól, ha leült az ember a székre, biztos, hogy odaragadt, de legalább nem volt ekkora vízszámla, ki a fasz fogja ezt kifizetni, mert mi nem, az hétszentség. Fater ilyeneket is elmond, amikor beszélget velem, még azt is elmondja, hogy miért csak ilyenkor beszélget, máskor meg miért nem.
A nőknek a kurvaanyjuk, mondja fater és kiköp, én nem tudok ilyen hosszan köpni, mintha a gyomrából csinálná, előtte hosszan hörög, aztán szépen, ívesen kiereszti a csulát a lábunk elé a homokba (már fél éve gyakorolom, de nem megy). Anyád is itt pocol egész nap, mereszti a picsáját, én meg kidolgozom a belemet, aztán ha elmegyek a haverokkal, mert egy férfinak csak a haverok vannak, fiam, senki más nincs neki, akkor meg néz a bamba pofájával, hogy hova megyek megint, hát oda megyek, na és aztán, mi köze van hozzá? Nem adok meg mindent nektek, hát nem adok meg mindent?, kérdezi fater, és ilyenkor már sírós a hangja, én meg nem merek hozzányúlni, mert remegnek a vállai, de bólogatok, hogy majd’ leesik a fejem, mert tudom, hogy igaza van, mert tényleg mindent megad. És néha a férfiembernek ki kell ereszteni a gőzt, és azt itthon nem lehet, érted, ezt kérdezi anyád, hogy mért nem lehet itthon, hát hogy lehetne már itthon, a bamba pofája mellett? Nekem az nem pihenés. Nem, faternak az nem pihenés, ennyit még én is megértek, és én se tudom, mért kell anyának olyan bamba pofát vágni örökké, amire kész kínszenvedés ránézni is.
Mondjuk azzal, hogy a nők kurvaanyja, nem nagyon tudok mit kezdeni, mert én anyán kívül csak egy nőt ismerek, bár ő nem rendes nő, csak lány. Zizának hívják, ami olyan, mint a Cica, de nem az, hanem Ziza, és nem hajlandó megmondani, mért ez a neve. A Milán szerint ukrán anyja van a Zizának, szaros ukrán az egész család, az ukránok szarban fürödnek, tudtad? Nem tudtam, de Zizának különben sincs olyan szaga, mintha szarban fürödne, mondjuk attól még lehet, hogy szarban fürdik, talán nem minden szar büdös. Ziza nem is tudom, milyen, nem mondom, hogy kedves, mert egy árva szót se szól általában, de néha megfogja a kezem, mikor megyünk haza a kisdombról, és már elég sötét van, és az jól tud esni. Puhák az ujjai, bár egy kicsit retkesek, de az enyémek is azok, szóval összekeveredik a két retek, az enyém meg az övé, úgyhogy Zizának egyelőre nem tudom megtalálni magamban a kurvaanyját. Meg az se segít, hogy két hete átmentünk a Milánékhoz a csűrbe, de nem volt ott senki, mert Milánék elmentek hazulról, és Ziza lefeküdt a szalmára, és szólt, hogy menjek oda. Mire odamentem, félre volt húzva a bugyija, és megint nem mondott semmit, csak nézett rám, és odavitte a retkes kezemet, oda le, úgy látszik, nem zavarta, hogy retkes. Piszkáld, szólalt meg, én meg úgy meglepődtem, hogy megszólalt, hogy piszkálni kezdtem, ahogy mondta, azt a vörös, ráncos dolgot ott középen, ami mondjuk elég ronda, olyan, mint a pulyka tokája. Ziza felsóhajtott, mire megijedtem, és abba akartam hagyni, de megrázta a fejét, úgyhogy piszkálgattam tovább a pulykatokát, nekem aztán tökmindegy, és közben néztem a tyúkokat, amik már megint hátrajönnek a kiskerítésen a kertbe, Milán apja ilyenkor mindig fejbe vágja őket, amitől elterülnek, de olyan hülyék, hogy rögtön elfelejtik, és másnap megint hátrajönnek. Ziza mocorgott, aztán megint sóhajtott, aztán nagyobbat, én meg megint megijedtem, hogy ez most már biztos tényleg fáj neki, de odanyomta a kezemet, mielőtt elhúzhattam volna, utána meg hirtelen felnyígott, mint a Bodri, mikor fater oldalba rúgja, ugyanolyan magas hangon, és elkezdett nagyon remegni. Most már tényleg elvettem a kezem, nekem ne nyígjon olyasmitől, amit én csinálok, de aztán meg, amikor megnyugodott, odahajolt hozzám, átkarolta a nyakamat, és megszorított. Úgy ellöktem, hogy leesett a földre, de nem kezdett bőgni, csak mosolygott, mire dühös lettem, belerúgtam a port a bamba pofájába, és hazaszaladtam. Ezt még faternak se mondtam el, szégyelltem, hogy a Ziza nyígott miattam, meg valami másért is szégyelltem magam, és nem tudtam haragudni Zizára, pedig kellett volna.
Mátós vagyok, mondja fater mindig, amikor beszélgetünk, és én rájöttem, hogy szeretem a mátót, mert fater a mátó miatt beszélget velem. Ha nem lenne a mátó, ahogy anya akarja, akkor beszélgetés se lenne, pedig én szeretek faterral beszélgetni. Szeretem, hogy ilyenkor kásás egy kicsit a hangja, mintha valami lenne a szájában, meg néha segíteni kell neki a szavakkal, mert nem jutnak eszébe. Szeretem, hogy ilyenkor rám támaszkodik, én segítek neki bemenni a szobába, és bocsánatot kér, ha útközben fingik, a mátótól van, fiam, de én nem haragszom a mátóra ezért, pedig elég büdös tud lenni, ami kijön a faterból. Jó az is, hogy ilyenkor mindig elmondja, mennyire büszke rám, te olyan leszel, mint én, fiam, csak anyád el ne tökítsen, a nők nem normálisak, nem valók azok semmire, csak baszásra, a kurvaanyja mindegyiknek. (A baszásról mondjuk nem tudok semmit, csak a Milán figyelmeztet néha vigyorogva, hogy hallod, basznak a macskák, de mindig bebújnak valami alá, úgyhogy nem látok semmit az egészből. Az ukrán csajok is basznak pénzért, mondja Milán, nekem meg két hete már mindig Zizára kell gondolnom, amikor ezt mondja, ahogy ott fekszik a szalmán.)
(Ha Ziza felnő, akkor már nő lesz és nem lány és akkor már haragudhatok. Akkor már én is felnőtt leszek, és mondhatom, hogy a kurvaanyja. És lehetek mátós, és tolhatnak haza talicskában a haverok, és lesz egy gyerekem, akivel mátósan beszélgetni lehet. És addigra biztos tudok már majd köpni is, olyan szép hosszút, mint a fater, egészen mélyről, a gyomromból.)

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu