Kulturális folyóirat és portál

2020. május 29 | Tasnádi-Sáhy Péter | Napló

(majdnem) pünkösdi

Nézem, ahogy nő az esőtől, mostanság főleg az esőtől, a locsolás magányos sport, az esővel meg más locsol, ha nem is feltétlenül az én kedvemért, esetleg jutalomból, amiért annyi mindent nevelgettem magról vagy mert meghat, ahogy bújik a paszuly…

Mégiscsak jó – legalább ebben – hátrébb húzódni, eldugni, elszórni a magot és várni.

Rendben, hogy a kert nem is természet; öt centinként bejelölt léccel paszulyszemeket virág(!)földbe dugdosni az emelt ágyásban az nem természet; fűmagot szórni az ágyás köré monokultúrának az nem természet.
Mégis: amikor az eső (hagyjuk is ki áll mögötte) locsol, a paszuly (és a fű) pedig nő és én csak nézem, az azért mégiscsak valami, még akkor is, ha a jég végül elveri az egészet;
azért ez a talpalatnyi föld (a kert) mégiscsak többet érdemel egy gumitömlőt lóbáló, klórszagú istennél.

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu