Kulturális folyóirat és portál

Folyóirat

2020/9

A Várad folyóirat 2020/9 számában Gittai Istvántól Szűcs László búcsúzik. Verset Lencsés Károly, Debreczeny György, Csontos Márta, Simonfy József, szépprózát Repkő Ágnes, György Alida, Onagy Zoltán, Juhász Zsuzsanna, esszét pedig Bartha Réka közöl. Kjell Espmark Bartók Béla a Harmadik Birodalom ellen című regényének részletét Sall László fordította magyarra. A művészet rovatban Horváth Gizella az Akiért a harang szól képzőművészeti kiállítás kurrátorával, Ami Barakkal beszélget. Magyari Sára nyelvész, újságíró, egyetemi docens és Veszelszki Ágnes nyelvész, újmédia-kutató, egyetemi oktató arról mesélnek, hogy mit csinál a nyelvész járvány idején. Társadalom rovatunkban Fried Noémi Lujza interjúját olvashatják Dr. Molnár Géza virológussal arról, hogyan kell megtanulnunk együtt élni a koronavírussal. Varga Gábor Lombhullásban sorozatának folytatásában az utóbbi hónapok történéseire reflektál a szerző, illetve folytatódik Szilágyi Aladár Tejfoggal kőbe című, a harmincas évek Nagyváradját megidéző memoár sorozata. A kultúra rovatban Tóth Hajnal és Fried Noémi Lujza ír Kemenes Henriette és Ozsváth Zsuzsa debütköteteinek augusztusi nagyváradi bemutatóiról. A kritika rovatban Simon Judit osztja meg velünk benyomásait a Szigligeti Társulat Főnixterv című előadásáról. Debreczeny György Ezen a szép napon – Thomas Bernhard – breviárium című kötetéről Tasnádi-Sáhy Péter méltatását olvashatják. A Sötétség (Dark) Netflixes sorozathoz Nagy Orsolya filmkritikáját olvasva kaphatunk kedvet.

Varad_2020_ 09_borito

Copyright © 2020 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu