Kulturális folyóirat és portál

Folyóirat

2020/11

A Várad folyóirat 2020. novemberi számában verset Dimény Andor, Kántor Zsolt, Csontos Márta, Eszteró István, Balajthy Ferenc, szépprózát Mărcuţiu-Rácz Dóra, Lőnhárt Melinda, Zsidó Piroska, Dinók Zoltán, Sztaskó Richard és Tóth Ágnes, míg esszét Fám Erika közöl.

A művészet rovatban a kézdivásárhelyi születésű Martini Yvette grafikus, vizuális művész munkásságához és alkotásáihoz szintén Fám Erika segítségével kerülhetünk közelebb. Folytatódik Magyari Sára nyelvész, egyetemi docens Tandem-rovata, szerzőtársa ezúttal Nagy-György Tamás építészmérnök, a Temesvári Műszaki Egyetem tanára, a téma ezúttal a tudomány szerepe, illetve az, hogy ez a szerep ma mennyire fontos. A kultúra rovatban Kőrössi P. József legújabb, Zsákutca két irányból – Köszönjük neked, Kondukátor! című kötetének online bemutatójáról Tóth Hajnal számol be. Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész egy József Attila-dedikáció kapcsán tárja fel Bihari Klára életét és szerzői pályáját. Pap István az újságíró Márai Sándorról és a napisajtóban megjelent korai írásairól értekezik. Társadalom rovatunkban folytatódik Alföldi Imre Tejfoggal kőbe című, a harmincas évek Nagyváradját megidéző memoár-sorozata, míg Fried Noémi Lujza riportja a nagyváradi Grund Community Egyesület programjairól, az élménypedagógiára épülő after school foglalkozásokról szól. A kritika rovatban Kántor Zsolt osztja meg velünk benyomásait Kemenes Henriette Odú című debütkötetéről, illetve Tóth Hajnal méltatja Neumann Ottó Karrierkeringő című, a 70-es évek Romániáját megidéző regényét. A járvány miatt rendhagyó formában megszervezett HolnapUtán fesztiválról Simon Judit számol be. És, bár a mozik zárva vannak, Nagy Orsolya szerint Christopher Nolan produkciója, a Tenet, mindenképpen az év egyik legjobban várt filmjei közé tartozik.

Varad_2020_11_kicsi

Copyright © 2021 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu